Képzőművészet


„Az ostromlás a dolgunk” – A betiltott Mozgó Világ (1975–1983) című kiállítás
2016.11.17. – 2017.02.05.
Ferenczy Múzeum
2000 Szentendre, Kossuth Lajos utca 5.

 

Mozgo_Vilag_meghivo.jpg

Deák Csillag

Szellemidézés

 

Mégis Mozog…, vagy mégsem? A Mozgó Világ (MV) 1975–1983 közötti időszakát mutatja be a kiállítás.

Rem__nyi_J__zsef_Tam__s_megnyiz.k__p.jpgReményi József Tamás megnyitja a kiállítást

 

A múlt mozgásban van. Csukjuk be a szemünket, és koncentráljunk arra a régi képre, találkozóra, írásra? Arra a régi arcra? Nem is egyre, hanem a csoportos képre? Férfiak, ki szakállasan, ki szakállat nem növesztve, lányok, asszonyok frissen és üdén, diákok és nem diákkorúak, állnak vagy ülnek, és nem fontos, hogy ki mellett, bárhol állhat a csoportképen, valaki mellett. Kiáll. Úgy áll ki, hogy ott áll a csoportképen, ott van, ahol lenni akart. 

 

RegiMozgo_2._sz..jpg
Régi Mozgó

 

Valaki kattintott nem annak a tudatában, hogy eljön majd az az idő, amikor ezek az urak és hölgyek, még életükben, nem fognak ismét egy lencse elé állni. Bármi okból, mert lesz elég okuk, ill. már van elég okuk rá, hogy kerüljék a közös képet.

            Az MV beszüntetése óta több mint harminc év telt, látjuk az időben lezajlott változásokat, látjuk, hogy a tablón szereplő személyek milyen pályát futottak be, hol állnak, illetve hova álltak, vagyis hol nem állnak. 

 

Bern__thy_S__ndor__A_legszebb_z.k__p.jpg
Bernáthy Sándor: A legszebb nyakkendő a gyűlésen

 

Ma egy új világban mozgunk, tépelődünk, a régi ellenség, a szocializmus időszaka, a szocialista diktatúra ma is közös ellenség, ennyiben viszonyuk a múlthoz nem lehet kérdéses, de viszonyuk a mához, és viszonyuk egymás irodalmi-politikai felfogásához, annál inkább kérdőjeles. Nekem nincsen oldalam, mondta egyszer Sándor György humorista, aki egyik interjújában kijelentette: Nem koptam el, nem járatódtam le, nem untak meg….Egykor Esterházy Péteréknél töltöttük mindig karácsony másnapját. Ma, ha becsöngetnék hozzá, talán beengedne, ha épp nem lenne nála senki. De ha megérkezne mondjuk Vásárhelyi Mária, akkor engem el kellene bújtatnia. A barátaink foglyai vagyunk.       

Ha most PISA-i tesztet töltenénk ki a Mozgó Világ 1975-1983-as éveiről, sokan megbuknánk rajta. 

 

4.sz.k__p.jpg

 

Ismerni kell a lap történetét, az előzményeket, az utólagos történteket is, hogy válaszolni lehessen a kérdésekre, amelyek most is felvetődnek, felvetődhetnek a látogatóban. Azokban is, akik koruknál fogva tanúi voltak az akkori eseményeknek, közel járnak a hatvanhoz vagy már el is múltak, és még ma is élnek. Sokan a túlvilágról tekintenek erre a kiállításra. Csoóri Sándor is, aki nem rég halt meg, és látni a képen a büszke fejtartását. Nem beszélve a tizenévesekről, akik fiatal koruk miatt nem lehettek ott abban az időben. Csak szüleiktől, nagyszüleiktől, hallhattak egyet-mást. Megy az idő, és megyünk a nyomában, ritkán adódik, hogy az idő előtt megyünk.

Talán a Mozgó Világra igaz, hogy egyszerre lépett az idővel, sőt egy kicsit előre is tekintett. Elébe ment az eseményeknek. Mozgolódtak, de nem akartak rendszert dönteni, mert a rendszert nem tekintették legitimnek, nem fogadták el, a maguk módján küzdöttek ellene. Ostromolták a falakat, ha nem is hittek abba, hogy az ostromlott végvár a végét járja, nem egészen tizenöt év múlva a szocializmus rendszere megdől. 

 

A_Mozg___Vil__g_szerz__i__r__s_5.sz..jpg
A Mozgó Világ szerzői, részlet

 

Néhány név a kiállításon látható tablóról: Csoóri Sándor, Czakó Gábor, Esterházy Péter, Hajnóczy Péter, Kulin Ferenc, Mészöly Miklós, Nádas Péter, Spiró György, Szkárosi Endre, Tandori Dezső, Zalán Tibor, Berkovits György, Csalog Zsolt, Bauer Tamás, Alexa Károly, Beke László, Mányoki Endre, Szigethy Gábor, Szörényi László, Tarján Tamás, Reményi József Tamás, Kocsis Zoltán.

A Mozgó Világ arról beszélt, ami van, amit szeretnének, hogy legyen. Szabadság, függetlenség. Tabu-témákat vettek napirendre, hittek abban, ahogy, amit csinálnak, írnak, azt nem lehet másként, csak úgy, ahogy ők teszik vagy tették. Szerzői közül sokan a magyar avantgárd művészet képviselői voltak. Indigó csoport (Böröcz András, Erdély Miklós, Enyedi Ildikó, Révész László, Sugár János). No. 1 Csoport (Cerovszky Iván, Haász István, Orvos András, Prutkai Péter, Szeift Béla, Szemadám György és mások). A Pécsi Műhely (Halász Károly, Ficzek Ferenc, Kismányoky Károly, Lantos Ferenc, Nádor Katalin, Pincehelyi Sándor, Szíjártó Kálmán). A Rózsa csoport (Birkás Ákos, Drozdik Orsolya, Fazekas György, Galántai György, Halász András, Károlyi Zsigmond, Kelemen Károly, Koncz András, Lengyel András, Nagyvári László, Tolvaly Ernő). A Xertox (Lévay Jenő, Regős Imre, Swierkiewicz Róbert).

A kiállítás elevenné tesz egy időszakot, egy kulturális eseményt, horizontot, egy új hangot. A hetvenes években az irónia és poétikai eszközei, a stilizálás, a groteszk általánossá lettek: a próza nyelvhasználata erősen differenciálódott, beléptek a csoport-, rétegnyelvek. A lírában szinte uralkodóvá lett a „népi szürrealizmus”-nak nevezett alakzat: elterjedtek a nem direkt ábrázolás eszközei és formái a parabolától az idézetmontázsig. A neoavantgárd újabb hullámai is megjelentek az irodalomban.

            Nem maradhat ki az ideológia sem: Változatlanul a marxista világnézeten, a társadalmi-közéleti felelősségvállaláson alapuló szocialista, a nép, a haladás ügye mellett elkötelezett, hiteles, magas színvonalú művészetet igényelünk – ez a szocialista valóság igénye” (Aczél György: Az ideológiai és kulturális élet néhány időszerű kérdése). Kádár 1972-ben kijelenti: „...fő fegyverünk az ideológia területén a marxista igazság és annak hirdetése. Sohasem tagadtuk, hogy nem mondunk le az adminisztratív módszerről, a betiltásról sem, ha ez szükséges.” 1973-ban elvesztette állását a magyar filozófia számos jeles személyisége: Heller Ágnes, Vajda Mihály, Márkus György, Márkus Mária, Hegedűs András, Kis János, Bence György. Izgatás vádjával letartóztatták Konrád Györgyöt és Szelényi Ivánt, Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyvük megírásáért.

            A kiállítás erőssége, hogy összművészeti szempontból foglalkozik a Mozgó Világgal. A képzőművészeti anyag lenyűgöző, a kiállított kéziratok is jelzik a szabad szellemet és függetlenséget, amit az akkori hatalom nem tolerálhatott. A fiatalok radikálisan fogalmaztak, elődeiknél és idősebb kortársaiknál is radikálisabban. A Jelenkor, a Tiszatáj, az Alföld, a Kortárs folyóirat maradhatott, megtűrték őket, míg a Mozgó Világ a tűrhetetlen, a tiltott kategóriába került. Nem véletlenül. A kiállítás talán ebben igazítja el legkevésbé a nézőjét. Hogy milyen kontextusban kell néznünk a kiállított szövegeket, alkotókat. Mihez képest volt és vált tiltottá. Hol volt az a határ, amit átléptek, vagyis határsértőkké lettek, a határokon belül. 

 

Berem__nyi_G__za_Rem__nyi_J__zz_k__p.jpg
Bereményi Géza Reményi József Tamástól,
a kiállítás megnyitójától, átveszi az Aszú-díjat

 

            A tárlat posztamenstől posztamensig a múltat idézi, talán kissé a jelent is. Önmagát méri, önértékeket mutat fel, amit ma már természetesnek tartunk. Újra kell ismételni őket, lassan ismét az öncenzúra világában találhatjuk magunkat. A kiállítás legfőbb üzenete az összefogás, ami ma nagyon hiányzik, ellenpártok, ellennézetek csapnak össze, de már külön tárborban vannak a küzdő felek, és nem kommunikálnak. A Mozgó Világ nagy tette, hogy kommunikált az olvasóival, titkosan és titok nélkül. Szabadon, olykor kíméletlen őszinteséggel. A másik fontos elem, kontextus, hogy a maiak emlékezetéből mintha kitörlődött volna a Mozgó Világ, a régi. Szerzőit a szubjektivitás, a személyes világon átszűrt történelemábrázolás jellemzi. Önmeghatározások is. Jellemző módon sokszor úgy gondolkoztak, mint egy szociográfus vagy szociológus.

            Összművészeti megközelítésben (irodalom, zene, film, fotó, szociográfia, képzőművészet) és a szemtanúk, ill. a jelen szemével láthatjuk az akkori éveket, kronológiai sorrendben. A Mozgásszínházak Nemzetközi Találkozója (IMMT) műsorfüzete, 1979-ből. A piros jel, a pecsét nyoma úgy hat, mintha valaki ellenőrizte és engedélyezte volna a füzetet. Kaposvár jön. Gombrowicz Esküvő-je 1979-ből (fotó: Ilkovszky Béla). Forgách András A. J. átváltozásai. Kisbetűvel. Jaen Genet Cselédek, 1979, Fiatal Művészek Klubja. Vannak még ismeretlen állatok a földön, hirdeti egy plakát. Kiállítás az Ifjúsági Parkban, 1979. Az MV 1982. novemberében veszi elő, Keserű Katalin írása kapcsán: A valóság túl van a tényeken. feLugossy Lászlóról. Vidovszky László Tiszteletkör Farkas Ferenc 70. születésnapjára, 1975.12.6. Kör körös kotta. Céltábla, centrum, Dante Pokla. Lehet választani. Nádler István Zenére festett kép, 1982. 

 

N__dler_Istv__n_Zen__re_festet_9_sz..jpg
Nádler István: Zenére festett kép

 

A kép alatt eligazítástként: Harminc perc Cage-dzsel. Helle Mária Fázisfotók, Esterházy-objekt, 1982. hiteles szöveggel, miként is másolta le Esterházy az Iskola a határon szövegét 57X77 centimétere rajzlapra. Helle műve így született. Banga Ferenc – Esterházy Péter Fancsikó és Pinta-illusztráció, 1975. (Egy tojás), (Bevezetés egy konyhába), (Labda pöttyökkel).

            És olvasom a Jelentés-t 1979-ből. Kenedi János, Csalog Zsolt, Veress Miklós. Örkény István üzent, hogy Haraszti Miklós ne jöjjön haza. És az Aszú-díjasok (Nádas Péter, Zsille Zoltán, Tar Sándor), akik szamizdatosak, titkolni kell a nevüket. Tilos említeni őket. Ki az a Hajdu Ráfis Gábor a Taurus-gyárból? A szociográfia ellenzéki műfaj? Egy könyv címe: 4 munkás. Egy portréfotó Petri Györgyről. Elek Judit fotója: Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében, 1980. Dániel Ferenc Per élő adásban. Szilágyi Lenke Arcok, 1981. Forgács András ír a fotókról. Single Lens – Single Girl. Férfi akt fotók 1900 körül, Wilhelm Von Gloeden Hárman háttal. Bartholly Eszter A taorminai báró, 1982-es MV.

Hitelesség és szubjektivitás kapcsolódik egybe az emlékezés tablóiban. Megérthetjük, hogy miért volt olyan népszerű, megérthetjük, hogy miért vált irritálóvá a lap a hivatalosságok szemében. A múltat mozgásba hozták a Ferenczy Múzeumban. Mintha egy harangnyelvet mozdítanánk meg. Akikért a harang szól. Élőkért, holtakért. Az emlékezés jelene a jelen emlékezete is.

                       

Kölüs Lajos

 

Lábjegyzetek, avagy csak nézem

Olga Korbutot

 

Schmal Károly borítója 1980-ból. És egy levél, amelyben ívekről van szó (1978. február). A Mozgó Világ (MV) íveiről, az előállítási költségekről, a lapszámonkénti honoráriumról. Harmincezer. Nem EUR-ban, forintban értendő a szám. A szerkesztőségi titkár Szigethy Gáborné. Sokan nem tudjuk a nevét. Alexa Károlyét, Berkovits Györgyét, Margócsy Istvánét igen, rovatvezetők, mellékállásban. Hatezer példányban jelenik meg a lap, az előfizetők száma 752. Szellem és matéria. Keret és kerítés. Manézs és ketrec. 

 

Haraszty_Istv__n_Mad__rkalitka._k__p.jpg
Haraszty István: Madárkalitka

 

Az egész kiállítás egy lábjegyzet vagy inkább sok lábjegyzet. Felsorolások, idézetek, hivatkozások. Ez mind én vagy mi voltunk egyszer. Nem kerek történetet látunk, mert az egész történet, história, groteszk. Ami lehetetlen és mégis lehetséges, csak nem gondoljuk el lehetségesnek, mert nem hisszük, hogy lehetséges. Egy idő után talán megfordul a fejünkben, a játszmának vége, nincs tovább. Game over.

            A madár helyzetét, mozgását a zárt léttérben megfigyelés alatt tartja az elektromos rendszer. Lépéseit a kalitkában számok jelzik, ellenőrzik. Mikor a piros-fekete pihenő-rúdra ül a madár, a kalitka ajtaja megnyilik. Ha megközelíti, a mágneses tér megszűnik és ajtó ismét bezárul. – olvasom Haraszty István Madárkalitka, 1972 alkotására függesztett szöveget. A kalicka üres, ajtaja nyitva. Besétálhatunk vagy berepülhetünk? 

 

Ana_Lupas_Identit__s_ingek_I._._k__p.jpg
Ana Lupas: Identtás ingek I.

 

Ana Lupas Identitás ingek 1, 1969, emberi fejet és szemet formáz, az orr, a száj egyetlen hajtásvonal. Ujjatlan ing, ebben Ivanhoe nem sokáig harcolhatott volna. Nyári viselet. Újházi Péter Kék szoba, 1976 asszamblázsa a sorompóval elzárt világot idézi meg, a hiábavalóságot, a töretlen hitet. A kék szín és az aranyozott tükörkeret ígér valamit. A folytonosságot, a reményt. 

 

Ujh__zi_P__ter_K__k_szoba_13.sz.k__p.jpg
Újházi Péter: Kék szoba

 

Swierkiewicz Róbert „A CSEND” szubsztanciája, 1979 maga az árnyék, de ez nem Sherlock Holmes világa, inkább a besúgóké, az első leckét látjuk. Ott vagyunk, vagy mégsem. Csak fülelünk. A csendre. Jokesz Antal Időablak, 1981/82 fotója egy sorozatból való, a nő egyenesen néz, a szemünkbe. Te ki vagy, kérdezi a szem. Nem tudjuk a választ. Le a disznó kapitalistákkal, olvasom Kondor Béla Előre proletárok! 20. század második fele, 1979 című alkotásán. Szorosan, olyan heringesen vagyunk. Nyomjuk egymást, belém hasít, ez nagyon determinált. Bak Imre Virág, 1978 matematikai jelekből áll, összeadás, kivonás, kockás lapon. A hálózat csapdájában, jut eszembe egy régi sorozat. Pócs Péter Nagy púder, 1982 színezett fotója, 9 szegmensből áll. Nagyot ugrunk, és porba hullunk, ellep bennünket. Ez lenne a siker? A nagy ugrás?

            Posztamensen áll Szabó Tamás Bekötözött fej I-IV., 1979. Jovánovics György Egy fotómű az L. W. képregényből, 1980. Beke László írása Jovánovics György L.W.: Eksztatikus marionett. Bálint Endre Öregedés, 1982, fotó. Mészöly Miklós A piktúra bűnbeesése címmel (MV, 1983) ír Bálint Endre fotóiról, montázsairól. Itt hangzik el az ostromló hevület megjegyzés. Ostromlásnak érzi a kultúrairányítás is, mert az alkotók elvetik a személyes alkukat. Politikai harcot látott a diktatúra ott, ahol csak szellemi, művészi és intellektuális törekvéseket láthattunk. Nagy Gáspár verse nem jelenhet meg Szaltószabadság címmel, csak Nézem Olga Korbutot… változattal kerül a lapba.

            Igazoló jelentést kell írni a grafikákról, amelyek…éppenséggel nem népszerűsítik, hanem bírálják a kapitalizmus hatására nálunk is fellazuló szexuális erkölcs ellentmondásait: a komputerizált és cigarettegyújtásnyi szerelmet. Látjuk Szkárosi Endre, Reményi József Tamás fotóját 1978-ból és 1981-ből. Szkárosi az okos fiú tekintetével néz ránk, Reményi a szégyenlős fiús mosolyával, mégis csibészesen. És jön Bernáth(Y) Sándor A legszebb nyakkendő a gyűlésen (Tóth Dezső), 1980 olaj vászna. A kép láttán vörösödhetett a feje a kultúra őrének. Kocsis Imre Előszoba, 1981 képen egy dalmatát és a falon függő képét látjuk. Kutyavilág ez. Rendezett, vonalas. Ha színes is, inkább színtelen. Egyszínű világ. Előszobázunk, itt és ott, sokat, arra vágyunk, hogy könnyíthessünk magunkon.

 

Kocsis_Imre_El__szoba_17.sz._k__p.jpg
Kocsis Imre: Előszoba

 

André Kertész A Torzulás-sorazatból, 1933. Párizs. Magunk alatt vagyunk, magunkba fordulunk.

Faludy György köszönő levele Szkárosi Endrének Torontóból, egy tucat szonettet küld majd. Munkáséletmód-kutatás, 1970-es évek közepe. Anonim 11. (Csalog Zsolt) Interjúátirat. Csalog Zsolt A vasember, MV 1977/3. Szó van a Darabbérről (Haraszti Miklós) is, amit elkoboznak. Haraszti marós a Ganz-Mávag-ban, tapasztalatot szerez. Diósi Ágnes a tököli börtön fiataljairól, Demszky Gábor a csövesekről (Peremvidéken) ír. Az MV szociográfia vonala is erős. Nincs két Magyarország, nem láttak másként, csak élesebben. Alkuk nélkül. És a tiltakozás a lap beszüntetése ellen, amely olyan esemény, hogy a résztvevői életük végéig emlékeznek rá. A petíció elhangzott a Szabad Európa Rádióban, és megjelent a párizsi Irodalmi Újság mellékleteként.

            Valami elveszett ügyről, irodalomról szól a kiállítás. Felidéz és megidéz. Amit elénk tárnak, értelmezzük is, próbáljuk kontextusba helyezni. Megérteni az akkori világot, az akkori szellemeket. Sokak számára a történelem jelenik meg, míg az akkor is élők számára az eleven valóság. Összemosódik már sok minden, a kiállítás erénye, hogy képes a mozzanatokat, a nyolc-tíz éven belüli szakaszokat elkülöníteni, megjeleníteni. Kulturális ez a kiállítás, eddig zömmel a PIM-ben láttunk ilyet, illetve egy-egy vidéki múzeumban. Jeles nagyjaink világát, jeles folyóiratot (Nyugat) idéztek meg és számos esetben a tv-ben is nyomon lehetett követni. Erről a kiállításról a mai helyzetben keveset láthatunk a közmédiában. Sokan áthallásosnak vélnék, holott nem az, mégis az évforduló kereksége az, ami indokolttá teszi az emlékezést. Emlékezés, amelyben ott lapul valami szomorúság is, igen, ilyen voltam harminc-negyven évvel ezelőtt. Ma őszülök, talán már nem is élek, és mégis emlékezem, ott vagyok a képeken, olvassák a szövegeimet, láthatják a műveimet, szobraimat. Élő és holt van jelen. De még nem a Holt költők társaságát látjuk, halljuk.

            A kiállítás a lelkünkhöz is szól, sőt megszólítja azt, hogy értsük azt, amit értenünk kell. Járjunk utána, a kiállítás nem ér véget akkor, amikor kilépünk a Ferenczy Múzeum kapuján. Utána is tart. Akár akarjuk, akár nem. Nyugtalanító érzés, hogy sok mindenre nem emlékszünk, ha igen, nem úgy, ahogy a tárlat elénk tárja. És sok mindenre nem emlékezhetünk, hiszen korunk olyan fiatal, hogy tanulni sem tanulhattuk az akkori eseményeket. Még nem történelem, hogy a fiatalok tanrend szerint erről irodalmi diskurzust folytathassanak a középiskolában vagy az egyetemen. Kortárs irodalomról van szó. Művekről talán lesz szó vagy van, sőt eddig is volt. Mégis úgy tapasztalom, hogy a mai fiatalok tudása épp a kortárs irodalom tekintetében leginkább hiányos.

            A névjegyzéken ámulunk, ki minden van ott. Egyfajta összefogás ez, vagy inkább egy széles merítésről van szó? Nincs kirekesztés, nincs elvonás, megvonás. Öregek és fiatalok szólaltak meg, leginkább húszon-harmincévesek, egy új generáció, amelynek legtöbb tagja mára élete végének közelébe ért, sok mindent elért és sok mindent nem. Ma is szilenciumra ébred, de nem egy kollégiumban, hanem az irodalmi közegben. Másként éli újjá a történetét. Mások ismét betagozódnak a hivatalos irodalmi közegbe. A történelem ismétli magát? Nincs forradalmi helyzet, ahogy a hetvenes években sem volt, 1968 után. Forrongás volt, búvópatak módjára tört felszínre egy új generáció, és alapított küzdelmek árán egy új lapot, amely mindenben különbözött elődeitől és kortárs lapjaitól.

            Szaltószabadság, vagy inkább csak nézzük Olga Korbutot? Egyszerű kérdés. A válasz is az? MV. Nevét egy 1965-ös Illyés Gyula vers címéből örökölte. Magyar örökség. Tablókkal, tárlókkal, posztamensekkel, alig látott fotókkal. Fekete-fehérben. Az ügynök is. Mozgásban. A felejtés felejthetetlenségét látjuk, tapasztaljuk. Nosztalgia nélkül, mert a mába is tekintünk. Innen, a jelenből vagy a múltból nézve láthatjuk igazán önmagunkat?

 


Főoldal

2016. december 30.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png