Dér Adrienn
A havazás története
Jégfalvi Emília magasan a felhők felett lakik, ahol olyankor is a tél az úr, amikor idelenn a nyár. De ő nem bánja, szereti a hideget. Amiért viszont a legjobban rajong, az a karácsony. Mégis minden évben meggyűlt a baja vele. Tudniillik egy vendégséghez egyforma teríték dukál, neki legalábbis ezt tanították. Meg azt is, hogy semmi se vesszen kárba, ezért nála az evőeszközök és a teríték valamennyi darabja ehető alapanyagból készül, szigorúan téli stílusban, fagyott vízből, csupa hófehérben, és mindent saját kezűleg gyárt.
Csakhogy a csipkés pohár- és a tányéralátétek sehogyan sem sikerültek neki egyformára. Kereknek ugyan kerek lett mind, de semmi több.
– Legalább két egyforma lenne: egy tányéralátét és egy hozzá illő, a pohár alá – sopánkodott Emília évről évre, de nemhogy kettő egyforma nem lett soha, de még egy fél vagy egy negyed sem. Így Emília sorra dobálta ki a selejtes darabokat. És mivel rendkívül gyorsan gyártotta őket, a kidobott darabok hóesésként záporoztak a Földre.
Így ment ez minden évben, mígnem Emília egyszer annyira belefáradt ebbe, hogy egy nagy sóhajjal leroskadt, és elkeseredetten nézte a legutóbbi tányér- és poháralátétet, amit a kezében tartott. Egy kicsit sem voltak egyformák. Ahogy így merengett, egyszer csak rádöbbent valamire.
– Hiszen ezek gyönyörűek! Lehet, hogy különbözőek, de mindkettő csodálatos és egyedi. Ezektől az én vendégségem is egyedi lesz, hisz biztos, hogy nem akad belőlük két egyforma, és jövőre is teljesen mások lesznek. Csupa újdonság! Hogy erre eddig miért nem így gondoltam?
És attól kezdve nem szomorkodott azon, hogy teljesen különbözőek az alátétjei. De, mivel szerette készíteni őket, ha unatkozik, azóta is alátéteket gyárt. Ezért hullik télen annyi hópehely a Földre. És ha megnézitek őket, ti is megfigyelhetitek, hogy valóban mindegyik különböző, mégis egytől-egyig csodálatosak és egyediek.
A boldogságszóró
Etelka kidugta az orrát a kötött sál mögül, hogy mélyet szippanthasson a vásári forgatagot belengő sült gesztenye illatából. Ezután körülnézett, melyiknél is kezdje a keresgélést a sok stand közül, amelyek úgy helyezkedtek el a város főterén, akár egy óriási adventi koszorú. Mindenfelé sapkás-sálas emberek tülekedtek. Etelkának a télapó manói jutottak róluk eszébe, csak azok készítik az ajándékokat, nem vásárolják. Etelka is jobb szeretett volna maga készíteni valamit, de hiába törte a fejét, semmi sem jutott az eszébe. A vásárban viszont annyiféle holmit találni, hogy úgy gondolta, bizonyosan ráakad ő is valamire, amit megvehet a zsebpénzéből.
Sorra járta az összes bódét, alaposan megszemlélte a kínálatot. Kézbe vette, megforgatta, amiről azt gondolta, megfelelő lehet, de azután vissza is rakta valamennyit. Egyikben sem találta meg azt, amit keresett. Így hát újra nekilódult az elejétől, még gondosabban végigpásztázta a kihelyezett árukat, ám ezúttal sem járt sikerrel, tehát ismét nekiveselkedett.
Majd újra meg újra.
A sokadik kör után kezdett elkeseredni, hogy itt sem fogja meglelni a tökéletes ajándékot. Éppen az egyik karácsonyi díszeket és kellékeket árusító standnál állt, és egyre kedvetlenebbül emelgette a tárgyakat, amikor az idős árus kedvesen megkérdezte, segíthet-e neki.
Etelka bánatosan megrázta a fejét.
– Sajnos nem hiszem. Anyukámnak keresek ajándékot. Tetszik tudni, mindig csak dolgozik, ezért folyton fáradt és szomorú. De semmit sem találtam, ami felvidíthatná.
– Talán mert nem a megfelelő helyen keresed – felelte az árus.
Etelka kérdőn tekintett rá.
– Az az ajándék, ami neked kell, a boltokban nem kapható, ugyanis pénzért nem vehető meg. De adok én neked valamit. – Az árus egy szürke pálcikát húzott elő a pult alól. – Ez egy boldogságszóró.
– Boldogságszóró? – Etelka kétkedve vizsgálta. – Nekem sima csillagszórónak tűnik.
– Olykor több lakozik a dolgokban, mint ami látszik. Ezzel is így van. Elmagyarázom, hogyan működik.
Az árus lehajolt Etelkához, hogy a fülébe súgja a boldogságszóró titkát. A kislány figyelmesen hallgatta.
– A boldogságszórót az különbözteti meg a hagyományos csillagszórótól, hogy a jócselekedeteink gyűlnek benne össze. Minden egyes alkalommal, amikor segítesz valamit anyukádnak, a mosolya beleszáll ebbe a csillagszóróba, és egy kis csillag kezd el cseperedni benne. Meglásd, mire eljön a karácsony, édesanyád sokkal vidámabb lesz, mert tudja, hogy ott vagy neki, ha bármikor fáradtnak vagy szomorúnak érezné magát. Amikor pedig meggyújtjátok ezt a boldogságszórót, az összegyűjtött sok kis boldogság csillagait fogja szétszórni.
Etelkának igencsak megtetszett a különleges ajándék. Úgy érezte, ezzel és a sok apró segítséggel valóban vidámabbá tudja tenni az anyukáját. Készítette is a pénzét, hogy kifizesse, de az árus feltartotta a kezét.
– Ajándék – mondta.
Etelka megköszönte neki, és amint hazaért, hozzá is látott a jócselekedetek gyűjtéséhez. Karácsonyig minden egyes nap segített otthon, amiben csak tudott: elmosogatott, port törölgetett, ruhát hajtogatott, felsöpört, sőt, még a játékait is összepakolta.
Amikor elérkezett a karácsony, és az anyukája meggyújtotta a boldogságszórót, Etelka látta, hogy az valóban csodálatosabb szikrákat szór bármelyik csillagszórónál, az anyukája mosolyából pedig tudta, nem volt hiábavaló a gyűjtés. Az idős árus valóban a legtökéletesebb ajándékot ajánlotta neki. Elhatározta, hogy az ünnepek után is folytatja a segítést, hogy anyukája az év többi napján is ugyanígy mosolyogjon.
