Melyik vers, novella vagy regény elolvasása játszott megkerülhetetlenül fontos szerepet kortárs íróink, költőink életében, esetleg abban, hogy a költői-írói pályát választották? 2015 őszétől új rovatot indítottunk, Tündérkert címmel. Biztosak vagyunk benne, hogy középiskolás diák olvasóinkat, de talán az idősebbeket is érdekli, hogy a Bárkához is kötődő alkotók milyen irodalmi alkotást ajánlanának a mai fiatalok számára. Acsai Roland ajánlata.
Acsai Roland
„A képzelőerő az igazi hatalom”
Az ember megszületik és álmodni kezd. Jó esetben ébren álmodik.
Szándékosan nem álmodoznit írtam. Mert az ember, ha csinál valamit, csinálja teljes szívvel. Ne szeretgessen, hanem szeressen. Ne írogasson, hanem írjon. Én például azt álmodtam gyerekként, hogy író vagyok, és szentül hittem, hogy Petőfi valamelyik unokája vagyok – bár ezt szüleim nem erősítették meg –, és sorra írtam a „könyveket”. Ezek a könyvek összefűzött lapok voltak, amelyek illusztrálását úgy oldottam meg, hogy gátlástalanul kivágtam más könyvek illusztrációit, és átragasztottam saját művembe.
Aztán tizennégy éves kamaszként kezembe került egy fantasy-könyv, aminek Korbács volt a címe, Clive Barker írta. A borítón lévő idézet sokszor eszembe jutott az elmúlt huszonöt évben („Amit elképzelünk, arról soha nem szabad lemondani”), de maga a könyv nem is annyira volt mindennapjaim része. Ennek egyik oka az volt, hogy az álmodástól a valóság felé fordultam. Úgy véltem, a műalkotás tükör, amiben az önismeret jelszavával magammal nézek farkasszemet, vagy amit a világ elé kell tartanom. De most már egyre inkább úgy érzem, hogy indokolatlanul sokat foglalkozunk a valósággal.
Mert ki az, mi az a valóság?
Az, amit a tudatom annak felfog. Ugyanaz az utca lehet szép vagy csúnya számomra attól függően, hogy milyen kedvem van. (A modern pszichológia és az ókori vallásfilozófia ugyanúgy tud a gondolatok teremtő erejéről.) Vagyis kizárásos alapon marad a képzelet. Mert amilyennek képzelem az életemet, olyan lesz. Én olyan életet akarok magamnak, mintha én írnám. Mint a mostani, Judittal.
Szóval nem hittem volna, hogy ezt a könyvet fogom kiemelni meghatározó könyvnek, ha rákérdeznek. Eddig Fekete István könyveit emlegettem, vagy Kipling regényeit, vagy Tandori Dezső és Zalán Tibor verseit, Cormac McCarthy Az út, vagy Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regényét, vagy Salinger Kilenc történetét, vagy a Hagakurét. De most arra gondoltam, hogy ezt a könyvet emelem ki, méghozzá a fent elmondottak miatt, és mert ilyen sorok vannak benne:
„Semmilyen csodatettet nem lehet egyedül végrehajtani. A csodatettek lényege a kapcsolat. ...a varázslat csak a kapcsolatban teljesedhet ki.”
„Amíg képesek lesznek meghatódni egy moll akkord hallatán; amíg könnybe lábad a szemük, ha két szerelmes egymásra talál; amíg gyanakvó szívükben jut hely a kockázat vállalására, és mernek Isten arcába nevetni, addig még van remény a megmenekülésre.
Ha mindez kiveszett az emberekből, megértek a pusztulásra.”
