Várfalvy Emőke
Kertész tanárnő és az erdei iskolaverseny
A téli szünet után ragyogó napsütés és madárcsicsergés töltötte be a levegőt. Az iskolások a télről és a havazásról vitatkoztak.
‒ Decemberben esett. Egy csomó ideig számoltam a hópelyheket. Olyan szépek! És tudtad, hogy mindegyik különböző? – morogta Vackor.
‒ Aha, persze, mesélj csak! Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy havas tél, ami egy vasárnap délelőttre esett – kuncogott Barkóca.
‒ De hát a havas tél tényleg létezik – suttogta Gala.
‒ Jaj, te annyi mindent elhiszel! Hogy a holdfénytől át lehet változni tündérré. Meg a Mikulásban és a karácsonyi angyalokban – sorolta Barkóca.
A csemeték épp áttértek volna a Mikulás és az ajándékok kérdésére, amikor csengettek. Néhány perc múlva megérkezett Kertész tanárnő. Egy vendéget is hozott.
‒ Íme, a mi kis növendékeink! – mutatott körbe az osztályon. ‒ Barkóca Berkenye, Nagy Gyertyán, Vadkörte Vackor, Vénic Szil, Kocsánytalan Tölgy, Csíkos Kecskerágó, Egybibés Galagonya, Mezei Juhar.
‒ Szervusztok! Az én nevem Miyawaki professzor. Nagyon sok jót hallottam rólatok, így szeretnélek jobban megismerni. Kezdjük is az ismerkedést néhány találós kérdéssel!
‒ Felkel, pedig sosem alszik,
a melege eledel,
felé fordul minden bölcs,
bár tudja, nem érheti el.
Mi az?
Barkóca elsőként jelentkezett a válasszal:
‒ A nap.
‒ Helyes – mosolygott a vendég. – Jöjjön is a következő!
Mindenhol van, mégsem látod,
pedig ő a jó barátod,
mossa erdő, legelő, úgy hívják …
‒ … hogy levegő! – vágta rá Vackor.
‒ Nagyszerű! Most egy furfangos, rövid kérdés:
Minden zöldet összetart,
városok szíve a…
‒ … park – súgta Gala.
‒ Pompás! Végezetül a kedvencem:
Sok-sok évnyi türelem,
amíg nagyra felnő,
a Földünk zöld tüdeje,
úgy hívják, hogy:
‒ Erdő! – válaszolta kórusban az osztály.
‒ Na, azt már látom, hogy okosak vagytok. De vajon másban is ilyen jól teljesít ez a kis közösség?
A mosolygós vendég körbejárta az osztályt, hogy további próbáknak vesse alá az iskolásokat. Nekilátott, hogy megmérje, milyen magasak, milyen ügyesen nyújtóznak, elég erősek-e ahhoz, hogy megtartsanak egy felnőtt vetési varjút. Nem félnek-e az éti csigáktól. Értik-e a feketerigó füttyöt. És így tovább.
Mikor Gala következett annyira félt, hogy reszketni kezdett.
‒ Neked aztán nincs mitől félni, sőt! Tudtad, hogy egyike vagy azon rózsaféléknek, akik olyan magasra nőhetnek, mint egy pompás pagoda?
‒ Egy pompás pagoda… – ismételte el áhítattal Gala.
Kertész tanárnő, miután kikísérte a vendéget, csillogó szemmel tért vissza a zsibongó iskolásokhoz.
‒ A professzor nagyon elégedett volt veletek. Be is válogatott a Miyawaki Kiserdők Világversenyére.
‒ Kiserdőverseny? Az meg mi? – érdeklődött Barkóca izgatottan.
‒ A verseny célja az, hogy ti, iskolások a lehető leggyorsabban létrehozzatok egy aprócska erdőt a város olyan részén, ahol a legnagyobb szükség van friss levegőre.
‒ Faiskola helyett erdei iskola? – állapította meg félhangosan Vackor.
‒ Úgy valahogy. Ti vagytok a legjobbak ebben a faiskolában, biztos vagyok benne, hogy sikerrel jártok.
Pillanatok alatt olyan hangzavar keletkezett, hogy Kertész tanárnő alig győzött a csemeték kérdéseire válaszolni.
‒ Nyugalom, nyugalom! Igen, a professzor külföldi volt. Japánból jött. Igen, az egész osztály megy a versenyre. Nem, nem Japánban lesz. Több forduló, rengeteg akadály vár, de ne féljetek, ezeket már mind gyakoroltuk! A szárazságtűrésben például ti vagytok a területi bajnokok.
‒ És a bogarakkal is jól bánunk – vetette közbe Barkóca.
‒ Én pedig olyan magas leszek, mint egy pompás pagoda – suttogta Gala.
‒ Úgy bizony! Erősek vagytok és szívósak, ez segít a győzelemben. Ha pedig jól teljesítünk a versenyben, osztályállatunk is lehet.
‒ Egy medve? – lelkesedett Vackor.
‒ Inkább talán mókus. Lepkék, cinegék, katicabogarak, rigók biztosan. Innen nem messze, egy lakótelep közepén fogunk dolgozni. Aprócska hely, de a szervezők jól előkészítik nekünk, és a verseny alatt sokan segítenek majd: emberek, galambok, sőt, talán kutyák is.
‒ Imádom a kutyákat – suttogta Gala.
‒ Akkor már csak egy csapatnév kell – jelentette ki Barkóca.
Hamaros meg is született az osztály döntése: Margit Park – Miyawaki kiserdő.
Kertész Margit tanárnő egyszerre mosolygott és könnyezett, mikor magához ölelte a csemetéit. Boldogan gondolt az elkövetkező évekre és a versenyre, aminek végén faiskolájának növendékei büszkén magasodnak majd a város legszebb erdőparkjában.
