Versek

 

 

 

 

Banner Zoltán

 

 

 

 

 

Hátra ne nézz!

 

 

 

 

 

állunk a sorban

 

a napi semmiért

 

hátra ne nézz -

 

szól a parancs

 

mögötted áll anyád

 

mögötted áll apád

 

aztán nagyapád

 

nagyanyád

 

hátra ne nézz

 

nehogy találkozzon

 

a pillantásunk valahol

 

csak előre nézz előre

 

ne messze csak le a földre

 

ennyi a tiéd

 

egy lépés előre s kész

 

hátra ne nézz

 

mert megégsz

 

de tulajdonképpen

 

ahol állsz

 

az a hely sem a tiéd

 

de te még születtél

 

megszülettél mint rég

 

minden földre-kész

 

lélek Isten tenyerén

 

ne szülj

 

ne szüless

 

ne remélj

 

s ha már

 

itt eszed

 

a román

 

a szlovák

 

az osztrák

 

a szerb

 

kenyeret -

 

hátra ne nézz

 

nem gyújtjuk fel

 

elég

 

ha benned elég

 

az egész látóhatár

 

ha hátranézel

 

belevakulsz

 

abba amire látsz

 

 

 

 

 

 

 

Hám János szobrára

 

 

 

 

 

Lakatos Pál

 
 

szobrászművésznek

 

 

 

 

 

szállnak a festők Szatmár felett

 

párizsi bársony lila berett

 

kivert fogakkal vigyorognak

 

a házak a temetetlenek

 

 

 

Hám János püspök sárral dobott

 

szobrán megtisztítom a szemeket

 

nyomtalan vagy mint a szeretet

 

 

 

a Város amelyet megterveztél

 

beledermedt a hűség hűvösébe

 

homlokod boltozatos kapualjain

 

régi mesterek illannak át

 

érzem a kovácsoltvas rozetták illatát

 

 

 

titokban veszi fel arcodat az elmúlás

 

 

 

 

 

 

 

Kolozsvári járdák

 

 

 

 

 

az öregektől örököltem a járdát

 

ágyúk és boroshordók koptatták

 

oly meghitté, hogy inkább a levegőben jártam.

 

a Gyalui havasok felől érkező

 

délutáni fényben megcsókolták a házak,

 

őszi eső után jósolhattál a tócsáiból

 

mint a Sebők cukrászda kávéjának

 

a zaccából s a nagy havakban

 

kirajzolódtak a honfoglaláskori paták.

 

 

 

kipergetted érett magvaid,

 

kolozsvári nagy fákon át lélegzik

 

fél világ; de itt csak a járdák visszhangozzák

 

a reménytelenül bujdosó hűségesek lépteit.

 

 

 

 

 

 

 

Önarckép

 

 

 

 

 

nagyon nézlek figyellek  Idő

 

s vonásaidban mind jobban felismerem magam

 

gyönyörű kérgek és szakadékok

 

hullámzó hegyek és tengerek

 

nyomtalanul leplezed le a Teret

 

újra és újra megteremtelek

 

mint aki magában hordozza

 

de világra sohasem hozhatja

 

a Végtelent

 

saját kezemmel intesz

 

közelebb közelebb közelebb

 

de érintésemtől szerte lengsz

 

jó tükreimben szédelegsz

 

Jeleidhez kikötnek hajóim

 

a parton én várakozom

 

egyetlen pont a Kezdet és a Vég

 

tűzkör világít a jéghegy tetején

 

 

 

 

 

 

 

Megjelent a 2010/6-os Bárkában.

 

 


 

 

 

 

2011. január 08.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnekDebreczeny György verseiBorsodi L. László versei
Banner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: EltűnőkSzil Ágnes: Poros út
Változó falu, változó székely ember – Zsidó Ferenc: A fák magukhoz húzzák az esőtVáltozó falu, változó székely ember – Zsidó Ferenc: A fák magukhoz húzzák az esőtLehet-e nevetésbe csomagolni a tragédiát? – Kovács Dominik, Kovács Viktor: Lesz majd mindenHazatérés a versbe – Szentmártoni János: Eső előtt hazaérni
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png