Markó Béla
EGYBEOLVAD
Csontváry: Almát hámozó öregasszony,
1894 körül, olaj, vászon, 126x41 cm, Pécs
Ruhája egybeolvad már az éjjel,
úszik rajta az égszínkék kötény,
piros almák hevernek mély ölén,
s akármit vág, magába vág a késsel,
de még kivár, hogy hátha visszatér
a meglebbenő égre sok gyümölcse,
lecsúszik izzó tányérja a földre,
és ujjbegyéből kibuggyan a vér,
ahogy a zárt combok közé benyúl,
s bár úgy látszik, hogy gyorsan alkonyul,
tulajdonképpen virrad, elmerülnek
a lágy fényben a csontok, nem marad
száraz gödrében csak néhány falat
édes gyümölcs, de most az is lesüllyed.
TEST
Csontváry: Esti halászat Castellamaréban,
1901, olaj, vászon, 55x95 cm, Pécs
Mert színek vannak a feketeségben,
meggyűlnek, duzzadnak ott legbelül,
s ha egy horog időnként elmerül,
tán felbukkan a pillanatnyi résben
a rejtett kék vagy zöld, s már kint ragyog,
míg lent a hegy gyomrában meg-megrezzen
sok drágakő, mint sötét fellegekben
az apró, szálkás, fényes csillagok,
hiszen tökéletes a víz s az ég ilyenkor,
mindenki vár feszülten, senki nem szól
s nem is pihen, hogy hátha átszakad
a hullámzó héj, mindenütt kitetszik
Jézus teste, s már nem csaphat be senkit,
miként teremtett száz meg száz halat.
RÓZSASZÍN
Csontváry: Tavasznyílás Mosztárban,
1903, olaj, vászon, 69x91 cm, Pécs
Nem arról van szó, hogy majd győz az élet,
vagy más ehhez hasonló, ostoba
illúziók, hogy nyílnak és remélnek
már ismét, mert nem lesz s nem volt soha
értelmetlen vagy kilátástalan
néhány fehér és rózsaszín virág, vagy
inkább festékfolt, s nyilván hátravan
még sok-sok küzdelem, de nem hibáznak,
és aztán mindent magukkal sodornak,
hiszen tényleg nem tudható, hogy holnap
mihez s mit ad még hozzá az ecset,
de annyi biztos, hogy míg lent kacagnak
az apró pöttyök, s már-már elragadnak,
ott fent csak mosolyognak a hegyek.
NEM BENTRŐL ÉG
Csontváry: Sétakocsikázás újholdnál Athénban,
1904, olaj, vászon, 92,5x70 cm, Pécs
Bárhonnan jönnek is, minden sötét
körös-körül, s csupán azért mozognak,
hogy láthassák megnyílni már a holdat,
mint küklopsz-szemet, Mária ölét,
vagy éppenséggel másvalakiét,
ahogy jajgatva, majd megkönnyebbülve
üres lesz végül, ha világra szülte,
nem mást, csak önmagát, az esti fényt,
de minden fény nyilvánvalóan esti,
s nem érdemes egy másik fényt keresni
mögötte, hogyha nincsen benne mélység,
hiszen nem bentről ég, csak visszatükröz,
és úgy ér hozzád, mint vers a betűkhöz:
mehetsz tovább, rád hagyta szenvedését.
VISSZAÉRKEZÉS
Csontváry: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban,
1907, olaj, vászon, l98xl92 cm,
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Középről fúj a szél a cédrusokban,
mindenfelé taszítja kint a lombot,
s az ég kékjét, akár egy tintafoltot,
már elkeni, míg lent sötét szurokban
csak rángatóznak kétségbeesetten
a vágyakozó lovasok, hogy hátha
mégsem hiába várnak a csodára,
és sóvár táncuktól majd visszaretten
az ördög, és az ágra visszaszállnak
a borzas szirmú hófehér virágok,
de nem lehet, mert lassan szétszivárog
a háttérből a rózsaszín, az árnyak
feloldódnak mind az édes cukorban,
s hallgat a fennvaló a sűrű lombban.
Megjelent a 2012/1-es Bárkában.
Markó Béla-estje 2012. február 20-án Békéscsabán (meghívó)
