Halmai Tamás
A szív iskolája
Szent Ágoston: Vallomások
„Szeress, és tégy, amit akarsz!” Ha egész életében ezt az egy mondatot csiszolgatta volna, Ágoston (Aurelius Augustinus; 354–430) akkor is klasszikusa volna a teológiának, a filozófiának és az irodalomnak egyaránt. De ez az afrikai származású püspök és egyházatya tetemes életművet hagyott ránk, benne több korszakos darabbal. Így lehetett, Babits szavaival, „a modern gondolkodásnak első mestere: de első mestere a modern irodalomnak is”.
A Vallomások (Confessiones; ford. dr. Vass József) a tematikus sokirányúság és műfaji összetettség remekműve. Egyszerre bűnbánó korrajz és spirituális kalandregény, hosszas gyónás és megfontolt igehirdetés. Bensőséges hangvétele hagyományteremtőnek bizonyult, szabad(ság)elvű istenképe évszázadokra adott mintát.
A nőkről, a testről, a világról vallott nézetei itt-ott avíttasnak hatnak. De ha a múlékony korszellemmel együtt ezeket az esetlegességeket is leválasztjuk az életműről (s le a keresztény tradícióról…), kincsek maradnak.
Ágoston egyszerre fedezte föl a személyt önnönmagában és Teremtőjében. S ugyanazzal a lendülettel irodalmat formált a hitből, és örömöt a megbocsátásból. Komolyan vette, hogy az ember: istenből van. Hogy a gondolat, amelyet a fejünkben találunk: csillagok ajándéka. Hogy öntudat és istentudás egymást feltételezi (egymást jelenti?). – Az önismereti kézikönyvek ezoterikus divatja idején (amely divatról e sorok írnoka jobb véleménnyel van, mint azok, akiknek csupán véleményük van róla) Ágoston is népszerű szerző lehetne. Érzékeny bölcsességével, reflexív misztikájával.
Hatása így is fölmérhetetlen. Ahogy szerelmet a romantika (és Tóth Árpád, és Hollywood) nyelvén vallunk, Istenről Ágoston (és Pascal, és Pilinszky) fejével gondolkodunk.
Mire tanít még? Bátran tűnődni. Lélekkel tanulni. Okos, békés szóval élni, „[a]mint anyám is szokta, mert így tanulta tőled, mesterétől szíve iskolájában”. – Mintegy mellékesen, lám, az istendicséretet az anyaszeretettel kapcsolja össze. Múlhatatlan és megrendítő gesztus.
Szent lett, mert nem volt szent – s ezt belátta, fölmérte, megszenvedte. De példát eleve talán csak romlékony lényről érdemes vennünk. Hátha egyszer sikerül a lehetetlen: tisztának lenni, mint az, aki tiszta akart lenni, s nem tudott. Mert „a lelki szépség szerelmesei” (Regulájában ezt az alapállást írja elő szerzeteseinek) legkönnyebben olvasó emberekből válnak.
„Kinek szólnak e vallomások? / Nem neked, én Istenem, hanem az én fajomnak a te színed előtt, az emberi nemnek, akármilyen kis töredékének akad is majd kezébe ez az én könyvem.” Ne habozzunk e töredékbe ízesülni. A megjegyzés a Bibliáról a Vallomásokra is igaz: „ez a könyv olyan, hogy együtt nő azzal, aki gyermeklélekkel kezdi olvasni”.
Tolle, lege – vedd, olvasd!
