Fotó: Bach Máté
Krusovszky Dénes
Benne van minden
Leguggolok a pocsolya mellé és nézem,
benne van az ég, felhők úsznak rajta,
benne van egy házfal, ami fölém hajol,
a párkányon ülő galamb is tükröződik benne,
meg egy néni, aki húzós kocsijával a piac felé indul.
Anya rámszól, hogy menjünk most már,
de én nem akarok elmozdulni innen,
mert ebben a pocsolyában tényleg minden benne van,
én is benne vagyok, és benne van anya is,
ahogy odalép mellém és elcipel magával.
Tükröződöm
Elmegyek egy kirakat előtt
és tükröződöm benne,
estefelé a villamoson
kinézek és magamat is látom,
a kövér, kopasz bácsi,
amikor rámnézett a téren,
a napszemüvegében ott voltam én is,
a múltkor találtam egy pocsolyát
és amíg figyeltem,
folyton összenéztem magammal,
ha a halakat bámulom az akváriumban,
előbb-utóbb felbukkanok köztük,
ráadásul tegnap már a húslevesben is
felismertem az arcom.
Sokkal jobban látszom,
mint tavaly, és mi lesz még,
ha ez így megy tovább?
Nekem lila
Ha nekem lila,
miért ne lehetne
lila az ég néha,
vagy barna a fű,
piros a lomb,
engem nem zavar,
hiába állítja mindenki,
hogy rosszul festem,
így tetszik, ilyen lesz,
színtévesztő vagyok,
ezt mondják,
és azt kérdezik folyton,
hogy ez milyen szín
meg ez milyen,
mondjam meg mindenről,
de hát kit érdekel,
hogy a zöldikét sárgára,
a sárgarigót meg
zöldre satíroztam,
a rózsaszín pónira
pedig azt hittem, szürke,
sosem lesz jogsim,
ezt mondta Krisztián,
de ez hülyeség,
apa is vezet,
pedig neki is mindig
anya mondja meg
a színeket.
Azt álmodtam
kinövök a földből,
fehér gyökérlábam fölött
zöld hajtásom kelt,
a sötétből a napfényre kitörtem
és csak nyúltam-nyúltam,
ameddig bírtam,
ám hiába vártam,
nem nyíltak szirmaim,
azt álmodtam,
kinövök a földből,
de nem virág voltam,
hanem fűcsomó.
