Póka György-Meskó Anna:
Koszta Rozália ex librise

 

Gyarmati Gabriella

 

Mesterek és tanítványok

ex libris és kisgrafikai kiállítása[1]

 

Tudjuk jól, hogy a könyvre gondolhatunk élményforrásként, tudástárként, és ha megérdemli, megjelenésében, kivitelében is esztétikumot hordozó szép tárgyként. De gondoltunk-e már arra, hogy bemegyünk egy könyvesboltba, ahol nincsenek könyvek, amelynek nincs raktára. Bemegyünk, és egy látogatói táblagépen keresgélünk körülbelül ötezer könyv között. És mi történik, ha megtaláltuk, amit szeretnénk? Kinyomtatjuk. Kinyomtatjuk ott, a boltban, néhány perc alatt egy nyomtatórobotot[2] segítségül hívva. A szerkezet a lapokat egymáshoz rögzíti és borítóval is ellátja. Bármennyire hihetetlen is, könyvet kapunk.[3] Szóval nincs itt az ideje a könyvek és az olvasás elsiratásának… Ezekbe a pillanatok alatt elkészült könyvekbe is elhelyezhetjük ex librisünket, könyvjegyünket, már ha vagyunk annyira műveltségszeretők, hogy készíttettünk már a magunk számára. És van olyan is, aki ennél jóval távolabb merészkedik, ahogyan tette ezt Póka György is.

Póka György művész és gyűjtő, aki alkotóként majd hétszáz, míg gyűjtőként tízezer ex librist és kisgrafikát mondhat magáénak. A Mogyoróssy János Városi Könyvtár jubileumán életművének és gyűjteményének töredékéből állított össze egy kamarakiállításra valót. Kérdésemre, hogy miképpen jött létre gazdag gyűjteménye, elmondta, hogy Gyulára kerülve az akkori könyvtárigazgató, az e grafikai műfajhoz erősen vonzódó dr. Némedi Endre ösztönözte könyvjegyek készítésére, és irányította figyelmét a hazai és nemzetközi ex libris és kisgrafika jól működő cserelehetőségeire. Ennek eredményeképpen harminc ország háromszáz művészével és múzeumával került kapcsolatba, és saját műveit ajánlva fel ellentételezésként, az évek során tízezer művet kapott.

Póka György szolgált a kiállítás címével is: Mesterek és tanítványok. Ennek szellemében az első tárlóban egykori mestere, Várkonyi Károly (Debrecen, 1913 – Debrecen, 2001) műveit helyezte el. Várkonyi Károly Albert Reimann berlini iskolájában, majd a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol mestere Benkhard Ágost volt. 1928 óta foglalkozott kisgrafikával, elsősorban fa- és linóleummetszeteket készített, de nagyszámú rézkarca is fennmaradt. Az 1930-as években alkalmazott grafikai feladatok sorát vállalta. A második világháború után festészettel kezdett foglalkozni, és csak az 1960-as években fordult ismét a képgrafika felé. Már alapításakor tagja lett a szakmai jellegű polgári egyesületnek, a debreceni Ajtósi Dürer Céhnek. Munkáját csupán külföldön ismerték el, már a berlini tanulóévek idején elnyerte egy londoni emblémapályázat II. díját.[4] Sikeres New York-i szereplése után kérte fel II. Margit dán királynő, hogy könyvtára számára két ex librist készítsen.

            A következő kiállítási egységben együtt szerepel az alkotómunkája mellett a Békés megyei művészeti életet évtizedekig koordináló Koszta Rozália (Gyula, 1925 – Gyula, 1994), Ferenczi Dávid (?–?) és a békéscsabai könyvtár egykori igazgatója, Lipták Pál (Békéscsaba, 1922 – Békéscsaba, 2007). Koszta Rozália grafikai munkássága közismert, linóleummetszetei ma is elérhetőek, s múzeumi gyűjteményekben is fellelhetők. De kisgrafikai munkássága mennyiségileg nem jelentős, ezért szerepel a kiállításban is csupán egy ex librise, amely Balogh Feri könyveit volt hivatott jelölni, és a mindannyiunk által ismert Repin Intézetbeli diplomamunka, a Földosztás jóval későbbi, 1973-as linó átirata.

Kultúrtörténeti kuriózum lehet az az újévi üdvözlőlap, amelyet Koszta Rozália párja, az egy évtizeden keresztül Gyulán élő Ferenczi Dávid készített 1975-ben. A lapon egy fekvő férfifigurát látunk, akit már-már agyonnyom az újévi jókívánságokkal telitömött zsák. Lássuk, mit tartalmaz! Egészséget, pénzt, szépséget, szerencsét, és amit általában csak kimondatlanul szoktunk kívánni: protekciót. Protekciót, amelyről tudjuk, hogy abban az időben nem az alternatív életstratégiák közé tartozott.

Lipták Pál festő, tervező- és képgrafikus, könyvtárigazgató, könyvkiadó és műgyűjtő volt. Kossuth-díjjal könyvtári működését ismerték el, de a többször tévesen publikált adat helyreigazításaképpen tartom fontosnak jelezni, hogy nem a szabadpolcos könyvtári rendszer kidolgozásáért és bevezetéséért kapta. Lipták Pál a békéscsabai Ágostai Hitvallású Evangélikus Rudolf Reálgimnáziumban a közismert karikaturista, Mazán László tanítványa volt, majd helyi szabadiskolákban képezte magát, ahol Mokos József, valamint Jankay Tibor, Sass Árpád és Miklós István voltak a mesterei. A kiállításon szereplő grafikái expresszív jellegű figuratív és azt követő nonfiguratív festészeti korszakának formajegyeit őrzik, amelyeket szívesen ültetett át grafikáiba is.

A széles spektrumon tevékenykedő Kósa Ferenc (Gyula, 1944) autodidakta alkotó, aki ma is Gyulán él. Könyvjegyei és alkalmi kisgrafikai lapjai mind linóleummetszetek, több lengyel szövegezéssel készült. Hagyományos komponálási módot alkalmaz, s a fekete mellett szívesen dolgozik színes festékekkel is.

A Szatmár megyéből származó Korda Béla (Gencs, 1899 – Pécs, 1972) grafikus a hadiérettségi után került a frontra, majd az első világháború befejezése után a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán kezdte meg tanulmányait. Balló Ede és Rudnay Gyula voltak a mesterei, de sokszorosító grafikai stúdiumokra az új magyar grafikusnemzedéket útjára indító Varga Nándor Lajoshoz járhatott. Alkotói pályáját két szakaszra oszthatjuk. Csupán 1926 és 1936 között, valamint 1962 és 1972 között dolgozhatott szabadon, az 1950-es években még kiállítási lehetőséghez sem jutott. Munkái megfelelnek a Soós Imre által összefoglaltaknak: „Az ex libris készítésének íratlan szabálya, hogy az ábrázolásnak utalnia kell a tulajdonos személyére, érdeklődési körére, vagy arra az eseményre, melyre készült.”[5]

A XX. század elején az ex libris túllépett saját műfajának keretein. Az egyre igényesebb alkotások már önálló grafikai munkaként is megállták a helyüket, tehát szuverén műalkotásokká váltak. E változás jelenünkben készült pillanatképei a fiatal kortársakat képviselő Rostás Mónika (Gyula, 1985) hidegtű lapjai és linóleum munkái.

Póka György (Hajdúszoboszló, 1944) és Meskó Anna (Miskolc, 1943 – Gyula, 2007) csoporttársak voltak a szegedi tanárképző főiskola rajz szakán, egy pár lettek, majd 1966-ban együtt érkeztek Gyulára. Mindkettőjüknek Cs. Pataj Mihály, Fischer Ernő és Vinkler László volt a mestere. Alkotómunkájukban is képesek voltak konszenzusra jutni, közös műveiket a munkafázisok egymás közötti megosztásával készítették. Lapjaikon ugyanúgy feltűnnek jeles nagyjaink, mint az ábrázolásokon jól követhetően növekvő gyermekeik.

A jelentős rajzpedagógusi munkásságot maga mögött tudó, a Pécsi Grafikai Műhely és az Alkotó Pedagógusok Műhelyének munkájában is vezető szerepet vállaló Takács Dezső (Pécs, 1933) már kisgrafikai munkáin a figurativitás irányába fordult. E műfaj iránt 1960 körül kezdett érdeklődni, és a teljes évtizedet az ex libriseknek szentelte. A tárlaton szerepelnek alkalmi grafikái is, amelyek abban az időben rendezett gyulai kiállításához kapcsolódnak. Most megtekinthető könyvjegyei közül több is szerepel festményeivel és Pécs városának emblematikus épületeit ábrázoló rézkarc-sorozatával együtt a műveit szülővárosában bemutató, még életében megnyitott állandó kiállításon.

Az e kamarakiállításon bemutatott kollekció is képes megmutatni, hogyan szegődött az ex libriseken a képgrafika – az illusztráció mellett – a könyvek szolgálóleányává. Szolgálóleányává szegődött, miközben önálló személyiségre tett szert. A műfaj autonómiájának magyarországi bizonyítéka egyébként az is, hogy már 1903-ban önálló ex libris kiállítást rendeztek Budapesten.[6] Ekkor még javarészben litográfiák szerepeltek, amely a műfaj legkedveltebb technikájának számított a XIX. században. Hasonló népszerűséggel bírt a fametszet, amely mellé az egyre gyorsuló XX. század a linóleummetszést hozta. A XXI. század pedig a digitális printek világa, amelyeket azonban, ha szeretnénk, még mindig beragaszthatunk könyveinkbe, vagy beilleszthetünk gyűjteményünkbe.