Kiss Ottó
A legjobb nyári nap
Az a baj a nyári napokkal, hogy nem lehet eldönteni, melyik a legjobb. Mert egyik jobb, mint a másik.
Amikor egy nyári nap olyan jól sikerül, hogy Macibocs azt hiszi, ennél már nem lehet jobb, a következő nap mégis jobb lesz!
Amikor meg azt hiszi, hogy ennél aztán már tényleg nem lehet jobb, akkor a következő még annál is jobb lesz!
Ha pedig véletlenül az egyik nem sikerülne annyira jóra, este, a meseolvasásnál mégis nagyon jó nap lesz belőle. Nem tudni, miért, csak megtörténik. A mese miatt, vagy egyszerűen azért, mert a Vadvirág utca 3. nyitott ablakán át behallatszik a tücskök ciripelése a tölgyerdőből és a békák kuruttyolása az Erdei-tó felől.
Azon a nyári estén, amikor Macibocs erre rájött, azt gondolta, biztosan ez lesz a legeslegjobb nyári nap.
Igen ám, de aztán eljött a következő reggel is!
Amint felébredt, azonnal eszébe jutott, hogy ma fürdőzni mennek az Erdei-tóhoz.
Ettől olyan jókedve támadt, hogy kiugrott az ágyából.
– Mikor indulunk? – szalad ki Medvemamához a konyhába.
– Először reggelizünk, majd utána – mosolygott Medvemama.
– Medvepapa hol van? – kérdezte Macibocs.
– Éppen pumpálja a bicikliket – felelte Medvemama.
– Biciklivel megyünk? – kérdezte Macibocs.
– Hát persze – felelte Medvemama.
– Hurrá! – kiáltott Macibocs, és visszaszaladt a szobájába, hogy minél hamarabb felöltözzön.
A reggelinél az is kiderült, hogy Medvepapa beszélt Maci Saci szüleivel, és ők is velük tartanak ma az Erdei-tóhoz.
– Hurrá! – kiáltott fel megint a mackófiú.
Macibocs Medvemama biciklijén ült, hátul, a gyerekülésben. Medvepapa mögöttük tekert, hogy figyelhessen rájuk. Egyik mancsában a horgászbotját tartotta a kerékpárja mellett, és csak a másikkal fogta a kormányt, ezért a kanyarokban néha megbillent. De szerencsére sosem esett el.
– Vigyázz, Medvepapa, jön a kanyar! – kiáltotta Medvemama mindig, mielőtt befordultak egy-egy utcasarkon.
– Köszönöm, hogy szóltál! – kiáltott vissza Medvepapa.
Mire a Málna utcába értek, Maci Saciék már kint álltak a ház előtt a biciklikkel.
– Szia, Saci! – köszönt nagyot Macibocs.
– Szia, Macibocs! – köszönt Saci is.
A Erdei-tó partján fából készült öltözőkabinok álltak. Macibocs és Maci Saci bementek egy-egy kabinba, és amikor előjöttek, elismerően néztek végig egymás fürdőruháján.
– Klassz a rucid! – mondta Maci Saci.
– A tied is – vágta rá Macibocs.
A mackófiú kék baseballsapkájához kék fürdőnadrágot és fekete napszemüveget vett fel. Maci Saci sárga, virágmintás fürdőruhát viselt.
Beszaladtak a vízbe. A part közelében langyos és sekély volt. Beljebb kicsit hűvösebb és mélyebb, de ott is éppen csak a köldökükig ért.
Macibocs kifutott a partra, levette a szemüvegét és a sapkáját, aztán visszaszaladt Maci Sacihoz.
Azt játszották, hogy lemerülnek a víz alá, és amikor felbukkantak, nevettek.
Maci Saci szülei is utánuk jöttek, és ők is ezt játszották. Ám ők olyan magasak voltak, hogy nem tudtak teljesen elmerülni.
A mackógyerekeknek ez nagyon tetszett. Egy ideig ők sem tudtak elmerülni, mert annyira nevettek.
Medvepapa közben felfújta a gumimatracokat, és Medvemamával együtt ő is bement a tóba.
A vízen lebegtek, egészen addig, míg Medvepapa oda nem irányította magát Medvemama matraca mellé, hogy a mancsával megbillentse, és játszásiból belefordítsa őt a sekély vízbe.
Csakhogy a mozdulattól éppen Medvepapa matraca billent meg, és ő fordult bele a vízbe.
Ezen már a felnőttek is nevettek.
Később a mackógyerekek kérésére olyan vízibiciklit béreltek, amelyiknek a közepén csúszda volt. Macibocs és Maci Saci felváltva csúsztak le róla, és csobbantak bele az Erdei-tóba.
– Vigyázz, Saci! Jövök! – kiáltott nagyot Macibocs, mielőtt csúszott.
– Vigyázz, Macibocs! Jövök! – kiáltott nagyot Saci is, mielőtt csúszott.
Aztán ők is kipróbálták a vízen lebegést. Elég nehéz volt mozdulatlanul feküdni a matracon, de jólesett, ahogy ringatta őket a víz. Amikor már majdnem megszáradt a bundájuk a tűző napon, Maci Saci virágmintás fürdőruhájára sorban rászálltak a lepkék.
– Gyerekek! Ebédidő! – hallották egyszer csak a part felől.
Az Erdei-tó büféje előtt faasztalok állnak, mellettük fapadok sorakoznak. Oda ültek le. Sült halat, málnaszörpöt és mézes-fahéjas palacsintát rendeltek a kötényes mackópincértől.
Macibocsnak és Maci Sacinak annyira ízlett az ebéd, hogy degeszre ették magukat, és a desszertből még repetát is kértek.
Délután Medvepapa Maci Saci papájával horgászni ment a nádashoz.
Medvemama és Saci anyukája kifeküdtek napozni, hogy ha lehet, még barnábbak legyenek.
Macibocs pedig Saci sárga frizbijét dobálta a macilánnyal a parton.
Aztán elkéredzkedtek, és felfedező útra indultak az erdőszélre.
Macibocs rögtön az első fára felmászott, hogy megmutassa, mennyire ügyes. Aztán nyújtotta a mancsát Sacinak, hogy segítsen neki felkapaszkodni.
Fentről remek kilátás nyílt az Erdei-tóra. Nemcsak a napozó medveanyukák látszottak, hanem az is, ahogy a másik parton Malacfalva lakói dagonyáznak az iszapban. Arrébb meg, ahol tisztább volt a víz, őzek és szarvasok ittak a tóból.
Ám fentről jól látszott az is, hogy néhány méterre tőlük, a ritkásabb lombú tölgyek alatt szederbokrok sorakoznak.
Azonnal lemásztak a fáról.
– Hát ti hol voltatok? – kérdezte Medvemama, amikor végre visszaértek az Erdei-tóhoz.
– Szedret ettünk – emelték fel lila mancsukat.
– De hát most ebédeltetek – csodálkozott Medvemama.
– A fejlődő szervezetnek kell a táplálék, főleg nyáron – mondta Macibocs.
– Mert ilyenkor nagyon sokat mozgunk – tette hozzá Saci, és a mackófiúra mosolygott.
Otthon szerencsére maradt még a tavalyi diótermésből a kamrában, ezért vacsorára Medvemama dióstésztát készített sárgabaracklekvárral. Medvepapának ugyanis egyetlenegy halat sem sikerült fognia a délutáni horgászaton.
– Ez volt a legeslegjobb nyári napom! – mondta Macibocs, amikor lefeküdt az ágyába.
S hogy ez is maradjon a legeslegjobb nyári nap, a jegesmedvékről szóló könyvből kérte az esti mesét.
A csodagyógyszer
A medvebocsok, akár az embergyerekek, néha megbetegszenek. Fáj a pocakjuk, hasmenésük van, vagy belázasodnak, és fújják az orrukat.
Maciboccsal eddig nem történt ilyesmi.
Ám egyik este a lefekvésnél úgy érezte, egyik pillanatban forró a teste, a másikban meg annyira fázik, hogy szinte vacog.
Medvemama a mackófiú homlokára tette a mancsát, és azt mondta:
– Lehet, hogy lázas vagy.
Aztán kiment a szobából, és hozta a lázmérőt. Betette Macibocs hóna alá, neki pedig oda kellett szorítania a karját a testéhez, hogy a lázmérő ki ne essen.
Vártak egy kicsit, aztán Medvemama kivette.
– Neked hőemelkedésed van – mondta.
– Nem megyek oviba? – kérdezte Macibocs.
– Ha nem múlik el, akkor néhány napig itthon maradsz – felelte Medvemama, és megpuszilta Macibocs homlokát.
– Jó éjszakát.
– Jó éjszakát – mondta Macibocs is. Az oldalára fordult, és majdnem a hasáig húzta a lábát a takaró alatt, úgy aludt el.
Másnap reggel Medvemama újra behozta a lázmérőt. Amikor kivette Macibocs hóna alól, azt mondta:
– Bizony, neked hőemelkedésed van. Csináltam egy jó mézes csipkebogyóteát, és idehozom a reggelit is. Ma nem lesz ovi.
Macibocs felült az ágyában, és a tálcáról ette meg a reggelit.
Szerencsére az étvágya a régi volt.
Medvepapa már korán reggel diószüretre ment, és estig nem is várták haza.
Kettesben töltötték a napot. Macibocs délelőtt képeskönyveket nézegetett. Később Medvemamával társasjátékoztak, de a mackófiú hamar elfáradt, és elaludt.
Ebédre újra megéhezett, és mindent megevett, amit kapott.
Délután két bögre mézes csipkebogyóteát és egy bögre hársfateát is megivott. Utána Medvemama jól betakargatta, és a mackófiú ismét elaludt.
Arra ébredt, hogy csurom víz a pizsamája. Jól leizzadt, és kicsit köhécselt is.
Amikor Medvemama meghallotta a konyhából, bejött hozzá a lázmérővel.
Először friss ágyneműt és másik pizsamát kapott, aztán szárított bodzavirágból egy bögre mézes teát.
– Most már egy kis lázad is van – közölte Medvemama, amint kihúzta a lázmérőt a mackó hóna alól. – De már készítem a csodagyógyszert, meglátod, attól egy-kettőre meggyógyulsz! – simított végig Macibocs homlokán, és kiment a szobából.
Ám azonnal vissza is jött.
– Maci Saci van itt látogatóba – mondta. – Eljött az apukájával, mert hiányolt az óvodából. Ne sokáig legyen itt, nehogy ő is elkapja a betegséget. Jó?
– Jó – felelte Macibocs. Gyorsan megigazította a pizsamafelsőjét és a takaróját, hogy úgy fogadhassa a macilányt.
Még szerencse, hogy mindenből frisset kaptam, gondolta.
– Szia – lépett be Maci Saci a szobába. – Beteg vagy?
– Szia – köszönt Macibocs is. – Igen, sajnos nagyon beteg vagyok.
– Mi a bajod?
A mackófiú nagy levegőt vett.
– Lázas hőemelkedésem van – közölte.
– Az súlyos? – kérdezte Maci Saci.
– Azt hiszem – felelte a mackófiú.
Saci egy ideig hallgatott, aztán levette a hátitáskáját, és előhúzta belőle a plüsscicáját.
– Elhoztam neked, hogy meggyógyítson – nyomta Macibocs mancsába.
– Köszönöm – felelte a mackófiú, és átölelte a plüsscicát.
– Ráérsz visszaadni, ha meggyógyultál – mondta a macilány.
– Jó – felelte Macibocs. – Szia!
– Szia! – köszönt el Maci Saci is, és kiment a szobából.
A mackófiúnak koraeste már fájt a torka, és fújni kellett az orrát.
Amikor Medvemama leült mellé a zsebkendővel, meglátta a plüsscicát az ágyon.
– Ó, de gyönyörű! – kiáltott fel. – Biztos, hogy segíteni fog neked a gyógyulásban ő is – mosolygott Macibocsra, és megsimogatta a plüsscicát.
A csodagyógyszer estére készült el. Medvemama két kis bögrében hozta. Az egyikben mézbe áztatott, aprított fokhagymagerezdek voltak. A másikban egy nagy feketeretek, aminek a közepét Medvemama kivájta, és az üreget telecsorgatta mézzel.
A mackófiú sem a fokhagymát, sem a feketeretket nem szerette, de a mézet annál inkább. Így aztán mindkét bögréből kikanalazta.
Estére Medvepapa is hazaért a diószüretből. Aznap ő olvasta a mesét. Utána Medvemama vizes ruhával bekötötte Macibocs fájó torkát, majd átkötötte egy szárazzal is.
– Jó éjszakát – simított végig a mackó homlokán.
– Jó éjszakát – mondta Macibocs is.
Egyik mancsában a sárga gumicsirkét, másikban a plüsscicát fogta, úgy aludt el.
Másnapra sokkal jobban lett.
Már nem volt láza, sőt még hőemelkedése sem.
A köhögése is elmúlt, csak az orrát kellett néha fújni.
Medvemama kiszellőztette a szobát. Macibocs reggelire és tízóraira ismét kapott a csodagyógyszerből és a teákból.
Az egész napot végigjátszották. Kártyáztak, társasoztak, kirakóztak és szóláncoztak is.
Most Medvemama fáradt el hamarabb. Macibocs még délután is televolt energiával. Közben jót ebédelt, és estig, mire megérkezett Medvepapa, megivott két nagy bögre teát.
Másnap reggelre teljesen meggyógyult.
– Megyünk oviba? – kérdezte, amikor Medvemama benyitott a szobájába.
– Hát persze! – mosolygott Medvemama.
– Hurrá! – kiáltott a mackófiú, és kiugrott az ágyból.
Reggeli után a gumicsirke mellé a plüsscicát is betette a hátitáskájába.
– Nagyon örülök, hogy már nem vagy beteg – mosolygott rá Maci Saci, amikor visszaadta neki a plüsst.
– Képzeld, volt csodagyógyszerem – felelte Macibocs. – De a cica nélkül biztosan nem gyógyultam volna meg ilyen gyorsan.
A madársíp
Minden véget ér egyszer. Késő őszre Mackóföldön is lehullanak a levelek a fákról, reggelente deres a fű az udvarokon. November elejétől pedig, amikor megcsípi a dér a kerteket, a bocsok már nem járnak óvodába.
De minden vég valami újnak a kezdete is. A hűvös idő beköszöntével Mackóföldön begyújtanak a kályhákba, füstölnek a házak kéményei. Ilyenkor Macibocs is Medvepapával tart az erdőbe. Előveszik a kerekeskocsit, és elindulnak fát gyűjteni. Összeszedik a lehullott gallyakat, és ha nagyobb fadarabokat találnak, azokat Medvepapa felvágja az udvaron.
A vadon érő gyümölcsöket is ekkor gyűjtik be télire. Csipkebogyót, fekete bodzát, húsos somot, galagonyát, kökényt, madárberkenyét, és amiket Macibocs kimondottan szeret: vadkörtét és vadalmát.
Ezen a délelőttön olyan púposra rakták fával a kerekeskocsit, hogy ketten is alig bírták hazahúzni a Vadvirág utca 3-ba.
Macibocs nagyon élvezte.
De a kalandok java még csak ezután következett.
Hazafelé ugyanis összetalálkoztak Maci Saci apukájával, aki az Agancsosháza melletti hegy lábától tartott a Málna utca felé. Két hatalmas vödör feketeszenet cipelt a régi bányából, mert ők nem fával, hanem szénnel fűtenek.
Megkérdezték tőle, hogy délután Saci is eljöhet-e velük gyümölcsszüretre, és ő igent mondott.
Ebéd után csendespihenőt tartottak. Aztán a kerekeskocsiba rakták a kosarakat, hogy az apró bogyókat is biztonságosan haza tudják majd szállítani, és elindultak a Málna utca felé.
Maci Saci már várta őket a ház előtt.
A kosarát a kerekeskocsiba tette, utána beült a mackófiú mellé.
– Mindenki elhelyezkedett? – kérdezte Medvepapa.
– Igen! – kiáltott előre Macibocs.
Amint elindultak, egy csomag medvecukrot vett elő a zsebéből, hogy megkínálja a macilányt.
– Ez volt otthon a desszert – mondta. – Hoztam neked is, hogy legyen erőd gyümölcsöt gyűjteni!
Hosszú volt az út, majdnem az egész zacskó medvecukrot megették.
Az erdőszélen egy vaddisznócsaláddal találkoztak.
Malacfalva lakói is idejárnak lehullott gyümölcsért, csak ők nem gyűjtik, hanem azonnal megeszik.
– Milyen az idei termés? – kérdezte Medvepapa, ahogy elhaladtak mellettük.
– Ízletes – felelte a vaddisznóanyuka.
Egy csipkebokor mellett álltak meg a kerekeskocsival.
A bocsok kiszálltak, és fogták a kosaraikat, hogy abba gyűjtsék majd a csipkebogyót.
Éppen olyan ügyesen dolgoztak, mint Medvepapa. Amint végeztek, a kocsit egy kökénybokorhoz húzták. Aztán beljebb az erdőbe, a vadkörte- és vadalmafákhoz.
Addigra a kosaraik megteltek. De a nagyobb gyümölcsöket úgyis egyből a kerekeskocsiba kellett tenni.
Na meg a pocakba.
Mert a vadkörtét és a vadalmát a két bocs már úgy gyűjtötte, hogy egyet a kocsiba, egyet a pociba!
Amikor jóllaktak, a mackófiú elő akarta venni a desszertet, vagyis a megmaradt medvecukrot. De véletlenül nem abba a zsebébe nyúlt, amibe visszagyűrte a cukroszacskót, ezért nagyon meglepődött, amikor előhúzta.
– Megvan a sípom! – kiáltott fel örömében.
Aztán elmagyarázta Sacinak, hogy egy éve nem találja a madársípját. Már azt hitte, örökre elveszett, de most végre kiderült, hogy a nadrágja zsebében felejtette. Csak így lehet, mert éppen egy éve nem volt rajta ez a vastag nadrág.
A madársípon mindössze négy lyuk van, mégis sokféle madárhangot lehet vele megszólaltani.
Macibocs befogta az első lyukat, és megfújta a sípot.
– Ez a rigófütty – mondta.
Aztán levegőt vett, hogy egy másik hangot is megszólaltasson, de ekkor az erdő mélyéből egy ugyanolyan dallamot hallottak.
– Válaszolt! – kiáltott fel Macibocs, és ismét megfújta a sípot.
A madár újra válaszolt.
Nem tudták eldönteni, hogy rigó, vagy seregély. Mert a seregélyek remek hangutánzók, ezzel minden bocs tisztában van Mackóföldön.
– Gyere, nézzük meg! – mondta Macibocs, és elindult a hang irányába.
Saci követte.
Útközben a mackófiú többször megfújta a sípot, és a madár mindig válaszolt.
Aztán egyszer csak megpillantották.
Az egyik fa ágán ült.
Feketerigó volt.
Megfordultak, hogy visszamenjenek Medvepapához, de nem tudták, merre.
– Mi lesz, ha elveszünk? – kérdezte Maci Saci.
– Nem veszünk el – biztatta Macibocs.
Ám arra ő sem számított, hogy a tél közeledtével az erdő ilyen hamar besötétedik.
– Ha mégis elvesznénk – folytatta –, akkor addig megyünk, míg egy felnőtt állattal nem találkozunk. Utána már csak el kell szavalni neki a mondókát, amiből megtudja, hogy hová kell hazakísérnie minket.
– Értem – mondta Maci Saci. – De milyen mondókát?
– Amit azután tanítottak nekem, hogy a Vadászfigyelő Távcsőnél elveszett a két kisbocs.
– Értem – mondta megint Maci Saci. – Még szerencse, hogy a medvéknek nincs ellensége az erdőben – tette hozzá, de azért megfogta Macibocs mancsát.
Ugyanebben a pillanatban egy hatalmas árnyalak tűnt fel előttük a fák között.
Saci megszorította a mackófiú mancsát, Macibocs pedig, mintha csak ez lett volna a jel, azonnal elkezdte szavalni a mondókát:
Vadvirág utca három,
ott él Macibocs nyáron.
Ott él Macibocs télen,
Vadvirág utca három.
Amikor a mackófiú befejezte a szavalást, az árnyalak hirtelen feléjük lépett.
Ettől az arcára vetült a holdfény.
Akkor ismerték fel.
Medvepapa volt az.
– Remekül helytálltatok! – mosolygott a bocsokra, és mindkettőjüket felkapta az ölébe.
– Az a jó ebben a mondókában – mondta Saci megkönnyebbülten –, hogy nemcsak télen vagy nyáron lehet elszavalni, hanem ősszel és tavasszal is.
– Sőt egész évben! – kiáltott örömében Macibocs, és szorosan átölelte Medvepapát.
Hazafelé a gyümölcsök tetején utaztak. A mackófiú megmutatta az összes madárhangot Sacinak, amit a madársípon ismert. Jól megdézsmálták a vadkörte- és a vadalmakupacokat, aztán desszertnek megették a maradék medvecukrot.
