Nagy Koppány Zsolt
A közig, a közig, a közig csudajó!
– a közig, a közig nem embernek való –
(Ad notam: Vass Mónika, Tavaszi László – Bilidal)
Kedves gyerekek, mai beszélgetésünk első néhány percében megpróbálunk a közigazgatással kapcsolatos bon mot-kat gyártani, hátha ránk szakad az ég. No? Valaki? Hogy ti még nem? Hogy ti aztán nem? Hogy ti nagy ívben? Hahaha! Nagy kópék maguk, ti.
Akkor mondok én egyet, bár az inkább csak mot lesz, nem bon. Khm, tehát. A közigazgatás olyan folyó, amelyik egyrészt mocsár… másrészt nem tudsz kétszer belelépni, mert amint egyszer beleléptél, vagy benne ragadsz és belepusztulsz, vagy ha sikerül kikecmeregned belőle, messziről kerülöd… ööö… még az írmagját is.
Ne ásítozz, Gyula, akta repül a szádba!
Bizony, főosztályvezető úr, párdon, kedves gyerekek, keveseket ismerünk, akik kiszálltak, még kevesebbeket, akik ép ésszel, és szinte senkit, aki értőn és értelmesen, pompás humorral, vagy ha kellett, gyilkos iróniával beszélni is tudott róla. Ebbe az utóbbi kategóriába hirtelen nem is tudnék mást sorolni, mint Mikszáth Kálmán bácsit.
Megkóstolta ő alaposan a porostinta- és kifényesedettkönyökvédő-ízű hivatalnokkenyeret: 1871 és 1873 között Balassagyarmaton volt vármegyei hivatalnok, és minden bizonnyal sok ceruzát kihegyezett „komoly figyelemmel”, ahogy Ottlik Géza bácsi írja Próza című írásában.
Dezső, mit mozgolódsz ottan, mint egy… ööö… aktakukac? („Röhög az egész osztály.”)
Megkóstolta, megértette, bölcs humorával látta, ami történik, aztán kikecmergett belőle, és végül megírta. Ó, hála néked, Hivatal, hála néked, Közigazgatás, hozsánna néked, Tapasztalat, mert nélkületek bizony soha nem születhettek volna meg azok a tárcák, karcolatok, novellák és regényfejezetek, amelyeket csupán a rendszert belülről ismerő, a működésképtelenség határán egyensúlyozás abszurditását megértő exhivatalnok írhatott meg!
Lacika, mondjad csak szépen vissza az utolsó mondatot, mert ha nem, ad acta teszlek, vagy – ahogy azok mondják, akik nem tudnak latinul – áperázlak.
Feljegyzésre kerül tehát a kérdés: ment-é elébb a közigazgatás által a világ? És érkezik is rá a válasz. Nem sokat. (Persze, azokat az utcákat, ahol az aktuális potentát kurvája… akarom mondani, szeretője lakik, mindig lekövezik, de azért ez kevés, nagyon kevés, ahogy Béla bácsi szokta mondani.)
Mégis van neki haszna, tagadhatatlan. Mégpedig az, hogy témául szolgált a mi Mikszáth Kálmánunknak, aki megírta belőlük a Közigazgatási történeteket, és a közigazgatási történeteket. Köszönöm, köszönjük, mehettek, vale!
Mikszáth Kálmán: A korlátfa (Közigazgatási történetek)
