Kertész Erzsi
Fény Éva farsangja
Fény Éva, az UFÓ-kislány fejébe vette, hogy lekváros palacsintát fog enni. Nem mintha tudta volna, mi az, de a bolygóján dolgozó kozmikus üzenet-fogadók – más néven Kagylózók – szerint a Föld nevű bolygó egyik leggyakrabban használt kifejezése a lekváros palacsinta. Elsősorban az apróbb termetű földlakók beszélő alkatrészéből – más néven szájából – hangzik el gyakran, s Fény Éva szimpátiája elsősorban nekik szólt. Ezért úgy érezte, meg kell vizsgálnia közelebbről ezt a dolgot.
Fogta hát hatsebességes repülő csészealját, melyhez természetesen egy repülő csésze is tartozott. Abba belemászott és egy ezüst kiskanállal – más néven hajtóművel – beleevezett a csillagos űrbe. Fénysebességre kapcsolva egészen hamar elérte a Földet, s útközben sem unatkozott: lekváros palacsintákról ábrándozott, és megtanult földi nyelven, kékbolygóul.
A landolás jól sikerült. Egy potty meg egy kis loccs, és máris egy kisváros főterén díszelgő szökőkútban találta magát. Szerencsére a repülő csészealj vízen is közlekedik, ilyenkor a kiskanál evezőül szolgál. Így egy kis rázkódással Fény Éva megúszta a vízre szállást, s a landolás után csak annyit mondott kékbolygóul, tökéletes kiejtéssel, hogy „Aú!”.
Aztán megtörölte UFÓ-orcáját, és elindult a zene irányába. Már alkonyodott, s egy közeli épületből muzsika, zsibongás meg kacagás szüremlett az utcára. Fény Éva – a lekváros palacsinta reményében – összeszedte bátorságát és belépett a nagy vaspántos kapun.
Egy kedves földlakó azonnal megszólította:
– Jelmezverseny és tombola a nagyteremben. Itt a szelvényed, a számod a 322-es – és már tuszkolta is Évát befelé a vidám, színes forgatagba.
Fény Éva meglepődve nézett körül. A legkülönösebb az volt, hogy itt mindenki máshogy nézett ki. A legtöbben tarka-barka leplekben jártak-keltek, meg zenére ugrándoztak. Kicsit kószált a tömegben, és megkérdezett egy gombát, egy gyönyörű hercegnőt és egy hétfejű sárkányt is, hogy van-e a közelben lekváros palacsinta, de a gomba és a hercegnő nem válaszoltak, a sárkány pedig csak kiöltötte rá a lángnyelvét, így Éva felhagyott a kérdezősködéssel. Végül aztán, nagy meglepetésére valaki megszólította:
– Szia, te is UFÓ-nak öltöztél? Egész jó a szerelésed! – egy másik UFÓ mondta ezeket, akinek kartondobozból volt a feje meg a teste is. Aztán így folytatta:
– Gyere, kezdődik az eredményhirdetés!
A zene elhalkult, és a terem végében egy ember – kékbolygóul bácsi – felmászott az emelvényre és így szólt:
– A zsűri nagyon sok ötletes jelmezt látott, de az idei évben egyértelműen a földönkívüliek viszik el a pálmát! Első helyezett az 54-es számú versenyző!
Éva kis UFÓ-barátja felujjongott és izgatottan furakodott keresztül a tömegen. Az emelvényre érve átvette a nyereményét, egy újabb kis kartondobozt. Mindenki tapsolt.
Éva tanácstalanul álldogált. Nem igazán értette, mi folyik itt. A bácsi meg folytatta:
– Második helyezést ért el a 322-es sorszámú UFÓ-lány, akinek jelmeze majdnem olyan ötletes, mint a győztesé!
Ismét felhangzott a taps, s nevető arcok terelgették Évát az emelvény felé. Ott a bácsi barátságosan megrázogatta Éva kozmikus tapintóegységét – kékbolygóul kezét. Kapott ő is egy dobozt, amin az állt, hogy 12 színű zsírkréta.
– Én csak lekváros palacsintát szeretnék – rebegte zavartan Éva, de senki nem figyelt, mert egy Pókember elnevezésű lény megnyerte a harmadik helyezést, és kapott egy „6 színű zsírkréta” feliratú dobozt.
Fény Éva még akkor is ott állt, tanácstalanul szorongatva a zsírkrétát, amikor a tömeg már csaknem feloszlott. Ám ekkor új barátja bukkant fel előtte, levette a fejéről a kartondobozt, és azt kérdezte:
– Te nem mész haza?
– Először ennék egy lekváros palacsintát – mondta konokul Fény Éva.
– Anyukám süt neked, ha akarod – mondta a fiú, és már húzta is Évát kifelé az épületből.
− Szerintem megérdemelted volna az első helyet – mondta később félszegen a fiú, aki félreértette a konyhaasztalnál ücsörgő Éva hallgatását, mert ő csak bámulta a levegőben csészealj módjára repkedő palacsintákat. Az anyuka reptette őket mesterien.
Éva nem tudta, mit is mondjon erre, a zsírkrétás dobozt babrálta.
– De miért nem veszed le a jelmezedet? – kérdezte kíváncsian a fiú. – Nem szorítja a fejedet?
– Nem. Nagyon kényelmes – mosolyodott el Éva, és gyorsan beletömött a központi hangképző és daráló egységébe – kékbolygóul szájába – még egy nagy falat lekváros palacsintát.
