Lonovics László: Áldozat
Banner Zoltán
Élő víz és csatorna
25 éves a Békéstáji Művészeti Társaság
Egy eszmére, egy példamutató előd emlékére, vagy egzisztenciális érdekvédelemre szoktak művészeti és irodalmi társaságokat alapítani.
Mi úgy tettünk 25 évvel ezelőtt, mintha valóban forradalom után lettünk volna, bár nem követeltünk olyan előjogokat és körülményeket, hogy Antall József hozzánk is intézhette volna szavait: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”
Egyszerűen csak megszédített a lehetőség: kössünk szövetséget az alkotómunka méltóságáért, s tegyük láthatóvá és elérhetővé a társadalom számára azokat az értékeket, amelyek nélkül az anyagi javak megszerzése, a várva várt nyugati jólét sem boldogít.
Pályáim párhuzamosságai és kereszteződései révén jelen voltam mind a Békéstáji Művészeti Társaság, mind a Körös Irodalmi Társaság (KIT) alakuló ülésein, s bár mindössze néhány évvel azelőtt társaimnál keservesebb tapasztalatokkal érkeztem Kolozsvárról, azonosulni tudtam velük az új földrész felfedezésének a reményében.
Várost a városban, társadalmat a társadalomban álmodtunk; az irodalom és a művészet (köz)társaságát folyóirattal, székházzal, galériával, benne kávézóval, s persze valakivel, aki megfőzi, s közben odafordul a belépőhöz, s kiszolgálja a könyv- és képvásárlókat.
Tulajdonképpen azóta majdnem minden meg is valósult, persze nem akkor, nem ott és nem úgy, ahogy szerettük volna én mégis, ma azt tartom a legérdemlegesebbnek, hogy TÁRSASÁG maradtunk, s hogy létünk, eredményeink mindvégig az IRODALOMRÓL, illetve a MŰVÉSZETRŐL szóltak/szólnak.
De kezdeti bölcselkedéseink sem haltak hamvukba, mert például most a méltóképpen – tartalmas katalógussal, gazdag kiállítással és teltházas emléküléssel – megünnepelt évfordulónk után is azt kérdezzük: teljes mértékben személyiség-orientált, személyiség-kultuszos világunkban van-e még értelme annak, hogy 30–40 különböző életkorú, szakvégzettségű és felfogású művész, részvételével és tagdíjával, fenntartson egy képzeletbeli fórumot, ahol/ahonnan mindenki elmondhatja (műveivel), hogy mit lát a Mindenségből (persze ezen a fórumon kívül is elmondhatja bármikor és bárhol a világon), de nem kap érte sem díjat, sem elismerést, csupán esetleg egy kis szolidaritást, baráti szót és kollegiális szeretetet?
Nos, talán éppen ebben kell keresnünk a választ, a magyarázatot: az összetartozásnak legalább az illúziójában. A becsületes, igényes, önmagához hű alkotómunkával kiérdemelt egymásra figyelésben.
De hát elegendő elégtétel-e ez a természete szerint hiú, becsvágyó (művészetében) hithű művészembernek? Hiszen a művészet örökké, első jeleitől napjainkig pontosan a nyilvánosságban, egyfajta megváltó gesztus felmutatásában őrizte értelmét, ez avatta legtriviálisabb megnyilatkozását is szakrálissá, s éppen e közösségért végzett szertartás emelte ki SZEMÉLYISÉGEIT. Mert személyiségként csak azokat tartjuk számon, akiknek az életművéből minden kor embere meríthet.
Tehát „ment-e a világ elébb” a Békéstáji Művészeti Társaság 25 éves tevékenységével? Érezzük-e kölcsönösen – művészek és társadalom – egymás jelenlétét? Ostoba kérdés? Hiszen már rég nem erről szól az európai művészet?
És akkor azzal kezdeném: ha más jellegzetessége és érdeme nem lenne a társaságnak minthogy alig van olyan tagja, aki nem vesz részt az ifjúság alap-, közép- és felsőfokú vizuális, művészeti oktatásában és nevelésében, akkor is olyan, vidéki viszonylatban kiemelkedő hagyományokat folytat, mint például az Auróra kör, Mokos József és Sass Árpád iskolája, a nyári művésztáborok, Mazán László, Zerinvári (Zvarinyi) Lajos, Kerekes György, stb. tanár urak, a FAK (Fiatal Alkotók Köre), Vágréti János és Gubis Mihály gyermektáborai, stb. és ezáltal nemzedékeket avat alkalmassá a JELEK olvasására, amelyek/akik az élet minden területén különbek lesznek másoknál, akárcsak a Balassi tánckultúrával felnevelkedettek, ugyancsak Békéscsabán.
De a Társaság a maga részéről olyan adományt is jelent a városnak és a megyének, mint a sokszor áthatolhatatlan sűrűségű kiállítási élet alapvető meghatározója. Az életből már eltávozottak, a még élő nagy öregek, a középkorúak és a fiatalok egyre gyakoribb egyéni jelentkezései mellett olyan emlékezetes csoportkiállítások kínáltak szellemi utazást, mint a Perlrott Csaba-emlékkiállítás (1996), a Rajzoljunk együtt (1997), az Utazás (2000), a Zene és képzőművészet, és persze majdnem minden évben a tematika nélkül való számvetés, előbb a Munkácsy Mihály Múzeumban, újabban pedig a Csabagyöngyében, saját galériánkban.
És megállhatunk olyan térszobrok mellett, beléphetünk olyan középületekbe, üzleti, kulturális, vagy éppen egyházi belső terekbe, amelyeknek a kialakítása, díszítése a Társaság tagjainak a szignóját viseli.
És működik a két Társaság közötti titkos, íratlan szerződés is, mert igaz, hogy a Bárka nem a KIT, hanem egyszerűen az irodalom folyóirata, de arculatát és tipografikáját Lonovics László, a művésztársaság elnöke, a kortárs békési művészet követe alakítja hosszú évek óta, és szinte nincs irodalmi kiadvány (és Bárka-szám) a BMT tagjainak a reprodukciói, vagy a róluk szóló írások nélkül. És néha nyilvánosan beavatjuk egymást – a másik alkotói titkaiba.
Huszonöt év annyit jelent, hogy már halottaink is vannak, az akkori fiatalok középkorúakká, a középkorúak idősekké tisztesedtek; a tagság több mint fele pedig a néhány esztendeje végzett, s többnyire Békésből származó fiatal. Ebből következik: 1., hogy ideje lenne megtalálni a módját 20. századi Békés megyei „klasszikusainkról” helyi kiadású kismonográfia-sorozat megjelentetésével tájékoztatást nyújtani az itthoni és a külföldi művészeti köztudatnak; 2., a 21. századi művészeti szakképzés teljesen más funkciók és kihívások ellátására képezi végzettjeit mint régen, ennek ellenére azt szeretnénk, ha ennek a másfajta tudásnak és tájékozottságnak az eszközeivel ők, az utánunk jövők is megtalálnák a hagyományokhoz hozzászokott közönséggel való új közmegegyezés jeleit.
Hogy a lenyűgöző tájak között hömpölygő művészet árama minden kitérő után is, akárcsak eddigi történetében, visszatérjen eredeti rendeltetésének a medrébe: a lélek, a szellem és a tudat pallérozásának a szolgálatába.
Akárcsak az Élővíz-csatorna a Körösbe.
Megjelent a Bárka 2017/5-ös számában.
