Képzőművészet

 

Szeged1.JPG 

 

Cs.Tóth János

 

Festészeti hitvallás csabai alkotóktól

Egy különös válogatás látható Szegeden

 

Sokan és sokszor temették már a táblakép-festészetet, amely azonban búvópatak-szerűen újra és újra megjelenik művészi kifejező eszközként. Mondhatjuk, létezik művészi hitvallás is, amelyet féltve ejt ki az ember, mert könnyen megkaphatja az idejétmúlt, patetikus minősítést. Pedig ebben a rohanó, mindenen átgázoló korszakban, amelyben élünk, igenis létezik alkotói tisztesség, gondolati festészet. Talán ez ösztönözhette a szervezőket a tárlat anyagának összeállításakor. A Békéstáji Művészeti Társaság csak a Békéscsabán élő tagjaitól kért két-két alkotást, hogy Szegeden, az MTA Székházában a publikum elé tárják friss munkáikat. Azzal a gondolattal lép be a kiállítás-látogató a tárlatra, hogy választ kap arra: beszélhetünk-e csabai festészetről, netán csabai iskoláról, létezik-e tematikai, műfaji, esetleg motívumokban rejtőző közös vonás a tizenöt bemutatkozó alkotó esetében? Nos, erre keressük a választ!

A kiállítótéren semmi nem múlik: egy kellemes, áttekinthető épület fehér falai között találjuk magunkat. Ebben a kiállítási enteriőrben a terjedelem nem túl sok, nem túl kevés, az összhatás sem a zsúfoltság, sem a kitöltetlenség érzetét nem kelti, amolyan éppen megfelelő a harminc kép tálalásához. A szegedi képzőművészeti élet agilis szervezője, Aranyi Sándor festőművész arra vállalkozott társaival, hogy ezen a helyszínen bemutatja a régió képművészeti jelenét a Tisza-menti városban. A bánáti, vajdasági terület alkotói lesznek majd soron, de most a Békésben élők kaptak bemutatkozási lehetőséget. A komoly életművet maguk mögött tudók mellett a huszonöt éve működő Társasághoz nemrég csatlakozott, a pályájuk elején járó fiatalok is lehetőséget kaptak.

Különös annyiban az esemény, hogy minden művész magának adott feladatot, amikor erre a tárlatra képet alkotott. Lássuk tehát a termést, névsor szerint figyelve az alkotói opuszokat. E. Szabó Zoltán A múlt nyomában című képe egykori építmények emlékképeiből: templomok, római kori romok darabjaiból áll össze eleven műalkotássá. Fazekas Attila a tárgykollázsokat kedveli, és ezekből mutat be kettőt, amelyek ötvözik a tárgy egyszer volt funkciójához kötődő asszociációt és az applikáció következtében létrejövő új gondolati minőséget. Gnandt János olajképein a téri mélységet az egymást átható formákkal, a falról szinte kiugró perspektívát imitáló megoldással és merész színek alkalmazásával valósítja meg.

 

Szeged_gnandt.JPG

 

Holó Hóbel László képei (Hulló angyal I., II.) szakrális nyugalmat és drámai evilágiasságot sugallnak, mert egyszerre van jelen a szerkesztettség és a gesztus, az indulat ereje is. Lonovics László képeinek címe: Fénylő rögök


Szeged_lonovics.JPG

 

Ez a két munka nem konkrét tárgyakról szól, hanem arról a pillanatokon túli végtelen és tágas tartományról, amely csak töredékeiben és talán az univerzumban fénylik fel az ember szeme/lelke előtt. Lovas Gábor a fény-árnyék értő alkalmazásával, az emberi alakok ábrázolásával, a felnagyított méret lehetőségével hat a nézőre. Megyeri Horváth Gábor biztos rajztudás birtokában alkotott portrékat (Notesz Laci, Ketten) mutat be a tárlaton. A textilművészként ismert Mészáros Sándor tájképekkel jelentkezett. Mindkét mű lírai színhangulat ihletésében született. Molnár Antal képei a rajzosság mindenütt szükségszerűen jelenlévő fontosságára hívják fel a figyelmet. Pataj Pál képeinek címe kifejezi a mondandót: Vizek és fények, Délibáb. Tiltakozás mindkét kép az ellen, hogy jelen világunkban tombol a természetet uraló, azt csak kihasználó  ember tevékenysége. Ide sorolható Sallai Lajos két munkájának szellemisége is (Házfalak ,Táj). Simon Debóra Eszter a legfiatalabb a résztvevők között, de érett, finom lelkiséget sugárzó képekkel jelentkezett. Szereday Ilona velencei látványelemeket használ erőteljes, érzelem dús festészetének e két dokumentumán.  Szeverényi Mihály szürreális, álomszerű munkáitól nem idegen a szakralitás, erről győz meg bennünket hártyaszerűen felrakott olajképeivel. Várkonyi János két kifejező alkotása (Hegyek völgyek, Harangszó) magán viseli a tőle látott groteszk megjelenítést, a poétikus fogalmazást. 

A közhely szerint a jó kiállítás több mint az ott látható művek együttese. A jó kiállítás a tárlat szellemiségében, a művek közös lélekzetében keresendő. A jó kiállítás az, amikor „rokon törekvésű”, „hasonló stílusú” munkák jelennek meg a falakon. Az „egységes anyag” kifejezést szokták vonatkoztatni az egyéni és kollektív bemutatkozás alkotásaira egyaránt, persze, ha igaz lenne az ismételt közhely, az optimális tárlatról. Az igazság az, hogy a valóságban ritkaság, hogy heterogén szándékú munkák sora egységes hatású kiállítást eredményezzen. Így van ez a Szegeden látható tárlat esetében is. A téma, a festői szándék, a művészi program nehezen csoportosítható valamely alkotói elgondolás mentén. A falakon az érett művészektől az ismert és jellegzetes stílusjegyeket mutató képek láthatók. A fiatal generáció is, a már korábban tőlük látható felfogás szellemében jelenik meg. Nem lehet korosztályi jegyek alapján sem egységesíteni a kiállítókat. Tetten érhető a különféle irányzatok, stílusok, a megközelítési és kifejezési módok sokszínűsége. Egyben ez is a válasz a fenti kérdésre.

 


Főoldal

2016. szeptember 02.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png