Fellinger Károly
Pohár bor
Apám amikor combnyaktöréssel be-
került a kórházba, pelenkát kapott
a fiatal nővérkétől, amitől
rettentő ingerült lett, nem mert bele-
pisilni, azt akarta, hogy vezessük
őt az illemhelyre, szégyenében ki-
tépte a tűt a karjából, s amikor
az ügyeletes orvos megtudta, hogy
Alzheimer-kórja van, lekötözték
mindkét csuklóját, csak akkor hagyták őt
szabadon, amikor látogatói
voltak, az operáció előtti
estén magamra maradtam,
megpróbáltam lelket önteni belé,
hűtögetni a teáját, az egyik
pohárból a másikba öntve, mindig
kilötyögtetve a legfinomabbat,
amikor a látogatás végét be-
jelentettem a nővérkének, sírni
kezdtem, újra kikötötték az apám
kezét, a szája azt hajtogatta, hogy
megérti mindezt, de hogyan fogja meg-
vakarni a fejét, ha viszketni fog,
erre megdermedt a csend, távozóban
átvágott a látvány, a steril penge,
az orrom vére statisztált hozzá, el-
eredt az is, mint odakint az eső.
Talpfák
Nyirkos a reggel, anyám meséli, be-
rohantam hozzá az éjjel, azzal, hogy
apám áll az ágyam mellett, de szegény
az Istenért se mond egy árva szót sem,
arra kértem, jöjjön a szobámba és
győződjön meg, hisz joga van tudnia,
kerek ötvennégy évig éltek együtt
boldog házasságban, anyámat erre
kiverte a verejték, mégsem látott
az ágyam mellett senkit, apámról nem
is beszélve, azután megnyugodva
aludni tértem, anyámat hallgatva
az a bökkenő ebben az egészben,
én bizony semmire sem emlékszem, sőt
nehezemre esik belőle, akár-
csak egy nyúlfaroknyi részt is elhinni.
Elégia
Vajon élethűen halt-e meg apám,
akit végül csak a gépek éltettek,
aki a szemével kommunikált, meg
a fanyar mosolyával és homloka
ráncolásával, aki nem tudta sem
a kezét, sem a lábát mozdítani,
akinek a vére szárad a keze-
men, azóta sincs erőm lemosni, bor-
zasztó tudni, hogy lekopik magától,
hogy úgy esett meg vele a dolog, mint
édesanyjával és édesapjával,
a fogantatás szent pillanatában,
azon a novemberi hűs éjszakán,
amikor a szülőfaluját vissza-
foglalták Horthy Miklós katonái.
Körtemuzsika
Apám úgy kilencévesen imádott
galambokat gyűjteni, éppen úgy, mint
ahogy barátokat, pávafarkút, víg
cseh galambot, s ma közös temetőben
pihenve abban hisznek, hogy a szelíd
galambok leszármazottai csőrük
segítségével feltörik a minden-
napok emlékeit, mielőtt azok
maguktól megsemmisülnének, ahogy
a régi galambházak faluhelyen,
ahol már a kakaskukorékolás
miatt is vállrántva képes feljelen-
teni az egyik szomszéd a másikat.
Megjelent a Bárka 2017/1-es számában.
