1.

Különböző kések, edények bemutatójának kora.

Elégett, szénné változott vacsora

maradványai mögött kuporgok, fehér maszkot viselő varázsanyó,

még mindig nem telefonálsz rám.

 

Előbb-utóbb mint vízre kátrány,

ránehezedik, rávetül, ignorálja közös felületünket

a meg nem szervezett nyár, a meg nem látott ünnep.

 

Milyen nehezen eltávolítható még így is,

állítólagos modern eszközeinkkel

a túlságosan sokáig láng fölött tartás hozadéka.

Te is negyven fölött.

  

2.

Hiába a kenguru és az úthenger keresztezése,

ezen a hajnali órán már csak keljfeljancsikat találni.

Olyan erővel bíznak, mintha legalábbis tanfolyamuk lenne róla;

szívós egy banda, gyémántból van az agyvelejük is.

 

A tekintetükkel gyógyítanak, meg a beszédhangjuk rezgésszámával.

Elérték a kort. Nem erőlködnek, egész természetesen haladnak

a kenguru-úthengerek csapódásai nyomán;

kérdéseidre esőfelhők leheletét helyezik.

  

3.

Itt sétálok megint. Megint egy pad lesz.

A táska elgurul egész a tóig.

A víz felszínén ugyanaz a hattyú.

Dél van. Harangja Budapestig lódít.

 

A tetszetős Hampton Court-ben találsz meg.

Egy ismert óra égre csorgatott méz.

Milyen keskeny kezed van! Fogd fölöttem

a mutatókat, hagyd, zuhanjon Hadész

 

világa – így az árvácskák csacsognak

halhatatlanságot holnapunknak.

.

Megjelent a Bárka 2008/6. számában

---

Kapcsolódó:

A Szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:

Tőzsér Árpád verse
Kocsis Csaba prózája
k. kabai lóránt verse
Czakó Gábor prózája
Nádasdy Ádám dalszövegei
Miklya Zsolt versei
Osikovicz Edit versei
Lárai Eszter versei

Főlap