Melyik vers, novella vagy regény elolvasása játszott megkerülhetetlenül fontos szerepet kortárs íróink, költőink életében, esetleg abban, hogy a költői-írói pályát választották? 2015 őszétől új rovatot indítottunk, Tündérkert címmel. Biztosak vagyunk benne, hogy középiskolás diák olvasóinkat, de talán az idősebbeket is érdekli, hogy a Bárkához is kötődő alkotók milyen irodalmi alkotást ajánlanának a mai fiatalok számára. Kollár Árpád ajánlata.
Kollár Árpád
A pagodáig kellene átvonszolni magam
Az egri várat, mi mást. Mindig azt, csakis azt építettem a galambház, a kisház és a fészer által határolt udvarrészen. Várárokkal, függőhíddal, fülesbástyával (olaszbástya, különösen büszke voltam rá, hogy tudtam, így is nevezik), tűzkerékkel, palánkokkal, bevehetetlen védművekkel.
Homokból, homokvárat, nem homok török ellen.
Kellett zászló is a bástyákra, és kellett víz is a várárokba: gyúrtam, tapasztottam, dúcoltam és áthidaltam. Markoltam a homokot, pergettem, vizeztem, és megint gyúrtam és megint tapasztottam.
Nem az Egri csillagok miatt lettem költő / író, de azért lettem olvasó. Aki, ha éppen nem a libalegelőn focizott, akkor olvasott, hanyatt vágódva, fent a szobájában. Hogy békén hagyják, hogy ellegyen, csak úgy.
Mert fasza dolog az olvasás. Persze a foci még inkább, a kézilabda meg még annál is inkább olyanabb. De nem lehet mindig focizni, meg kézilabdázni.
Az Egri csillagok volt az első könyv, amit végigolvastam. Egy igazi, szédítő, vastag könyv. Egy regény. Halálosan büszke voltam rá, hogy sikerült kivégezni, újra meg újra.
Az volt a főbűn, és utána nem volt megállás. Jött Winnetou, jött Csingacsguk és Unkasz, jöttek Piszkos Fredek és Verne Gyulák, matrózok, hajók, kapitányok. Jöttek a delfinek.
Olyan fiúsan, kiszámíthatóan, ahogy az lenni szokott, jött az egész étlap.
Szerencsére annyi lélekjelenlétem azért mindig volt, hogy a leírásokat átlapozzam, főleg a tájat, mert a párbeszédekért olvasunk, naná. Persze egy kis sznobériát már ekkor is bele lehetett csempésznem a populárba, eltartott kisujjal értekeznem arról, hogy J. F. Cooper azért mégiscsak sokkal inkább író, mint a May Károly.
A kötelezőket természetesen hanyagoltam, a lelkiismeret-furdalás és az olvasónapló egy és ugyanaz volt, akárcsak a könyvtár. Mert hiába volt izgalmas a vadászat a könyvtár polcai között, a könyveket mindig késve vittem vissza, ha visszavittem. Ma is, ma sem.
Nem az Egri csillagok miatt, abban az értelemben, hogy akkor aztán én is így akarnám, hogy azért.
Naná, hogy az Egri csillagok miatt.
Mert aki olvas, az ír. Is, előbb, utóbb. Aztán a szerencsés többség korán abbahagyja, aztán ebből a szerencsétlen kisebbség újrakezdi. Úgy negyven, ötven körül. Szerkesztők rémálma, tanítónők, többnyire.
És vannak a nem szerencsés nem abbahagyók és nem szerencsétlen nem újrakezdők. Mindig írók, mindig olvasók.
Na, ezért.
Lehet, nem egészen erről kellene most írni, félre van értve a feladat.
József Attila miatt, természetesen, mint mindenki.
Aztán még annyi, hogy van az egyes villamos, a régi tuja. Na, zörög a tuja, zötyög a könyv a kézben, döccen az olvasó, az árva, kizökken belőle az író, az árva, hogy így is lehet, és lőn.
árvacsáth
a pagodáig kellene átvonszolni magam
ám pontosan érzem
az ilyen dolgokat mindig pontosan
érzem a makk
a makk ütését nem bírnám elviselni
nagyobb ütést igen
a legnagyobbat is
a föld az ég a nap ha rám zuhanna
ha rám zuhanna a föld az ég a nap
mint minden pillanatban ahogy rám zuhan
a föld az ég a nap az égő
azt igen
a legnagyobbat elviselném
ám a makk
a makk ütését nem
keserű kis márványterméseiddel
melyeknek a pagoda lépcsős tetőzete
kiszámíthatatlan falsot ad
mint kifújt tojáshéjat
keserű kis márványterméseiddel
ne célozgass engem uram
(Tolnai Ottó)
