Képzőművészet

 

 gubis_szinhaz_2016_majus.jpg

 

Gyarmati Gabriella

 

Újra Gubis Mihályról

Emlékkiállítás a képzőművész halálának tízedik évfordulóján[1]

 

Lóska Lajos ekképpen fogalmaz az 1992-es Oriens fesztiválon bemutatkozó békéscsabai alkotókkal kapcsolatban: „…úgy tűnik, hogy az esztétizáló-intellektuális performance-szal szemben (…) a békéscsabaiak sokkal agresszívebbek, provokatívabbak, mint az előző évtizedben készültek. Mondandójuk is más, inkább nihilt és tanácstalanságot sugalló, amit egyfajta agresszivitással kompenzálnak a művészek. Ezek a performance-ok zaklatottabbak és látványosabbak, az emberi jellemnek a dionüszoszi oldalát emelik ki. A bemutatón résztvevő alkotók tiltakoznak, ha tevékenységüket esztétikusnak nevezik. Számukra az esztétikus, és ez a magatartás az újfestészet iránti ellenszenvüket is bizonyítja, a megvásárolhatót jelenti. Ők pedig nem akarnak eladhatókká, manipulálhatókká válni.”[2]

A művészettörténész csupán a performanszok alapján meglátta, hogy Békés megyében létezik egy sajátos, talán a rendszerváltozás előtti viszonylagos elszigeteltséggel és az ebből fakadó egymásrautaltsággal magyarázható jellegzetes szellemiség és megjelenési forma a képzőművészetben. A szálak az 1960-as évekig, Kohán György festőművész élete utolsó évéig futnak, amikor a mester hatalmas méretű[3] festményeken fogalmazta meg a halálos betegséggel folytatott küzdelem közben támadt látomásait. Rajta kívül a művészeti életből erővel kiszakított Eyas Kovács József valamint Lantos Jantyik László, Penyaska László, Baji Miklós Zoltán, az egykori Mokos József-tanítványok közül Vágréti János, holó Hóbel László, Bereznai Péter és Gubis Mihály tartoznak ebbe a körbe. A több alkotóra vonatkoztatottak azonban Gubis Mihály szerteágazó tevékenységét, festészeti, szobrászati, tervező- és képgrafikusi működését általánosságban is jellemzik.

Gubis Mihályt pályája elején a geometrikus síkformákból konstruktív szellemben létrehozott művek érdekelték. Ekkoriban ismerkedett meg Moholy-Nagy László életművével, aki szintén erőteljesen inspirálta. Gubis Mihály Ignácz Annával és Lonovics Lászlóval együtt 1976-ban létrehozta a Békéscsabai Műhelyt. A Fajó János nevéhez kötődő Pesti Műhely tevékenységével szellemi és törekvésbeli rokonságot mutató csoport munkájába Trombitás Tamás is bekapcsolódott. A Fiatal Alkotók Köre Képzőművészeti Szekciójának tagjaként részt vett a FAK Mappa összeállításában.

Az 1980-as évek közepén művészete más irányba fordult, bár a geometrikus-konstruktivista művek feszes szigorúságát, merevségét nem alkotói pálfordulással, hirtelen ötlettől vezérelve, azonnali döntéssel változtatta meg. Ez a változás egy Gubis által megélt folyamat volt, melynek eredményeképpen jóval nagyobb szabadságot teremtett a maga számára az ábrázolt tárgy, a formák és a felhasznált anyagok tekintetében egyaránt. A változás hátterében egyrészt a szentendrei Vajda Lajos Stúdió szellemi téren termékenyítő közege állt, másrészt a Baji Miklós Zoltánnal folytatott együttgondolkodás, és a mindkettőjüket formáló alkotóművészi kölcsönhatás is generálta.

Gubis kialakított magának egy új, saját(os), hétpólusú szimbólumvilágot, melynek hálórendszerét a teljes létezésre rá tudta feszíteni. Ezek a vonal, a kereszt, a zászló, a szék, a kocsi, a sátor és a mell alakzata voltak.[4] A Békéscsabai Jókai Színház jelenlegi kiállítása szimbólumai közül a székre fókuszálja figyelmét.

Hogy miért éppen a székkel akarjuk most megidézni munkásságát? A válasz egyszerű. Alkotói pályájának legösszetettebb vállalkozására készült, amikor megfogalmazta az 5+2 székszobor állítási világprogramot. Ez hatalmas méretű, fából és vasból készült székszobrok felállításának tervét foglalta magában, amelyeket a világ öt kontinensére, valamint egyet-egyet az Északi- és a Déli-sarkra tervezett felépíteni. Ezzel párhuzamosan Erdélyben is elindított egy székszobor állítási alkotóművészi vállalkozást. Idézem az alkotót: „Mivel világprogramom nehezen halad, (…) ezért kisebb lépésekkel próbálok megoldást találni. Hét a hétben: hét vas-fa székszobor készül majd Erdélyben, ahol régen a közigazgatási területeket székeknek hívták. Minden szék nagyméretű, csavarozott faszerkezet lesz, igazodik anyagában, formájában és szellemiségében az adott helyhez.”[5]

E nagyformátumú gondolat kiállítóterem-léptékre átírt változatának tűnnek szék tematikájú táblaképei és plasztikavariációi. De e művek esetében nem a gondolat gyengített, avagy szelídített verziójáról van szó, inkább a körüljárás újabbnál újabb futamairól. Újabbnál újabb megközelítésekről. Újabbnál újabb átgondolásról. És talán, ahogyan az ősmágiában is gyakorolták, ha megfestem/megrajzolom, még inkább konkretizálom a célom, ahogyan látjuk azt például Chauvet-ban. És minden egyes művel, mint egy-egy lépéssel, közelebb jutok a megvalósuláshoz.

Messzire futhatnak a gondolataink, ha arra a kérdésre keressük a választ, miért is a szék töltötte be Gubis Mihály életében a központi motívum feladatát. A központi motívumét, amelyről így ír: „A meséket és az álmokat próbálom dokumentálni a székeimmel. (…) Az én székeim dokumentációk. (…) …beszélni fognak ezek a székek. És mit mondanak majd? Igazgat. Na jó, ha nem is igazgat mindig, akkor sem hazugságot. Az én székeim igazat hazudnak.”[6]

Nem kerülhető el, hogy miközben próbáljuk felfejteni a szék rejtélyét, Gubis Mihály magánéleti hátterére utaljunk. Tudjuk, hogy lánya, Boriska székhez kötött élete újra és újra helyet kért magának a műveken. A legutóbb a Bárka folyóirat borítóján[7] viszontlátott Boriska széke című tábla alcíme: Tüskék a szívemben. Mondjuk ki magunkban: Tüskék a szívemben. És egy pillanatra mi is megérezhetünk valamit ebből a múlni nem akaró sajgásból.

Gubis Mihály természethez való kötődése nyilvánvaló. Úgy kötődött a természethez, mintha abban vert volna gyökeret. Kutyájával és pásztorkésével, bakancsával készen volt bármikor belevésni magát az általa választott környezetbe.

A fa és a vas megmunkálását olyasfajta nyers erővel végezte és olyan faktúrákat hozott létre, amelyek a természet anyagalakítási metódusához hasonlatosak: olykor durva és kíméletlen volt. Az anyagot hajlította, törte, szakította, tépte, marta. Az anyagok közben élték és ma is élik a saját életüket, a vasat megeszi a rozsda, a fában pedig felütheti fejét a szú. A művekben az az emberi nyerseség tükröződik, amelyet Gubis a Mihály napi bunkóságok című 2003-as bemutatójának középpontjába állított.

Az egyszerű anyagok használatával és a mű alakításának előbb említett metódusával gyakran hozott létre olyan műveket, amelyek az arte povera körébe sorolhatóak. A művek olykor túlontúl puritánnak és romlékony anyagból valónak tűnnek, vagy pedig azt érezzük, bármelyik pillanatban széteshetnek, mint a hajszálvékony falemezre rögzített sarokvasak, például a XXXIII: Alföldi Tárlaton bemutatott Piramis című művén. E tárgyak a hagyományos esztétikai jellemzőket teljességgel mellőző megoldásaikkal szinte provokálják a befogadót. Kvalitásuk szerint egy rövid csókot váltanak a művészet örökkévalóságával, majd átadják magukat az elmúlás, a romlás folyamatának, vagy szétesnek egy kiállítóteremben a múzeumi kurátor kezében…

Akik ismerték, tudják, hogy Gubis Mihály nem konformista ember volt, akit érdekeltek volna jubileumok és évfordulók. De a műveivel szemben olykor hálásnak, máskor hálátlannak mutatkozó utókor számára csupán ez maradt: évfordulókban gondolkodni. Évfordulókban gondolkodni, így emlékeztetni az azóta is felfoghatatlan módon életét vesztett képzőművészre, Gubis Mihályra.



[1] Elhangzott 2016. május 21-én, a kiállítás megnyitóján a Békéscsabai Jókai Színházban.
[2] Idézi: Baji Miklós Zoltán: Progresszív művészeti kezdeményezések a Viharsarokban a rendszerváltás után a Csalánlevesektől az Orienseken át a 20X20-asokig. In:
www.k.csabanet.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=439 [legutóbbi lehívás: 2016. május 20.]
[3] Körülbelül hat négyzetméteres festményekről van szó.
[4] Wehner Tibor: Vonal, kereszt, zászló, szék, kocsi, sátor, mell: Gubis Mihály-emlékkiállítás. In: Magyar Műhely 47/148. (2008) 27. p.
[5] Gubis Mihály: Hét székely szék. In: Muravidék 5. (2003) 56. p.
[6] Gubis Mihály: Manifesztum. In: Gubis Mihály: A szék. Békéscsaba, Hungária Plusz Kft., 2005. 3. p.
[7] A folyóirat 2015/4. szám borítójának előoldalán szerepelt a mű.

 


Főoldal

2016. május 30.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png