Markó Béla
Időjárás-jelentés
Alig volt tél az idén. Hajdanán
hogy recsegett a hó! Fel-felsóhajtunk.
Ma már a szél sem csípi ki az arcunk.
Az ablakon sincs jégvirág. Talán
kisebbek voltunk, míg a hó nagyobb?
Dehogy. Bár tényleg másak az arányok,
ha néha innen mégis odalátok.
Viharra vágyni? Szélfúvásra? Sok
fázós emlékre? Hogy majd a fehér
előbb-utóbb megint derékig ér?
És hogy ismét megküzdhetünk a faggyal
hazafelé sietve? Nem lehet.
Legfeljebb álmomban hevítenek
félelmeim. Már a rossz sem marasztal.
Esztétika
Összegereblyéltük a száraz lombot.
Fáradt fűben sok rozsdabarna folt.
Messze a nyár. De ami tarka volt,
egyszínű ismét. Szorgalmas bolondok
vagyunk. Nem hagyjuk nyugodtan enyészni
a holtakat. Folyton szétválogat
a fennvaló is minket. Mert sokat
teremt, hát pusztít is sokat. Nézi,
hogy meddig hagyja még. Szebb a halál
az életnél. Akkor mozog, ha áll.
Nem rothad, csak átöltözik naponta.
Jól érzem magam, hogy él majd tovább
a tartalom. Hiszen nincs ostobább
reménység, mint a halhatatlan forma.
Keserű tudás
Balázs Imre: Pietà, 1987
olaj, vászon, 52×70 cm,
magángyűjtemény
Első látásra szinte érthetetlen.
Halottfehér, de ifjú Mária,
akinek végig kell még járnia
a szeretet poklát? Élettel telten
fekszik ölében Jézus. Mintha álom
lenne a hunyt pillák mögött csupán.
Születés előtt és halál után?
Szakállas kisded? Ezen az arányon
már nem változtat semmi. Keserű
minden tudás. Jobb az óvatlan derű.
Igen, boldogok a lelki szegények,
mert nem volt bennük félelem soha.
Feltámadnánk mi is, de nincs hova,
a Máriák itt mind halottfehérek.
Megjelent a Bárka 2025/2-es számában.
