Papírhajó - Primér/Primőr
Halmai Tamás
Halhatatlanok napja
Mert nem halott a kő se:
energiától rezzen.
Örökkévalók őse
lüktet a rétegekben.
Él a kavics, a kozmosz,
a csikóhal, a fűszál:
hasonlít a titkokhoz,
aki titkok közt kószál.
S aki nincs már? Az ember?
Emlékezetté lobban.
Hol volt, hol nem volt egyszer.
S mától mindenhol ott van.
Súg és sugárzik kőből,
és csikóhallal úszik;
szívedig visszahőköl,
s tovább: csillagon túlig.
Halhatatlanok napja
süt fel halottak napján!
Holtat élő siratja,
élőt holtak – angyalszám;
mégis könnyek kristályán
átragyog könnyű béke:
az életből kiválván
a lélek kész a létre.
Mit óhajt szép szerettünk?
Újra újjászületne?
Tündöklik, aki eltűnt,
így tanít szürkületre.
2019. november 01.
