Farkas Arnold Levente
Ywon Kerépol
Nem lehetetlen a szavak
nélkül való feltámadás.
Ywon Kerépol álmában
horkol. A folyópart egyre
távolodik. A hallgatás
árnyéka úgy növekszik, mint
beteg testben a betegség.
Szavakat rak egymás mellé
a szolga, de a jelentést
az úrnőre bízza. Szelíd,
türelmes és alázatos.
Nyugodni térnek az álmok.
A valóságtól semmit se
várok. Ywon Kerépol hal
szájába akaszt be horgot.
Hidegen szunnyad a táj, mint
a mozdulatlanság tornya,
rendetlenséget énekel
csintalan szabály árnyéka.
Aztán beleolvad a csönd
neve is a hóba. Halkan
buggyan a szűz meleg vére.
Valamelyik gyermek meg sem
született. Ywon Kerépol
kételkedett a létezés
létezésében. Mutatom.
Így. A hal szájában harminc
ezüst, a gyomra fekete,
belében szunnyad a szépség.
Tapasztalt szűz szeme a táj.
Úgy szemléli a szerelmet,
mint ártatlan gyermek éjjel
felnőttek mocskát. Okosan.
Villám sújtja a nyugalmat.
Ywon Kerépol léket vág
a valóságra. Hónaljig
merülök a cet gyomrába.
Halott madarak kaparják
az ég nyomát. Szavak vágya
a vágytalanság. Tavasszal
az évszak neve halovány.
Két templom között az ünnep
megtörténik. Holttestet ölt
hátunk mögött a születés.
Zarándok lélek a bánat,
megszerez olykor magának,
mint a szerelmes apáca
a papot, legyűri vágya.
Ywon Kerépol árva, mint
a holdezüst, hiába hint
két kézzel magvat a földbe,
a szűz se fogan meg tőle.
A szeretet az egyetlen
haszontalan szó, kegyetlen,
borzasztó és értelmetlen.
Zenét hallgatunk, a csöndet,
Ywon Kerépol bohócnak
áll, ha hangnemet váltanak
a színek, kötéltáncosok
egyensúlyoznak fölöttünk,
élet és halál. Kavicsot
kapott a gyermek, ledobja
majd a név elé, elmarad
a név elől a névelő.
Angyalnak öltözik a szűz.
Hideg marad a téli tűz.
Megjelent a Bárka 2024/1-es számában.
