Ván Hajnalka
Egy media designer feladata, avagy Kazár Fatima művészete
Nehéz az újat bemutatni. Módszere lehet a tolmácsolásnak és megértésnek a történelmi háttér felvázolása, melyből kirajzolódhatnak a dolgok előzményei, életre hívói. Írásomat ezért nagyvonalakban néhány fontos mérföldkő megemlítésével, bevezetőként előrebocsátva kívántam indítani, és bízom benne, hogy talán majd nem lóg a levegőben, hogy mi egy media designer feladata.
A történet a technikai médiumok megjelenésekor kezdődött, azon belül is úgy vélem a mai értelemben vett film indulásakor, a Lumière, majd a Pathé fivérek után az 1920-as években. Ekkortól, a XX. század első évtizedeitől a képzőművészek is bekapcsolódtak a kezdődő filmgyártás gépezetébe, illetve ők maguk készítettek mozgóképeket, hiszen igény lépett fel a magas képzettségű vagy műveltségű, az újdonságot értő és azt bíró kezekre. Például az 1920-as Robert Wiene rendezésében készült német expresszionista stílusú Dr. Caligari című mozit már festett hátterekkel forgatták, melyhez képzőművészek szolgáltak segítségül. Pár évtized alatt kiforrta magát a filmszakmán belüli helykeresés története, a kezdeti átjárhatóság külön szakágakká vált, meglettek a területek saját hozzáértői és önálló művészeti ágakká váltak szét. Már nem fényképész vagy fotós, hanem operatőr dolgozott a kamera mögött, már nem festő, hanem díszlettervező alkotta meg a film stúdióbéli környezetét, hogy kiemeljek pár példát a nevezett változásokból.
Aztán jött a század második fele, azon belül is a második harmadának a vége és - nagyon leegyszerűsítve a történetet - egyes művészeti ágak, a performanszok, happeningek, akciók révén újra összemosódtak és megszületett a videóművészet és az intermédia. Fontos megjegyezni, hogy ezek a területek mind a képzőművészet egyes stílusirányai, míg a bemutatandó terület az iparművészet részét képezi. A kettő közötti legfőbb különbség - melyre csak a pontosság kedvéért térek ki - az önálló és az alkalmazott művészeti háttér, melyben az iparművészet a felhasználásra kerülő, az élet szerves részét képező dolgoknak ad művészi megjelenést, funkcionális esztétikát. Ennek vált oktatott és művelt részévé a vizuális kommunikáció, mely a vizuális tanulmányok egyik ága. Mint önálló terület a vizuális kultúra meghatározásból nőtte ki magát, mely fogalmat Michael Baxandall művészettörténésznek tulajdoníthatunk,[1] aki a neves tudós, Aby Wartburg tanítványa volt. A vizuális kommunikáció a XX. század utolsó évtizedeiben kezdett megfogalmazódni, a művészettörténet végének felvetéséhez hasonlóan. Ám mint új terület nőtte ki magát, önálló egyetemi tanszékké válva, melyet Magyarországon a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen oktatnak. Ezen belül, az animáció, a fotógráfia és a tervező grafika mellett él a media design, mint szak és szakterület.
Mára nagyon komoly feladatokat kap és feladatokkal bír ez a terület, mikor a vizualitás sosem látott méreteket ölt. Az utcán, a kiadványokban és a tévében, de a magas művészetben is a megjelenés kapja a legnagyobb szerepet. Míg korábban rajzot, ma vizuális ismereteket kaphat az ember már tanulmányai kezdetén is. Megvan ennek az érthető magyarázata, hiszen az esztétikus környezet és a színvonalas kivitelű munka önmagában is gyönyörködtet, hát még ha elmerülünk benne és lenyűgöző tudást, megszerzendő ismereteket is közvetít. Már nem lehet például külsejére igénytelen termékekkel vagy kiadványokkal labdába rúgni.
Amikor a vizuális kultúra önálló tudománnyá fejlődik,[2] akkor érdemes e terület legprofesszionálisabb alkotóinak tevékenységével megismerkedni. Ez nem csak egy megérzés, ez a bölcselkedők és filozófusok által már megfogalmazott és el is nevezett változás. Vagyis ami napjainkban történik, az „a képi fordulat" jelensége.[3] William J. Thomas Mitchell a Richard Rorty által meghatározott, a felvilágosodás óta tartó időszakot nevezte el „a nyelvi fordulat" időszakának, mely gondolatot továbbörökítve, szerzőnk korunkat az erőteljes vizuális irányultság okán képi központúként aposztrofálta. A vizualitás pedig több mint képi jelenlét, sokkal inkább több tényező összetett kölcsönhatása. Mitchell a következő módon írja le felismerését: „...a nézőiség (a tekintet, a nézés, a pillantás, a megfigyelés, a felügyelet és a vizuális élvezet gyakorlata) ugyanolyan komoly probléma lehet, mint az olvasás különböző formája (megfejtés, dekódolás, értelmezés stb.), és hogy a vizuális élményt vagy a „vizuális műveltséget" nem lehet teljesen a textualitás modellje alapján magyarázni."[4] Tehát életünk minden területén főszerepbe került a megjelenítettség, általa pedig az erre szakosodott tervezők. A film, majd pediglen a tévé, tömegkommunikációs eszközök révén igényli a megformáltságot, így mind a képzőművészetben, mind az iparművészetben megszületett a videóművész, illetve az intermédia művész, az alkalmazott területen pedig a media designer.
A bemutatandó művész, Kazár Fatima 2001 és 2006 között végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció tanszék videó szakán, melyet azidőtájt, az abszolválás éveiben, körülbelül 2006-ban kereszteltek át media designernek, mellette ugyanitt, elvégezte a vizuális és környezetkultúra tanári szakot. Eközben, még 2005-ben az olaszországi Accademia di Belle Arti di Catania nevű intézményben ösztöndíjjal díszlettervezést tanult. Visszatérve a videó és media designer megnevezésekhez, megállapítható, hogy egy sokkal pontosabb, de egyúttal összetettebb tevékenységre is utal így a név, hiszen a videó könnyen videósnak titulálja alkotóját, míg a második több médium ismeretét és tervezőjét, vagyis művészibb munka feltételezését társítja a névhez. Jelenleg Szirtes János képzőművész a tanszék vezetője, de rövid időre mások is betöltötték e posztot - Pásztor Erika Katalina építész, médiaművész és Sas Tamás filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró is a 2000-es évek elején vezették a tanszéket - kik mindannyian a maguk szemléletét érzékeltetve, a felkért előadók és tanárok révén életre hívva a fiataloknak egy többnézőpontú, összetett képzést adtak. Így a szakma fiatal alkotói, jelen esetben Kazár Fatima ugyan nem tud megnevezni egy kiemelkedő „mestert", ki a legnagyobb hatással volt rá, de mégis úgy érzi, ez a folyamat jó tanítója volt, ez a több megközelítési pontú, szerteágazó tanítási módszer, melyet akarva, akaratlanul megélt. Szintén emlékezetesek és tanulságosak korosztályának és neki is, azok a workshopok, melyek közül, a 2005-ös, a nemzetközileg is méltán elismert Waliczky Tamás intermédia művész által vezetett kurzus emelkedett ki leginkább.
A fiatal művésznek 2000-től indult szakmai élete. A kiállításokkal, bemutatókkal, valamint felkérések útján szerzett és elnyert munkái révén sokrétű tapasztalatra tett szert. Első alkotásait a Közép-Európa Fényműhely, a Duna Galéria budapesti és még azévben a Petőfi Sándor Művelődési Ház győri bemutatóin szerepeltette. Ám eddigi életútját és abból kiemelve néhány nagyszerű alkotást, célszerűbb nem a hagyományos kronologikus rendben, hanem műfajilag bemutatni. Nála és ennél a szakmánál általában a kiállítások, ha netán nincs mód vetítésre, vagy csak korlátozott számú projektor, monitor vagy tévé szolgálhatja a bemutatót, sok esetben a videós munkák egyes képkockáinak fotóként megjelenített változatait jelentik. Ilyenkor egy-egy képpel, de célszerűbben, ahogy Fatima is teszi, storyboard-szerűen[5] (mikor a film fő jelenetei, vagy a jelenetek indítókockái vannak állóképben rögzítve), kiemel pár jellegzetes képkockát, egyfajta ízelítőt adva a munkából. Nála ez leggyakrabban hármas egységben jelenik meg: azt egybe foglalva, keret és papír által összetartva, majd végül kinyomtatva. Ilyenkor a megnevezés sokszor a filmes munka címe, fő adata pedig a film hossza. Alkalmanként mégis létrehoz hagyományos fotókat, képeket, festményeket is. Megjelenéseik kuriozitásának ellenére mégis ezzel indítanám művészetének, munkáinak bemutatását.
Ilyen önálló, a szó klasszikus értelemben vett műalkotásokat csak ritkán készít a művész, inkább pályájának legelején adódtak ilyen lehetőségek és késztetések a mára már többségében alkalmazott irányban dolgozó Kazárnak. Mégis, legutóbbi kiállításának plakátjára is egy ilyen munkát választott, hiszen ezek azok a darabok, melyek önmagukban is megállnak, melyek komolyabb kísérők, magyarázatok nélkül is értelmezhetők és élvezhetők. Így, történt ez a 2010 június-július hónapban megrendezett békéscsabai, a Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria béli tárlata esetében, ahol a meghívóra kiemelt darab egy igazából cím nélküli fotó volt, mely egy jéggel körülvett róka-formájú dísztárgy közelijét örökítette meg. Sokat elárult a művészről e kép. Benne volt fiatalsága, érzékenysége, játékossága és profi technikai ismerete, ahogy közelről megmutatta a fagyossága ellenére mégis izzó kisállatról mintázott lakásdíszt. Továbbá a korábbi években láthattuk már csoportos kiállítások keretében szülővárosában egy-egy festményét. Ide sorolhatóak még iskolai évei alatt készített krokijai. Ezeknek a gyors rajzoknak az az érdekességük, hogy míg általában e rajzolási mód a mozdulatok tanulmányozására szolgál, és egyfajta időbeliségre utal maga a műfaj is, ezen rajzok esetében, illetve a modern kor technikai újdonságait „megdizájnoló" alkotóinál a lényegkiemelést és a gyors továbbgondolást kondicionálja. A „hozzáadni valamit a látotthoz" a legfőbb érdeme az ilyen jellegű képességfejlesztésnek. Fatimának ezek a rajzai tele vannak lendülettel és humorral, ahogyan a vékony és durva, vastag vonalak egymást kísérve, kiegészítve visszaadják a minket körülvevő élet pillanatnyi képeit.
Az első szakasz záró darabjaként, az állóképekből, Perlaki Márton fotós felvételeiből kiinduló és azt mondhatni történetileg befejező mozgóképes alkotásáról, tehát egy kivételt képező, kiemelt munkáról beszélhetünk, mely határterület révén mégis ide illeszthető: „Körülbelül hat évvel ezelőtt történt, hogy három ruhatervező barátom, (USE unused) diplomamunkájuk prezentálásához segítségemet kérte. Ez a helyzet legfőképpen abból adódott, hogy a prezentáció helyszíne, és a körülmények nem voltak kellően megfelelőek arra, hogy az általuk elkészített ruhadarabokat olyan módon lehessen megjeleníteni, amely teljes képet mutat róluk. Ezek az öltözékek megkívánták ellenben az „élő" látványt. A szakértők technikailag megvizsgálhatták a darabokat, amint egy próbababán, vagy vállfán ki voltak állítva, láthatták a nagyon szép fotókat, amint a modellen megjelenik a ruha. Perlaki Márton fotóssal olyan fotókat készítettek, ahol ezeket a ruhákat mozgásban látjuk, ezzel hangsúlyozva a megvalósult tervek formáinak csodálatos lehetőségeit. Ebből adódott az ötlet, hogy „megmozgassuk a képeket", s magával a zenére összeállított videó anyaggal olyan látványt érjünk el, ami az öltözékek bemutatásához legmegfelelőbb, tervezett mozgást, a matéria életre keltését eredményezte (sokszorosan hatásos módon, mintha egy hagyományos „bevonulós" divatbemutatón találkozhattunk volna élőben a ruhákkal)." Megjelenik a munkában a szakterületek találkozása, amely nem csak kész munkafázisok továbbadását, hanem sok esetben közös munkát is jelent, így a team munka révén kifejezetten örömtelivé válik az alkotás folyamata, mint egyfajta örömzenélés, hogy a szó legismertebb változatás említsem. Valamint azért is ide, az önálló műalkotások csoportjába sorolandó ez a munka, hiszen itt nincs megrendelő, nincsenek előírások, így itt, ezek esetében sokkal szabadabb a művész. Ezek az elsőként bemutatott alkotások, tehát az életre hívójuk ízléséről és művészi beállítottságáról árulnak el sokat, melyben persze van némi megkötöttség, ilyen például ez utóbbi munka, a USE esetében magának a terméknek a bemutatása. De a megjelenítés teljesen egészében mégis a művész vizuális kultúrájáról árul el többet.
Átmenetet képeznek Fatima munkái között a vetített installációk. Több szempontból is átvezetőnek tekinthetjük az ilyen jellegű munkákat, hiszen van közöttük kifejezetten „csak" képi érzéseket idéző videóinstalláció, ilyen a budapesti Gödör nevű szórakozóhelyen alkalomra megjelenített Pool című munkája, mely a víz alatti érzést és látványt tolmácsolta, valamint a 2009 őszén Hortobágyi László - GUO kortárs zenész MÜPÁ-ban rendezett koncertjének az intro és outro idején vetített díszlete. Ez az alkotás két 5x10 méteres, egymás tükörképeként felállított, áttetsző, antracit színű vetítő felületen került megjelenítésre. A látvány érdekessége az volt, hogy a fekete hátterek eltűntek a sötétben, így csak a füstszerű, mondhatni szörnyszerű és geometrikus mustrák fényjáték jellegű lüktetése keretezte a színpadteret, misztikussá varázsolva az előadás szertartását.
Visszakanyarodva az önálló és megrendelt munkákhoz mint csoportosítási rendszeremhez: az ettől kezdve bemutatásra kerülő munkák létrehozásába viszont erőteljesen beleszóltak a megrendelők. Van, hogy a hangulat, van, hogy a megjelenítés a legfőbb elvárás, illetve esetenként személytől és cégtől függően más és más, mégis ami összeköti őket, az a megalkotójuk, megtervezőjük személye és annak felkészültsége, technikai ismerete. Az, hogy miért Kazár Fatima kap meg például egy munkát, abban nagy szerepe van a szakmán belüli elismertségének és a referenciáinak. Ezen ismertető, bemutató szöveg végigolvasása után a rá jellemző stílust akár mi magunk is érzékelhetjük, megláthatjuk és felismerhetjük a minket körülvevő, médiából ránk köszönő műsorokban. Olyan, sokak által ismert adások teljes arculatát köszönhetjük neki, mint például a Fogadóóra[6] A Lévai Balázs neve alatt futó Dob+Basszus zenetörténeti tévés műsor három évadának grafikai utómunkálatait is ő készítette. Itt Weigert Miklós grafikai tervezővel osztották meg a munkafolyamatot, ahol a két iparművész az álló- és mozgóképeket, kompozit mozgatásokat alkotta meg, végezte el, melynek révén a három év alatt több megoldás, más és más képi világ is megjelent. Míg az első két évben a minimalista és retró jegyeit magán viselő megoldások voltak jellemzők, melyek kisebb arculati változásokban tértek el (feliratok módja a név inzertekben, kimerevített képek, greenboxos megoldások), addig a harmadik szezonban képregényekre emlékeztető hátterekkel dolgoztak hat-nyolc változat variálásával.
A tévés munkák sorába tartozik a Friderikusz most című közéleti hírműsor, mely az egyik kereskedelmi tévében futott, ahol körülbelül másfél évig, két évadon keresztül volt Fatimának szerepe a megjelenítésben. Itt a napi mozgó grafika jelentette a feladatot, melyet a főcím utáni, a műsoridőben látható bevillanó, berobbanó rövid ideig látható hatásos témamegjelölő képek adtak. Ez technikailag jelentett igazán kihívást az alkotónak, a napról-napra való hatásosabbnál hatásosabb és a megrendeltek szerinti legjobban történő teljesítésben. Szintén az egyik kereskedelmi tévé műsorán ment a Sandro című főzőshow mini főcím grafikája, itt a 3+T Produkció volt a megrendelő. Ezen kevés állóképpel, csupa mozgó elemmel dolgozik.
Előbbiekhez közel álló terület a videóklipek világa. Fatima Pierrot, a Kispál és a Borz és az azzal a frontemberében rokon Kiscsillag című zenekarok több zenei munkáját öltötte képbe (a Kispál esetében a 2010-es Sziget Fesztiválon megrendezett búcsúkoncert díszlete is Kazár „keze munkája"). A Kiscsillag Fishing on Orfű című klipjét ugyanaz a Lévai Balázs rendezte, mint akit a Dob+Basszus esetében már említettünk, illetve itt is Weigert Miklós volt a grafikai megjelenítés szakembere. Kazárnak ennél a munkánál lehetősége volt a korábbiaktól eltérően több videós munkára, vagyis a felvételek blueboxban történő elkészítésére, „leszakítására", majd összedolgozására, „kulcsolására" illetve a már inkább a grafikához tartozó mozgatásra. Ennek grafikai stílusa, mely a kisfilm fele idejében látható, a realista orfűi valóságtól elrugaszkodó álomvilág képeiben nagyjából megegyezik a már említett tévéműsorral, hiszen a csapat, feltételezhetően a jól bevált forma okán, nem erőltette az eltérő arculatot.
Kazár munkáira egytől-egyig jellemző az áttekinthetőség. Míg az önálló megjelenésű dolgainál, mint igényesség, jó kompozíciós készség és redukcióra való hajlam volt a legfontosabb jellemző, ezeknél a mozgóképi munkáknál, melyet a technika követel meg és Fatima kiemelkedően megold, a dinamikusság és a lényegre törésből adódó átláthatóság a fő tulajdonság. A hangulatok, mint már említettem, melyekben a megrendelő követelményei látnak napvilágot, s a színekkel és a formákkal érhetők el leginkább; ezekre nem térnék ki különösebben, hisz a feladattól függően változnak.
A legújabb kommunikációs csatornák, mint az internet, a mobiltelefon, vagy a leges legújabbak, az iphone-ok grafikai munkái is megtalálhatók Kazár alkotásai között. Mozgó arculatot (a logót kivéve) a Plazma Médiának készített, teljes arculatot és weboldalt a Progressive Productions nevű irodának. Legkedvesebb, most futó, tervezés alatt lévő munkáinak az iphone-okon futó szoftver felhasználó felületének, a user interface-k vizuális fejlesztéseit tartja. Ezek a telefonos programok és alkalmazások gombos vagy érintőképernyős megoldásaikkal igazi kihívást jelentenek a design tervezőknek, mert a használhatóság egyik leginkább igénybevett területén kell megmérettessék magukat és szaktudásukat. Kazár ezen munkájának megrendelője a Bogg névű cég. Másik, szintén tesztelés alatti legkorszerűbb munkáinak egyike a szintén iphone-okra tervezett story draw angol elnevezésű újdonság, mely az érintőképernyőre ujjacskákkal felvázolt gyermekrajzokat (vagy szüleik ügyeskedését) rögzíti az „alkotás" közbeni kísérő hanggal. Ezek kilenc és huszonöt (megvásárolt) színben kerülnek majd a piacra, valószínűleg minden korosztály örömére.
E legutóbbi munkák említésével egyesek talán már úgy érzik, hogy túl is léptünk a művészeteken és a művészettörténeten. Ám mondhatni, szinte kifejezetten ezekről a területekről folytak az új jelenség és tudomány teóriáit elemző és egyáltalán a tudománnyá magasztosíthatóságról folytatott viták, azaz hogy mi tartozhat bele egyáltalán ebbe a körbe. A művészettörténet határainak a kitágítása rá a válasz,[7] melybe a vizuális kultúra, mint legújabb irány bele kell hogy férjen. Véleményem szerint, ahogy annak idején meg kellett barátkoznia és szeretnie minden korszak megélőjének saját újításait, ahogyan például a nagy áttörés idején, a XIX. század végén élőknek az akkori művészeti újdonságokat, úgy a XXI. század társadalmának is együtt kell haladnia a legújabb technológiák által diktált világgal és az abban kiszolgáló vagy uralkodó vizualitásnak a fő helyen betöltött szerepével.
Megjelent a 2010/6-os Bárkában.
Baji Miklós Zoltán Kazár Fatima kiállításáról
[1] Keith Moxey: Nosztalgia a valódi után. http://magyarepitomuveszet.mm-art.hu/hu/vizkult.php?id=231
[2] U.o.
[3] William J. Thomas Mitchell: A képi fordulat. In: Vizuális kommunikáció. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Blaskó Ágnes - Margitházi Beja, Budapest, 2010. 172. p.
[4] U.o.: 176. p.
[5] A szakkifejezéseket a művésszel folytatott beszélgetésből kölcsönöztem.
[6] Pár éve a magyar tévében futó oktatásügyi program.
[7] Keith Moxley: Nosztalgia a valódi után. http://magyarepitomuveszet.mm-art.hu/hu/vizkult.php?id=231
