Versek
Tandori Dezső
Ír trilógia
I.
Esőben érkezett Dublinba gépünk.
Az esőbe kiléptünk.
Lakásom Drumcondrában lett volna,
városrész neve, a sapka
fel sem került fejemre,
hogy túl messze lenne
a ház az éji busz megállójától,
nem hittem. Nem is volt távol,
csak nem vártak. Elfelejtették,
félreértették.
Átmeneti szállást kaptam hideg
szobában, melyet nem is fűtöttek be,
volt egy akkor még vámmentes üveg
vodkám, az elalvásra nehéz lenne
jobban emlékeznem, mint azóta
bármelyikre. Idegen ágy már
kórház volna, magam szántából
nem megyek sehova,
így. Elkeservelek a piacra,
mihaszna lennék, ha nem ily mihaszna
tevékenységet folytatnék,
kötelességszerintit,
alig is gondoltam, megint itt
vagyok Dublinban.
Hiszen ott voltam.
II.
S most teljesen mindegy, hogy Hollybank Road
lett volna, és Iona Villas lett,
közel sokféle bankrott,
háború-szett mint hiány-szett
uralkodik, közlik alantabb
érdeklődéssel, számot tarthat
így... sok mindenre számot tarthat.
Közben a szánkat is tartanunk kell,
vagy sem,a lapok megmondják közhelyekkel,
hogy – ah, Ottlik – nyasgem,
hajnalban idegen körzetben ébredtem.
Ismerős környezetben, az esővel,
meg szobakiadó-pitiánerségekkel, miket szégyell
elmondani versem. Sapkám nem tettem fel aztán sem.
Gyárnegyedekben
járkáltam, nem játszottam
lófogadósdit,
kevertem a semmi
korival az ósdit,
és mikor egy debütáns ló
jött, korántsem deviánsan
eldobtam megírt cédulámat,
és betemettem egy álmot,
a Thyne Will Tell (tkp. Time Will Tell)
megmondta, mint az idô a Sagittariusnak,
nekem, súgta, rakd a 8-szoros pénzű
újoncra 30 fontodat,
a pénz fedezné egész utad.
III.
Nincs rá egyetlen mód se, nincs sziget,
Egyetlen lett vón verseskötetedcíme 1968-ig, míg Töredék Hamletnek
lett, de MINDEN HOL BELYOFÁLOSODOTT, FOLYODOTT? (Thyne.)
de sem „egyetlen”, sem „töredék”
nem intézi el az egész (Tell Vilmos)
– vagy a megannyi rész –
dolgát. (Tell-a-Villamos mondtam gyermekként.)
Tedd fel vászonkalapod, a feketét,
húzd gyérült hajadba sapkád, s miként, ha ekként
nagy orrodba verd be kezed, szigorlatoztam az íjászból?
Menj fának, szakaszd le fél füled
felét, menj be hét sáv pirosba, mindenre csak oda-oda
össz esse, így dadogd, essz össze, néztem, a jászol,
sess szöshe, szösszenj ajtód előtt, elé,
ah, hol a, térképp, kicsit laposnak mondható térkép,
gyárnyedek közt ír földön, mint ki nem csinált mást,
elkerülte a rekatolizálást, hiszen az is maradt,
szárnyukra veszik a hét sáv piros fölött a madarak,
visz még viszkit vám nélkül, ott zöldül-kékül
az ír táj a konyhaáldás polcán, mi minden, volt ám,
kikérte, a Lindsay Roadon kékre járta a platánleveleket
a benzinfoltok felett, elmúlt, az idő megmondta,
egy – divatrím – madárka volt szívének telitalálata.
Naponta többször megitatja, ne menjen a víz a madártorkon
a garatra, hízik, ahogy ül mi közepén, fordítás
mellett nem csinál mást, gyalogszer helyett villamost
fog, s kéri a légtérbe a bebocsátást,
a császármorzsává ment Szentlélek-hívő a – jár? – kiáldást.
xxx
Ó, akkor még sok mindenek
érdekeltek, de soha se figyeltem.
Hogy ebből mára kiteltem,
tűntükre, bízom, tényleg ráfigyelek.
Mindenki sziget, s ha írsz,
divatfűzés, az néha az ír sziget.
Ig: veletek.
Megjelent a Bárka 2008/6. számában
Kapcsolódó:
A Szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:
Tőzsér Árpád verse
Kocsis Csaba prózája
k. kabai lóránt verse
Czakó Gábor prózája
Nádasdy Ádám dalszövegei
Miklya Zsolt versei
Osikovicz Edit versei
Lárai Eszter versei
2008. december 06.
