Ayhan Gökhan
Gogol: A köpönyeg
Nem ismeretlen a huszonegyedik században a tizenkilencedik század groteszk és szomorú története, a Gogol írta A köpönyeg. A storyt mindenki ismeri, nem mondom el. Kitérően annyit: Akakij Akakijevicshez – milyen lehetetlen név – hasonlatos alakok, alakjukból a társadalom kivetkőztette (holt) lelkek ugyanolyan mértékben mászkálnak köztünk manapság, mint kétszáz éve, apró, soha nem teljesülő vágyaik után, lidércként, a jó élet pályaszélén. Aztán szomorúan fűbe harapnak, s marad utánuk adósság és sok-sok be nem teljesedett vágy. Milyen rossz ez! Milyen!
Gogol nagy öltöztető, egyszerű emberből szellemet, szellemes emberből zsenit, túl komoly bürokratából pojácát csinál. Öltözőszekrényében kalap, kabát, sétapálca, s a nagy orosz társadalom minden rétege megtalálható. Aztán elfér még ott egy kis jelenkor, egy kis Magyarország, egy kis magyar társadalom.
A köpönyeg nem szakad, nem használódik el, hordják több mint száz éve, s ez nem látszik rajta. Nem látszik rajta, ez a baj. Témája nem kopik ki a divatból. Szövege is tündököl és ragyog, mint, mondjuk aktuálisan: egy atomtemető. Ellenben nem mérgez, káros következményekkel nem jár. Hatása van, sugároz. Gyógyít? Nem, azt azért nem! Megrendít, meghat. Ebből a köpönyegből bújt ki – egy másik nagy orosz írónak származtatott mondás szerint – az orosz irodalom. Ebből a köpönyegből bújik ki a jelen összes problémája.
Mindettől tekintsünk el. Réteges szöveggel van dolgunk, minden rétege új meglepetést hoz. Az ironikus-humoros réteg kényelmesen fogyasztható. Gogolnak akkora a humora, mint a szibériai tájak. Nem fagy el a lélegzet. A levegő elfogy a nevetéstől. Gogolt érdemes oxigénpalack társaságában olvasnunk. Ha tizedévesen többet nem is, a humorát megérzi az ember. A humorának szaga van. Társadalomítélete aktuális lesz, mihelyt a szív megöregszik. Hozzáöregszik a szöveghez. Ezért szép. Ezért is szép ez a Gogol.
Fiatalon Gogol megtanítja az egészséges nevetést. Később, az egészségtelen életben a boldog szomorúságot tanuljuk meg tőle. Drága ember. Sírnánk a vállán.
