Fekete Vince

 

KÉRDÉS

I.m. Kosztolányi

Ó, milyen tűz és mily igézet,

hogy ezer kérdés tűje éget,

nem hagyva el, már nem engedve,

szurkálva reggel s estelente…

Napjaink sok-sok szeletéből

mögöttünk omlik s újraépül

minden, valaki rakja, bontja,

s már csak a romja, csak a csonkja…

Fortyogó, pokolbéli savval

ezer kérdés, akár a sav mar…

……………………………..

Szellő mozdul, jön a hajnal

rózsaujjal és puha talppal,

jég alá zárt, fagyott eret,

ujjat mozdít, kart, kezet,

s a házakra is fénye ráhull,

fákra és füvekre is ráfúj,

bepillant még, akár a kukta,

a résekbe és zegzugokba,

lángra lobbant pocsolyát, sarat,

lengő párát, bukó madarat.

Olyan most a város szegélye,

mint az égő, sistergő kéve,

mit maga után hagyott Isten,

hogy felgyújtson, majd elégessen,

s mint egy leplet, mi szakad, nyúlik,

rántja le a földről a túlit…

Veszítni tán nincs is egyebe,

csak ami volt, tegnap szemete,

csak ez van neki, csak az este,

csak a lelke, és csak a teste.

S a reggel, mint egy villanás,

tűnő perc, szétzengő cikkanás…

Kéken derengő félhomály van

fenn az égben, a sok-sok házban,

és a lelkek megbabonázva,

villanyozva, majd zabolázva,

valami zúg, majd beléjük ásít,

előttük, rajtuk átcikázik,

átrezeg, mint húron a dallam,

furcsa, cikcakkozó alakban,

s szétfoly legbelül, mint a méreg,

s már áztatják sejtelmes fények

minden porcikád, minden sejted,

és nem engednek, s nem felejted.

Ismerős a helyzet, belátom,

az égre nézel hát, barátom,

és nem bál van ott, nem szól zene,

az égen túl csak a semmi se,

üres termek, lengő ablakok,

ördögök, lebegő angyalok,

s tán maga a nagybetűs Sátán,

pecséttel a homlokán, a hátán.

Tejút és zene és vigalom?

Vagy csak jaj, és csak a siralom.

Kénbűz tán, és szikra sok –

Sajna, ezt sem, azt sem tudhatod.

Ó, milyen tűz és mily igézet,

így ezer kérdés tűje éget,

nem hagyva el, már nem engedve,

szurkálva reggel s estelente...

A napok megannyi szeletéből

mögöttünk omlik, s újraépül

minden. Valaki rakja, bontja,

s már csak a romja, csak a csonkja...

Fortyogó, pokolbéli savval

megannyi kérdés, mint a sav mar,

és akik élnek, akik vannak,

s akik rég a fű alatt laknak,

dideregve ha reád lelnek,

hogy nem felelnek, úgy felelnek,

mert nem felelnek, úgy felelnek.

 

 

 

Megjelent a 2010/2-es Bárkában. A költő Olyan érzés és Szárnyvasút című versei is ebben a lapszámban olvashatók.

 

 

---