Tóth Krisztina
Matrjoska
Bennem lakó anyám felébreszt éjjelente.
Üvöltve rádiózik, rosszul hallja a múltat.
Ha kimegyek a mosdóba, a lámpafényben
kiül az arcomra és visszabámul.
Az öregek otthonából már kitették,
most bennem él és használja a hangom.
Ha elküldöm, ütögeti a szívem,
belülről visszerekkel megkötöz.
Kiabál a fiammal, lecsavarja a fűtést,
hülyén sminkel, hamisan énekel.
Nem hagy aludni, beszélgetni szeretne,
próbál rávenni, hogy én legyek ő.
Ha nem felelek, elkezdi unalmában
szólongatni a bennem lévő anyákat,
az összes héjat, levedlett, régi testet,
és hajnalig sorolja a nevüket.
A legbelső anyám egy hallgatag sejt.
Virraszt a mormolásban éjszaka,
membránkendőjét hirtelen ledobja,
és elindul, hogy végre csend legyen.
Megjelent a Bárka 2025/1-es számában.
