Markó Béla
Ékezet
Jön az SMS váratlanul
a madár-, kutya- és lódoktor bácsitól:
„1 ora mulva hozom a verebet”.
Nagy a tanácstalanság otthon,
kinek, minek a veréb.
Még hogyha Tandori Dezső üzenné,
jó is lenne, ha betoppanna
egy versbe foglalt verebecskével,
de ő, sajnos, nem jár errefelé.
Visszakérdezünk hát gyorsan,
szintén SMS-tömörséggel: „mit?”,
és a választól továbbra sem leszünk
okosabbak egy okostelefonnál:
„a hannoveri verebet”.
Jaj, istenem, madár-, kutya- és lódoktor bácsi,
hozhatod azt a verebet, de mire való?
A kertben felriadnak a jázmin-, aranyeső-,
gyöngyvessző- és japánbirs-bokrokból,
sőt, a ház előtt is a rátarti magnóliából
a szürke közverebek,
szanaszét repülnek,
csiripelnek bőszen, hogy akkor
mostantól fogva ők is előnevet akarnak,
jól van, drága marosszentkirályi verebeim,
lássuk, mit mond madár-, kutya- és lódoktor bácsi,
itt is van már, nyitja a kaput,
fedett kosár a kezében,
ki tudja, valami kanáriféleség,
vagy kék, zöld, sárga, piros papagáj lehet
ez a hannoveri veréb,
körbefogjuk madár-, kutya- és lódoktor bácsit,
hát elhoztam nektek a kiskutyát, mondja jókedvűen,
kinyitja a fedeles kosarat,
ott lapul benne egy zsemleszínű ebecske,
hannoveri véreb, ígértem, itt van.
Nocsak, ez tényleg nem tudhat repülni,
a nyelve sem madárnyelv,
nyalogatja szaporán a kezünket,
letesszük, nézegetjük,
kedves madár-, kutya- és lódoktor bácsi,
jól van, köszönjük, megértettük,
hiányzott az ékezet ebből a történetből,
de éppen egy szörnyű vérebet?
Nem szörnyű ez, barátom, miket beszélsz,
vidám kicsi kutyácska, és ha megnő,
kiváló nyomkövető vadászkutya lesz belőle,
azért hívják vérebnek, magyarázza,
mert halálos pontossággal végigmegy a vérnyomon,
egymásra nézünk, halál, vér, mibe keveredtünk.
Folytatná még madár-, kutya- és lódoktor bácsi,
de a szóbanforgó kiválóság
minden előzetes bejelentés nélkül
odacsorgat a szőnyegre,
riadalom támad, lótás-futás itt bent,
miközben a verebek
végre megnyugszanak odakint,
immár marosszentkirályi előnévvel
arisztokratikusan visszaülnek a bokrokba,
és természetesen fogalmuk sincs, mi vár rájuk
egy olyan világban, ahol egy ékezet miatt
madár lesz a kutyából.
Ízlés
Halász-vadász-madarász szomszédunknak
van egy hatalmas nősténykutyája,
nemrég szerezte valahonnan,
de máris megkeserítette az életünket,
ott ólálkodik a kerítésnél,
sőt, hozzá is dörgölőzik sáros bundájával,
és lassan az őrületbe kergeti
jóképű fiúkutyánkat, Brunót,
aki egész nap magán kívül van a szerelemtől,
ugat, ahogy a torkán kifér,
enni is alig lehet elrángatni onnan,
ide-oda rohangál a drótsövény mentén,
attól függően, hogy éppen
merre riszálja magát az a bozontos leányzó,
hogy a fene egye meg,
miért nem hagy békén minket,
húzódna legalább a másik kerítés mellé,
elvégre ott is vannak kutyák,
de nem, ő egy hannoveri
fajkutyára vetette ki loncsos hálóját,
Brunónak pedig nincs annyi esze,
hogy belássa, ez az egész reménytelen,
meg aztán esztétikai problémák is vannak,
amit apu szörnyűlködve így fogalmazott meg:
nem értem, hogy lehet ilyen rossz gusztusa
a mi kedves vérebünknek,
hiszen ez a kutyalány olyan csúf,
hogy rá se lehet nézni,
amire anyu meghökkenve kapta fel a fejét,
aztán csak annyit mondott nevetve:
kinek a pap, kinek a papné.
No, nem folytatom,
mert így is jó messzire keveredtünk
a kerítéstől, ahol Brunó továbbra is
fel-alá járkál idegesen.
