Fekete című kiállítás
2018.01.26. – 2018.03.10.
Várfok Galéria
Budapest I. Várfok u. 11.
Kiállító művészek: franyo Aatoth, Czigány Ákos, Gilot, Françoise, Győrffy László, Herman Levente, Jovánovics Tamás, El Kazovszkij, Keserü Károly, Misetics Mátyás, Mulasics László, Nemes Anna, Rozsda Endre, Szirtes János, Ujházi Péter, Várady Róbert.
Mistetics Mátyás: Over - No. 4
2009 - 70x100cm - giclée print
Abafáy-Deák Csillag
Nem fehér
A kiállítás beharangozó szövege fölsorolja a kultúr-, művelődés-, és művészettörténet izgalmas kérdéskörét. A fekete szín, mint entitás, mint kollektív tudati tartalom és páratlan gazdagságú szimbolikával telítődött esztétikai jelenség kerül bemutatásra. A Várfok Galéria a sötét színt állította a kiállítás középpontjába. A fekete szimbólum is, rokon a gonosszal, az ördöggel, a nem láthatóval, a szörnyűséggel, a tiltottal. A fekete olyan, mint az alma a paradicsomban. Ha nagyon imádod, kedveled – lesújt rád az Úr haragja, villám formájában. Sötét lovag. Nem az űrben tapasztalt fekete lyuk, amely minden fényt elnyel. Goethe szerint: A világ megértésének szerve a szem. Szemünk a fénynek köszönheti létét. A festők világosítottak, árnyékoltak, kontrasztot teremtettek, fényt és árnyékot.
1. sz. kép. aatoth franyo: Bozót III.
2017 - 50x61cm - olaj, vászon
A Várfokbeli kiállítást felfoghatjuk kódolt üzenetnek is. Világunk fekete? Vagy inkább feketének látszik? Miközben ömlenek ránk lépten-nyomon a legszínesebb képek, rikító színű reklámok. A kiállítás inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy milyen sokféle módon látjuk a világot, koroktól függetlenül, akarva és akaratlanul is. Találkoznak a szemléleti módok, de élesen el is ütnek egymástól. Printtől grafikáig terjed a műfaji határ, időben több mint harminc évet fognak át a művek. A szín, mint tematika egységes ugyan, de a formai megközelítések eltérőek. Házi kiállításnak is nevezhetném, hiszen a Galériához tartozó művészek darabjait látjuk. Miért érdemes nézni ezt a tematikai kiállítást? Pusztán a szín miatt, amelyet más színekből nem állíthatunk elő?
2. sz. kép MULASICS László: A megoldás kezdete
1995 - 169x169cm - szén, olaj, viasz, papír
Nemes Anna: Fekete Rosszarc (2017) és Mulasics László: A megoldás kezdete (1995) közötti különbség miként is lesz egyfajta hasonlósággá, azzal, hogy valamit néven nevez, valamit kimond. Ez még nyelvi játék, címadás, de ha nem erre figyelünk, hanem a művek formai jegyeire, felfigyelünk a megközelítés hasonlóságára, a formai játékra, a formai erőtérre, magabiztosságra, ahogy a kezdet megjelenik számunkra, akár rossz arcként vagy egyfajta rossz választásként, megoldásként. Mérnöki pillanat találkozik a szürrealitással. A szürreális válik pontossá, mérnöki jegyekkel bíró formává, a mérnöki pillanat pedig szürreálissá.
Nem égből jött angyalokat látunk, akik eltévedtek a földi bozótosban. aatoth franyo Bozót III. (2017 -50x61cm - olaj, vászon) című művében a bozót olyan poklok világa, ami földi eredetű, emberre szabott világ, az ember maga teremtette, nem foghatja istenére. Bozót, ahogyan elképzeljük, inkább sűrű, mint fekete, kék oszlopfények villannak a képbe, mintha utat mutatnának, kiutat, avagy még mélyebbre csábítanak, az erdő mélyébe, de az is lehet, hátunk mögül világítanak a képbe, talán nem vagyunk egyedül.
Rozsda Endre: Herkules barlangjai
1966 - 73x92cm - olaj, vászon
Rozsda Endre: Herkules barlangjai (1966) még színes-fekete világot láttatnak, semmi sem szürke, semmi sem csak fekete. Rozsda Endre színei szivárványosak, sokszínűek, a feketeséget mégis megragadta. A világ realitásként jelenik meg, nem vágyálom, nem álom, a küzdelem terepe. Szemek néznek ránk, kinéznek a képből, kinéznek a barlangból. Szembesítés? Czigány Ákos: Föld 6466-81 (2010/16 - Ed. 1/5), Föld 6437-44 (2011/16 - Ed. 1/5) két műve inkább hat siralomháznak, futurisztikus térnek, kint és bent egyaránt. Elidegenítés ez, ahogy Misetics Mátyás: Light Work N°1 (Serie A) (2012), Artificial Light no.3 (Serie A) (2007) Over – No.4. (2009-ed.3+AP - 70x100cm - giclée print, dibond ) három műve is. Korunk problémája az elmagányosodás, az üres, helyesebben a kiüresedett tér, pontosabban a lélek nélküli tér. Tóth Árpád még a lélek kapcsolatáról írt verset, szerelmes üzenetet, itt már nincs üzenet, ennek hiányában nincs válasz sem.
Mistetics Mátyás: Artificial Light no.3 (Serie A)
2007- ed. 3+AP - 100x125cm - giclée print
Keserü Károly: Cím nélkül (1608284) 20. század sorozat: Károly Keserü? (2016) ironikusan kérdez rá önmagára és nevére, azonosságára, Károly Keserű? Keserű – kérdezem én tovább. Mi keserű? Hol méz, hol áfonya, írta Radnóti, ami már rég nincs a jelenben élő szájában, ha ízlel is. Középen a fekete rácsozat, mintha arra várna, hogy a néző töltse ki, ha van hozzá cérnája. El Kazovszkij, Keresztút/Téli vándor (2004), Vándor párka II. (1995), Sivatagi homokozó (Purgatórium VIII.) egyéni világa távol esik mindennapjaink világától. Víziókat festett, önmagát és a világtól való elszakadását, és elszakadni képtelenségét. Kettéhasadt világban élt, mint Camus.
Keserü Károly: Cím nélkül (1608284)
20. század sorozat
Szirtes János címében idézi meg a nőket: Juditka (1995), Teréz (1995), Ágnes (1995), Vilma (1995), Alíz II (1995), Barbara (1995), Andrea (1995) kövei és női nevei pótolják a női nemet, a hiányt, az űrt, amelyet ott találunk a vásznon. A hiány, amely hozzánk nőtt, nevet adunk neki, vele ébredünk, vele hajtjuk fejünket álomra. A sötétség van velünk, a hiány sohasem világos, mindig homályba burkolódzik, nem viseli el a fény fájdalmas élességét. Szirtes is tompítja ezt a fájdalmat. Erősen kontrasztos fekete-világos képei Pasztózus Fekete – I-II-III. (1/1) (2012) Porgy és Bess világát ébreszti fel bennem, és Paul Robsont, ahogy énekli a Ol′ Man River Ol′ Man River című dalt. És a diákat, Tamás bátyja kunyhóját, Othellót, aki feketére van maszkirozva, de a nyaka fehér.
Szirtes János: Pasztózus Fekete - III. (1/1)
2012 - 90x80cm - inkjet print, matt lakk, vászon
Jovanovics Tamás: Cím nélkül, de (Hábi-Szádi egy aleppói teaházban) (2014/2016) Füst Milán bölcseleti mélységét éri el, kiszakadni a mindennapi világból, és úgy nézni önmagunkra és a minket körülvevő világra, hogy ne sérelmeinket vegyük észre, hanem azt a puszta tényt, hogy élünk, és miként is szeretnénk vagy tudunk élni. A csak helyenként fekete rácsozat beengedi a színeket, az egész életünk egy hatalmas mozaik. Gilot, Françoise Testek mozgásban (1994), Ősbolyongás (1997) egyszerűsíti a képletet, formai bravúrokkal közelíti meg a feketét, a világ születését és a bolyongás örök kínját, az úton levést, a soha meg nem érkezés gyötrelmét. Bolygó hollandi. Ujházi Péter Ünnepi szőnyeg (1987) című művében mintha intarziás parkettadarabokat szerkesztene egymásra, nem érezni a szőnyeg puhaságát, inkább hűvös kőpadló. Palotai úti oroszlán és a római farkas (1988/1992) is az antikvitás felől talál fogást a feketén. Honnan is eredeztetjük magunkat és miként, itt is parkettáz, csempéz (?), a gomolygó vonalak az arab írást is jelezhetik
Gilot, Françoise: Ősbolyongás
1997 - 65x50cm - vegyes technika, papír
Várady Róbert: A nagy ugrás I (1999) nem parafrázisa Yves Klein Ugrás a semmibe művének, az utópia világára utal, ami sokáig uralta az ember jövőképét. Miként a kínai nagy ugrás, tudjuk, mi lett belőle. Népi kohó. A fekete sem váltja meg a világunkat, ám a feketének számos árnyalata van, ami megóvja az embert, a színek csábításától, hogy színvak legyen. Gyönyörködünk a sötét színben. Felvetődik bennünk, hogy itt a sötét szín pszichikai hatásáról is szó van, tudattalanul hat. A kiállítás erénye, hogy nem leszünk depressziósak a sok sötét szín láttán, nem szorul ökölbe a kezünk, sem gyengének, sem erősnek nem érezzük magunkat. A szomorúság és a sötétség okosabbá tesz, állítják a tudósok. Kísérlettel bizonyították, hogy az emberek sokkal élesebben érzékeltek dolgokat és pontosabban emlékeztek, amikor a környezetük sötét és színtelen volt. Asszociálunk, korábbi élményeket ébresztünk fel magunkban. Fényt viszünk, sötét fényt a szívünkbe, vagy onnan emeljük ki. Az alkotás teremtőerejének hatására. Nem vagyunk közömbösek a sötét szín iránt. A fekete a halál, a gyász, a pokol, a bűn szimbóluma is. Olykor le kell győznünk a feketét, fizikailag, szellemileg.
A Várfok Galéria olyan küzdelmek terepe, ahol a művészek küzdelmét látjuk, miként is vívták meg harcukat a feketével, jutottak egyensúlyra a vásznon a többi színnel, fehérrel, sárgával, pirossal. Hol harmóniát teremtve, hol harmóniát tagadva. A világ felé fordultak, akkor is, ha a világtól, az élettől akartak elfordulni. A néző sem tehet más, időnként önmagába fordul, önmagába néz. Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek? – írta Thomas Mann a József és testvérei című könyve első lapján. Tapogatózunk a sötétben, a múltban, emberi történeteket, önmagunkat megérteni vágyva.
Kölüs Lajos
Sötét színnel kitakart világ
Alternatívákat látunk, különböző megoldásokat, felfogásokat. Fekete és fehér. Fekete vagy fehér inkább? Az anyaggá váló kép utal vissza a képzelet valóságára. Köznapi nyelven mondjuk: a fekete a fény hiánya, a fehér pedig a színek összessége. Tökéletes műveket látunk? Mitől tökéletes egy kép? Izgalmat nyújt a kiállítás, kit ismerünk fel első látásra, kit csak később. A felismerés izgalma jelzi, ikonikus műveket és művészeket látunk.
Kazovszkij, El: Vándor párka II.
1995 - 80x110cm - olaj, vászon
Ez a kiállítás olyan erénye, amely első látásra nem tűnik szembe, ismételnek, mondanánk, de nem mondjuk. Ismételni kell, másként látni, egybe látni, akár egy kis időre is. Villámlások ezek a kiállítások, olyasmit is látni engednek, amit másként nem igen vennénk észre. Egyik vászon sem üres, sőt, nem is fekete.
Miért nem tűnik a fehérrel határos fekete sötétebbnek, mint az, amelyik feketével határos, sem pedig a feketével határos fehér világosabbnak annál, mint amelyik fehérrel határos, mint azok a képek, amelyek hasadékon keresztül esnek be, vagy valamely sötét háttér szélén haladnak el? (http://mek.niif.hu/04900/04996/html) Szerencsére nem színelméleti kiállítást látunk, hiszen az alapműveket csak idegondolhatjuk, ideláthatjuk. Széles a skála, az egységesnek tűnő tematikán belül is látni az eltéréseket, a látásmódok különbözőségét.
Szirtes János: Alíz II.
1995 - 30x40cm - vegyes technika, vászon
A fekete színhez sok minden tapad, érzelem, gondolat, szimbólum, jel. A varázsló és a jósok uralta világ, az istenek világa, Hádész birodalma, az ördögé, aki örök kárhozatra van ítélve. Lucifer vagy Prométeusz a fényt, ill. a tüzet hozta el az ember számára, mindketten meglakoltak érte, mert az ember szabadságfoka nőtt, felszabadult valami alól, el tudott szakadni az istenektől. Nem teljesen. Máig kísérti a gondolat, hogy isten teremtménye, bűnös lélek, aki megváltásra vár és megváltásra ítéltetett. A Várfok kiállítása gyakorlati kérdéseket vet fel, miként lehet a fekete színnel valamit kifejezni, ábrázolni, és miként tette ezt a mai, ill. a korábbi kor művésze. Sötétség és világosság, ellentétei egymásnak, miként a nő és a férfi is az egymásnak, de egyúttal ki is egészítik egymást.
Kapukat látunk, életre-halálra. Játékos formák, a művésztől nem idegen a játék. Szirtes védi az arcát, azon pír nem igen fog látszani. Teljesen átváltozott, azonosult egy színnel. Nem más ez, mint a kiközösítés pillanata: Szirtes János: Pasztózus Fekete – I-III (1/1) (2012). Jönnek az árnyak, a lyukak, a babszemek, mindegyik nevet kap, férfi-női nevet (Juditka, Teréz, Artúr, Ágnes, Barbara), 1995-ből. Személyek a személytelenségben. Egyéniségük van, különböznek egymástól. A sötétségben is. Egyben rejtőzés is, mintha maskarabálon lennénk. A szabadság levegője árad ezekből a művekből, a sötét színek ellenére. Az idegenség befogadásának kérdéskörét járják körbe a művek. Mitől is félünk, ha nem is tudjuk, hogy félünk. Megszoktuk, hozzászoktunk félelmeinkhez.
Győrffy László: 7 fej 10 szarv 9 szem XI.
2015 - 22x16,6cm - rézkarc Fabriano papíron
Profizmus hatja át a termeket. Győrffy iróniája és groteszk látásmódja nyújt némi vigaszt, a bűn sem jelenti azt, hogy vége szakad az életnek. Rézkarcai (Győrffy László: 7 fej 10 szarv 9 szem II., III., IV., VIII., XI., XIII., XIV. (2015) az életöröm mellett az életet kísérő szenvedést is megmutatják, az átváltozást, a fájdalmat, a szörnylét bizarr voltát. Milyen lélek is lakozik bennünk, emberekben. Mitől szabadulnánk, és mitől nem tudunk szabadulni, emlékektől, önmagunktól, múltunktól. Örökös kísértésben vagyunk. Jelen van a Dekameron világa is, a reneszánsz emberközpontúsága, az emberi lépték, ha lépték gyanánt az ördög lépését is választja, vagyis a túlvilágot, a megvetett, elítélt világot. Barbár, profán világ ez, vaskos érzések-gondolatok világa, a megvetés tövises koszorúival. Apokrif világ.
Várady Róbert: A nagy ugrás I.
1999 - 90x70cm - olaj, trinát, fotó, vászon
Várady Róbert: A nagy ugrás I. (1999) képe láttatja igazán, miben is éltünk, a piros nap mint piros labda, elérhetetlenül száll fejünk felett, miközben egy labirintusban élünk, a szabadság illúzió, egy pillanatra úgy tűnik, lehetséges a szabadság. Már nem hiszünk a szabadságban, túl távolinak tűnik. A sötétség uralma végtelen. Nincs kiút belőle. Rejtvényként is felfoghatjuk az alkotást, van, létezik megoldás. Talán nem véletlen, hogy Mulacsics László - Megtalált történet VI. (1994), Cím nélkül (1995), A megoldás kezdete (1995) műveiben is Várady Róbert által felvetett kérdéskör jelenik meg. Honnan jöttünk, és miként tudunk a jövő felé mozdulni, a múlt terheivel. Az elmozdulás bemozdulás is, a reflexek feléledése és azok elhagyása, hogy a szabad lét tényleg szabad lehessen.
UJHÁZI Péter: Palotai úti oroszlán és a római farkas (1988/1992 - 130x90cm - vegyes technika, vászon)
Újházi Péter Ünnepi szőnyeg (1987), Palotai úti oroszlán és a római farkas (1988/1992) művei jelzik, a rendszerváltás előtti években is a művészi szabadság kérdésköre foglalkoztatta az alkotót, milyen örökséget vállalhat, követhet, miközben a labirintus-lét fogolylét is, a bezártság, levegőtlenség iszonyata szürreális érzést-gondolatot szül, amelyben a személyiség rombolását, erózióját is tetten érhetjük. József Attila sorai jutnak eszembe: minek is kell fegyvert veretni / belőled, arany öntudat! A sötét színek ellenére a kiállítás a szépséget állítja a középpontba, ill. a szépség újragondolását, egyben trónfosztását is.
Misetics Mátyás: Over - No. 4 (2009), Light Work N°1 (Serie A) (2012), Artificial Light no.3 (Serie A) (2007) művei nyomán láthatjuk, miként is változik meg a tájkép, a városkép, a festett világ, üresedik ki, szakad el az embertől, aki létrehozója ennek a tájnak, városnak. A fotószerű látásmód kimerevíti a pillanatot, az időt, mintegy kapszulába zárva a látványt, az életérzést, hol is vagyunk otthon a világban, otthon vagyunk-e egyáltalán? Czigány Ákos: Föld 6466-81 (2010/16 - Ed. 1/5), Föld 6437-44 (2011/16 - Ed. 1/5) sorozata is az ürességet, az elhagyatottságot, a hiányt mutatja fel, az ember nélküli helyet és időt.
Czigány Ákos: Föld 6437-44
2011/16
Kazovszkij, El Keresztút/Téli vándor (2004 ), Vándor párka II. (1995), Sivatagi homokozó (Purgatórium VIII.) műveiben is az élet és halál kérdéskörét láthatjuk, a művészi alkotás szabadságát és reménytelenségét. Kavargó vonalai és ecsetvonásai az örvénylő életet szimbolizálják, a békét és nyugalmat, amely illúzió lehet csak, mert elérhetetlen, az alkotás kényszere miatt is.
A halál sem jelenti azt, hogy nem érdemes élni. Nincs napsütötte, virágos mező. Rozsdánál sem. Mégis úgy érzem, hogy sötét virágzik, a semmi ágán is. A figurák nélküli képeken ott lapul a lélek is, bent lapul a sötét színben, hol trágár módon, hol szelíden, hol láthatatlanul. Jovanovics Tamás: Cím nélkül, de (Hábi-Szádi egy aleppói teaházban), (2014-2016) absztrakt műve adja meg a kiállítás egyik alaphangját, a nosztalgiamentes és mégis színekben tobzódó látásmódot. Rácsok között élünk, az igazság rejtett vagy rejtekezik, talán nem is feladata a művésznek, hogy az igazságot keresse, elég, ha alkotása hordozza a művészet belső törvényeit, igazságát.
Jovanovics Tamás: Cím nélkül, de (Hábi-Szádi
egy aleppói teaházban), 2014-2016
Gilot, Françoise: Testek mozgásban (1994), Ősbolyongás (1997) klasszikusan letisztult vonalaiban is tetten érhetjük az egyediség, a saját stílus kifejező erejét, és a sötét vonal, forma plaszticitását.
Nekem hiányzik feLugossy egy-egy fekete alkotása. Nádler István és Fehér László is, de a két utóbbi művész nem tartozik a Galéria művészeihez, annak ellenére, hogy számos művük volt látható a Várfok kiállításain. A válogatás tehát szűkebbre sikeredett, bizonyos megfontoltságból, elérhetőségből adódóan. Ám ennek ellenére emlékezetes műveket, művészeket láttunk. Emlékezni fogunk rájuk, fekete-fehéren. Milyen is az, amikor a sötét szín takarja ki a világot. A sötét szín, amely sosem megy ki a divatból.
