Versek
A vésztői költő Incselkedik az illúzió és Serényen munkál a betűgépész című művei, melyek a 2012/3-as Bárkában láttak napvilágot
„Ragyogni készültünk éppen, / mások már oltották le a fényeket." (A Késésben, a Titkokkal foglalkozik, a Nem baj, a Gyerekben ne bízz meg soha és a Végvár című művek)
A nagyszalontai születésű, jelenleg Sarkadon élő költő Csak győzzem szusszal, a Létmoraj, a Rejtvény és az Édeni erózió című versei a 2012/3-as Bárkából
A Távolból valakik integetnek, A vízi ember és a Hét tenger adósa című versek, melyek a 2012/3-as Bárkában jelentek meg
A Mert Anna fél a rossz időtől, a Csak néha eltakar, a Jóslat, a Közös idő és az Önmagába néz című művek
A 80. születésnapját július 12-én ünneplő Banner Zoltánt a végtelen te vagy című versével köszöntjük, mely a következő, 2012/4-es Bárkában jelenik meg nyomtatásban
A mi birtokunk, a Nem ébredünk kétszer ugyanabban a testben, A levakart szín, a Kiválasztanak, a Pont mint az életem... és Az ember szíve című művek

A Körmenden született költő Nyolc év múltán, Banális történet és Kijátszott holnap című versei, melyek a legújabb, 2012/3-as Bárkában jelentek meg
A szarvasi költő Mélyre, Szállj le a boldogságról, Hetvenes lettem én és Utószezon című művei a friss, 2012/3-as Bárkából
A hercegprímás elsírja magát, a Váratlan kaland és a Fogyatkozás című versek, melyek a 2012/3-as Bárkában jelentek meg