Kháron ladikja című csoportos kiállítás
2017.10.14. – 2017.11.09.
Artézi Galéria, Budapest
1037 Budapest, Kunigunda u. 18.
Kiállítók: Gábos József, Húber András, Kováts Borbála, Molnár Iscsu István, Mózes Katalin, Németh Géza, Szemethy Imre, T. Horváth Éva, Turcsányi Antal
T. Horváth Éva Charon ladikja (Rossz álom)
Abafáy-Deák Csillag
Nem lélekvesztő
Hallgatva a kiállítás megnyitó beszédét ez a cím jutott eszembe. Lélekvesztő. A ladik kisebb, lapos fenekű vízi jármű; egy–két személyes, folyón vagy tavon használt csónak, amely alig billeg, és nagyobb terheket is szállíthatnak rajta. A lélekvesztő könnyen felbillenő kis csónak. Az Artézi Galéria kiállításának címe Kháron ladikja. Ez a címadás nyitva hagyja, hogy ül-e valaki a ladikban, egy tárgyra utal, amely révén az ember végleges helyére, az alvilágba kerülhet. A ladik bár a végzet felé halad, megváltást hoz a szenvedőnek, egy új kezdete is.
Mindenki átlép egy határt, az élet és halál mezsgyéjét. A mitológiákban az átkelés két part között, mint két döntő állapotok közötti utazás gyakran az élet és a halál közötti átmenet metaforája. Ezt az átmenetet segíti a révész, Kháron, aki pénzt is kért szolgálataiért, és aki nem fizetett, azt százéves bolyongásra ítélte a Sztüx túlsó partján. Mindnyájan megfizetjük a révészt, de nem pénzzel. Itt nem a halál előtt vagyunk, hanem után. Valami megtörtént, valami végzetes dolog, a test és a lélek elvált egymástól.
T. Horváth Éva Pokoli út
Kilenc művész (talán nem véletlen ez a szám, akár utalás is lehet a Kilencekre, az egykori kilenc bölcsészhallgatóból álló költőcsoportra – közös antológiájuk címe ide vág – Az elérhetetlen föld), de gondolhatunk a kilenc múzsára is, vagy a kelták megállapítására, mely szerint a kilences számban rejtőzik az egész univerzum. Kilenc kanyarulattal fut az alvilág legmélyére a Sztüx folyó, oda, ahol Hadész palotája található. A Sztüx folyó az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó megszemélyesítője. Nem egyenes út vezet az alvilágba, csak a kilenc kitérővel érhetünk el oda. Mind a kilenc kiállítónál más-más kitérőt, kanyart érezhetünk, de csak saját magunk révészei lehetünk.
Gábos József: Tepsi hamvainknak
Az embert kezdetektől fogva izgatta, mi van az életen túl, mi van a túlvilágon. Az alvilág a halottak tartózkodási helye, ide kerül az emberek lelke (árnya) a halál után. A pokol és az alvilág nem esik egybe, nem egymás szinonimái. A kilenc művész nem bolyong az alvilágban, az útra koncentrál, és a csónakra. A menny és a pokol a zsidó-keresztény kultúra része. Kíváncsiak vagyunk a mennyre, de az alvilágra is. Szeretnénk kikötni ott, retúrral természetesen, oda és vissza. Nem vagyunk bejáratosak oda, még akkor sem, ha néhány ember halál közeli élménye nyomán kinyílt résnyire egy ajtó, a túlvilágra. Voltak ott. Egy pillanatra. Dionüszosz az alvilágból hozta vissza édesanyát, Szemelét. Orpheusz nem járt sikerrel, szerelme, Eüridéké örökre az alvilágban maradt, mert Orpheusz visszanézett.
Húber András munkája
A művészek minket is beinvitálnak ladikjukba. A kilenc művész alvilág felfogása eltérő, a fantázia, az intuíció és az invenció révén más-más világot teremtenek. T. Horváth Éva triptichonja művészi bravúr, tutajra is ültet minket az alvilág felé vezető úton, ez még a ladiknál is veszélyesebb alkalmatosság, jelzi ezt a kollázsszerű, töredezett felszín, sok összekötő vonallal, aztán Charon ladikjában találjuk magunkat, amire azt mondja a művész, zárójelben, rossz álom. Az alakok, mintha összegyűrt, fehér papírlapokból állnának, valamit megsemmisítettünk, de mégis létezik, forog az élet kereke, az összekötő vonalak, hálók (?) továbbra is itt vannak, még nem szakadtunk el az élettől, a valóságtól, aztán pokolivá válik az út, a kanyargó ragasztószalag megszakad, kifordul magából, nem tudni partot érünk-e, míg a ragasztószalagon életünk filmjének töredékei olvashatók. Gábos József három tepsije arra az evidenciára emlékezetet, hogy porrá leszünk, de mégis az juthat eszünkbe a megkomponált variációkat látva, hogy akkor is megmarad különbözőségünk, egyéniségünk, vagy abból valami megfoghatatlan. Huber András gyökérszobrai tele vannak élettel, sőt néha humorral is, a fa, a gyökér nem halott, a természet elpusztíthatatlan, Talán egy angyal vigyázza létüket. Nem földhözragadt gyökerek.
Kováts Borbála: Víz, tükör 1.
Kováts Borbála sorozata Víz, tükör 1-3, úgy jeleníti meg a türkiz színű vizet, hogy az az újjászületés ígéretét is magában hordozza. Molnár Iscsu István Kharon ladikja színesben és fekete fehérben is látható, párhuzamos útként, végtelen körforgást látunk, a lent és fent ugyanaz, vagyis nincs is ilyen, talán már az univerzumban vagyunk. Mózes Katalin részben sakktáblahátteres triptichonjának címei történetet mesélnek, Kilépett, Part, Visszanéz. Talán az utolsóban Orpheuszra is gondolt, a művész is visszanéz, mert kíváncsi és sorsa beteljesedik.
Mózes Katalin: Visszanéz
Németh Géza Tornya nem annyira világítótorony, lehetne Tarot kártya egyik lapja, de itt nem érezzük a fenyegető balsorsot, ez inkább egy utolsó kiemelkedés, ablakokkal a világra, emlékeink tornya, ahonnan labirintusba kerülünk és onnan Kharon ladikjába, mely már a holt lelkeket visz a háborgó vízen. Szemethy Imre rajzai, mint egy képregény, szintén történetet mesélnek, csónak hasít a vízen, nyomot, üstökös csóvát hagyva maga után, a mindkét parton élet van, majd kiköt a ladik, mint egy ingó mérleg, libikókázik a part mellett, még nem tudni, kit visz magával, a harmadik képen a csónak ingó, összekötő palló a két part között, a túlparton pusztulás nyomai, emitt rémület.
Németh Géza A torony
Turcsányi Antal Kháron utasai is végigjárják az utat, első képen még kivehetők az alakok, majd megjelenik a kapucnis halál és aztán utasokból már csak teljesen dekonstruált testrészek felismerhetők. Reménykedhetünk, hogy mi, nézők a képeket látva, nem kerülünk egyelőre az alvilágba, de elmondhatjuk, jártunk ott, és nem csak álmunkban. Nyitott szemmel és füllel.
Ezek a művek a halált is értelmezik, szót ejtenek a nemlétről, a némaságról. Jajkiáltások is ezek a művek. Hangtalanul, némán is. Kilenc művész közül számosan kilépnek a zsidó-keresztény világból, és az egyiptomi-görög mitológián keresztül néznek szembe az elmúlással, a halállal. Vagyis nem az ember bűnbeesését ábrázolják, hanem a halál végzetszerűségét, elkerülhetetlenségét. „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a Paradicsomban.” (Lukács 24:43) Ne a földalatti létre gondoljunk, hanem inkább a lélek tovább lépésére Isten országába, vagy nevezhetjük ezt egy másik létsíknak is.
Szemethy Imre: Kháron 2.
Szálljunk be a ladikba, ha csak néhány percre is, könnyű dolgunk van, gondolnánk, mert bármelyik pillanatban ki is szállhatunk, de a művek, változó erősséggel mégis fogva tartanak. Nem útikalauzok az alvilágba. Nem lélekvesztők.
Kölüs Lajos
Fuga mortis (a haláltól való futás)
Mottó: Mi fél bennünk, amikor félünk a haláltól?
Örömteli-e a halál? Tepsiben végezzük. Hamu és por leszünk. Gábos József Tepsi című sorozata a testről szól, mivé is lesz az végül. Köznapi és valóságos képet fest az elmúlásról. Nem a romlásról, a romolhatatlanságról beszél, hanem a mindenki által látható, átélhető jelenségről. Mégis jelen van a küzdelem, a túlélő küzdelme, neki kell felfognia önnön esedékes halálát, vagy valaki másét. Együttérzéssel vagy anélkül.
Turcsányi Antal: Kháron utasai 1.
Futunk a halál elől. Olykor a halál után. Futunk az unalomtól, futunk önmagunktól és önmagunkhoz. Hogy elűzzük az unalmunkat, szórakozunk. Körtánc ez, melynek gyakran vagyunk a szereplője. Húber András faszobrai a halál elleni küzdelmet mutatják. A Moirák halála szoborban megfordítja a hagyományt. A halálról döntők halálát foglalja keretbe. Mintha legyőzhető lenne a halál. A meredő falloszt szimbolizáló ág az örök ellenvetést sugallja, az eldőlő test ellenére a teremtő erő szólal meg és végszavaz. Az életre.
Húber András: Moirák halála
Az élet útja-e, amely a halálba vezet? Minden bizonnyal. Mindenki részese ennek az útnak. Az idő fogyásának. Az élet és halál közt járunk, és arra törekszünk, hogy halálunkat megszelídítsük, szembesüljünk vele, és legyőzzük halálfélelmünket. Kháron ladikjába holt lelkek ülnek. Árnyékok. Utaznak. Utolsó útjuk ez. Az alvilágba térnek. Nem kísértetek, de nem is szellemek. A földi világot elhagyták. Úton vannak, még emlékeznek vagy emlékezhetnek. Nem sokáig. Az alvilág folyója, a Léthe az, melynek vizétől a lelkek elfeledik a földön tapasztaltakat Az alvilág a feledés hona (Zsolt 88,13): sem a halottak nem emlékeznek az élőkre, sem az élők a halottakra.
Molnár Iscsu István munkája
Legföljebb nyugalmat lehet találni (Jób 3,17 skk.; Sir 30,17), ezért az alvilág olykor vonzóbb lehet az életnél. Turcsányi Antal Kháron utasai 1-3. az eleven, húsos és színes életre emlékeznek. Mintha lakomát (tort) tartanának a holt lelkek. Nem a szerelemről, hanem az életről vitáznak. Meddig is tart az élet, és hol végződik a halál. Kháron is megjelenik, csontvázszerű testét lepel takarja.
Turcsányi Antal: Kháron utasai II.
A távozó szemével szembesülünk Mózes Katalin alkotásaiban: Part (olaj, karton), Kilépett (akril, papír) , Visszanéz (akril, kollázs), a gyötrő személyes sors- és végkérdésekkel. Az életakarást látjuk a képeken, a vak erőt, amely továbbélésre, fennmaradásra biztat bennünket. Mózes három alkotása jelzi számomra a legevidensebben, hogy Kháron ladikja elsősorban halálproblematika. A vallási sík háttérbe szorul, és a moralitás kerül előtérbe. Itt már nincs halhatatlanság, végtelen fennmaradás. Se túlvilági, se evilági halhatatlanság. Nem marad más, mint ...az ember végtelen végességének szédítő mélysége. Nincs vigasz.
T. Horváth Éva mintha rossz álomnak tartaná a végső utat: Kharón ladikja (Rossz álom) bizonytalanságot sugall, talán mégsem haltunk meg, csak képzelődtünk. A Pokoli út című alkotással jelzi, mégsem álom az, amit átélt, hanem valóság. Semprun A nagy utazását juttatva eszembe. A Tutaj a másvilágra kollázs is, az élet és a halál közötti szakadékot ábrázolja. Elringunk valahová, mintha májusban a Városligetben csónakáznánk, szemközt a Vajdahunyad várral. T. Horváth Éva az ember halhatatlanságának, fennmaradásának vágyát ragadja meg. Túl vagyunk a halálos veszélyen, az elementáris félelmen. Úszik a tutajunk. És már nem törődünk vele, hogy hova tart. Kováts Borbála három tintasugaras nyomata (Víz, tükör 1-3) a fodrozódó víztükörbe rejti a ladikot. A halált. Természetesnek tartja, szükségszerűnek. Nem az élet ürességéről, semmiségéről és értelmetlenségéről moralizál. Arról is, kár lenne tagadni.
Németh Géza: Charon holt lelket visz a Styx folyón
Németh Géza Charon holt lelket visz, Labirintus, A torony című alkotásai Illyés Gyula híres versét (Kháron ladikja) idézi fel bennem: Kháron ladikja nem akkor indul velünk/ midőn lezárul és befagy a szem./ Zord átkelők soká nyitott szemmel megyünk/ a végzetes vizen./ Németh Géza szerint a halál lecsupaszítás, megtisztítás is. A ladik bár a végzet felé halad, megváltást hoz a szenvedőnek, mégis egy új kezdete is. A ladikot hullámok ringatják, táncoltatják, az úti cél adott: az alvilág. Itt nincs bűnös vagy bűntelen lélek. De beletörődést sem látni, vívódást annál többet. Kételyt, hogy hova visz ez a ladik. Homályt ábrázol, mert nincs erről az útról emberi tapasztalat, csak a képzelet erejével szólíthatják meg a lélek mélyén szunnyadó halált. A földi világot, a dőlő tornyot látjuk, amely egyszerre túlvilági, elérhetetlen lett. Szenvedélyt látunk, az élet iránti szeretet, amely a búcsúzás melankóliáján is átparázslik.
Szemethy Imre Kháron rajzain határokat látunk, világosat és határtalant. A Sztüx folyó az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó megszemélyesítője, amely kilenc kanyarulattal fut az alvilág legmélyére, oda, ahol Hadész palotája emelkedik. Az életből való kimenés pillanatát és helyzetét látjuk, az eltűnést, a megszűnést. Az emlékek felhorgadását és elhalványodását. Magát az időt. Az idő folyását. Az idő nem szűnik meg, folytatódik.
Molnár Iscsu István: Kháron ladikja
Molnár Iscsu István Kháron ladikja geometrikus sorozatában mintha kimérné, kanyarítaná a végső utat, a boldog belenyugvást. Nála egyfajta misztikus rend jelenik meg, amelyben ott az igazság utáni vágy, a teljes egészet, a teljességet akaró ember mítosza. Itt a halál meghiúsul. Nincs elkeseredettség, szomorúság, kiszolgáltatottság. Kháron ladikja jelzi, túl vagyunk a halálhíren. Tudjuk, hogy halott van. Gyászolunk. Még sem olyan egyszerű felfogni, halott van a háznál. Molnár Iscu István a tudatosulás felé lép, amikor felszakadnak az érzelmek, szembesülünk a veszteséggel, az emlékekkel. Elfogadunk valamit, amit nem akartunk elfogadni. Az élet folytatódik. Építkezünk. Még ha Bábel tornyát is építjük. Mintegy cáfolva Schopenhaurert, aki szerint halálunkkor az utolsó romlatag kötelék is szétszakad, és véget ér a világ.
Fut kilenc művész, fut a halál elől, a halál után. És megvillannak, műveikkel jelzik, hogy számukra a világ még nyújt újat, hoz még meglepetést. Közben tárgyiasítanak, szelídítik a halált, a halál gondolatát és érzését. Hogyan is viselkedjünk, ha üt vagy ütött az óra. Cselekszenek, mert tudják, később hiába is akarnák, nem tudnak. Közben meditálnak, életről, halálról. A küzdelem végességéről.
