Olvasónapló

talig__s_cs.jpg

 

Vass Edit

Mert valakinek muszáj…

 

Miközben olvastam Darvasi László regényét, a Taligást, magam is úton voltam, emiatt nem is tudok úgy tekinteni erre az alkotásra, mint egy könyvre, inkább úgy, mint egy mesebeli utazás élményére. Két éve úgy harangozták be a regényt, hogy az 1728-29-es boszorkánypereket dolgozza fel, ám ez csak részben igaz. A részletek, amelyeket előre megjelentetett különböző folyóiratokban, már a szegedi eseményekhez kapcsolódtak, de azokat inkább csak háttérnek, díszletnek használta fel az író egy nagyszabású ars poeticához/önvallomáshoz, ahol a könyv maga az ember, valamint a szerelem és a szépség az egyetlen érték, amit érdemes megmenteni. Hogy miért a szépség, és nem a könyvek? Erre nem ad választ Darvasi, csak sejteti, hogy ezek a leírt szóhoz képest mulandóbbak és törékenyebbek. A könyv reprodukálható, a leírt szó megmarad, a szépség és a szerelem egyszeri – akár egy táncmozdulat.

Természetesen ha az olvasó a szegedi boszorkányperről szeretne átfogó és a realitáshoz közeli képet kapni eme néhány száz év távlatából, akkor talán csalódni fog, Darvasi mesét szőtt a valós tények köré, ahogy Taligás fantáziája is kiszínezi a „valóságot”. Viszont a boszorkányüldözés aljas koreográfiájának minden egyes elemét megtalálhatjuk benne: a bűnbakkeresés metodikájától kezdve az „ellenséggyártáson” keresztül a hőzöngő kedélyeket lenyugtató végső nagy ceremóniáig. Az 1728-29-es szegedi eset leginkább azért volt nevezetes, mert egyszerre 12 embert égettek el elevenen, és ez példátlanul soknak számított abban az időben. Három-négyévenként az akkori Magyarország területén még a legkisebb városokban is folytattak hasonló pereket, de ennél jóval kevesebb, átlagosan két-három nő ellen indítottak eljárást, és nem mindegyik végződött máglyahalállal. Szegeden sajnos ezek az emberek sokkal inkább a kiszámíthatatlan politikai széljárás áldozatai voltak, mintsem boszorkányok, ezt pedig nagyon mértéktartóan kezeli Darvasi, a narrátori pozícióból adódóan pedig a részvét hangja szólal meg benne az ártatlanok meghurcolása miatt. A máglyákat a ma is Boszorkányszigetként ismert helyszínen állították fel, ami a XVIII. században a szegediek szerint igazi sziget volt, csak az évszázadok folyamán feltöltődött, s ma már ártér.

A könyv elbeszélője Taligás, a szóhordó, az olvasó az ő tudatán keresztül átmosva követheti végig az eseményeket. Egy vándor könyvkereskedő, aki mindig Bécsbe tér vissza szerelméhez, Paulinához, illetve a legfontosabb megbízásokat is ott kapja Wolzbein titkos tanácsostól. Taligás önmagát több helyen is meghatározza, leginkább a regény elején találunk ilyen énközléseket: „Nem kívánom helyrebillenteni a kizökkent időt, nem hirdetek a sárban fürdőző világi nyomorúság helyett egy másik, derűsebb életet. Fogalmam sincsen, arra születtem-e, hogy hordjam és cipeljem a szót, mások imáit és átkait, fecsegését és sötétbe boruló látomásait, hogy egyik balsorsú vidékről a másik felé nyikorogjak. Lehet-e ilyesmire születni? Az ember tenni kezdi a dolgát, dadogja és ordítozza a szót, csöppet sem csodálkozik magán, úgy érzi, csinálta ezt már a csinálás előtt is. (…) Minél több szóval lesz dolga, minél többet suttog vagy olvas el, minél többet kiált vagy sír el, annál inkább lesz rajta úr a félelem.” (30. o.) „Már fiatalon sokszor gondoltam arra, testhezálló feladat lenne nekem, hogy mondatokkal vándoroljak. (…) Sokat tévedek. Eltévesztem az időt, a helyet, a nevet. Azt hiszem, csak a félelmet nem tévesztem el. Vagy ő nem téveszt el engem.” (53. o.) Felmerülhet a kérdés, hogy mi a szerepe ennek a gyakori önmeghatározásnak? Taligás nem egyszerű könyvkereskedő, a regény ideje alatt például egyetlen valamirevaló könyvet sem ad el. Taligás szaval: Shakespeare-t, Villont, Janus Pannoniust, inkább hangoztatja, közvetíti a szót, mintsem árulja.

Ahogy pedig a fenti idézetekből is kitűnik, ehhez a mesterséghez szinte állandó jelleggel kapcsolja Darvasi a testetlen félelem visszatérő motívumát. Az egész regény kulcsszava is a félelem lehetne, ezt a szót járja körbe és körbe, miközben Taligás Paulinát így nyugtatja, mikor a szavak jelentéséről beszélgetnek: „Ne bánja, ne félje az ő furfangos elméjét. Ne féljen magától. Ne féljen senkitől.” (53. o.) Mindeközben Taligás egyfolytában fél. Érdekes, hogy Darvasi erre az érzésre nem használ semmilyen fokozó vagy rokon értelmű kifejezést a regényben, mintha ezt másképp nem is lehetne megnevezni. A könyv végén pedig állító és tagadó mondatok követik egymást, majd csak egy „F” – mintha nem múlna. Ha meg tudjuk nevezni a dolgokat, már birtokoljuk is őket, illetve hatalmunk lehet felettük. Nekem azt sejteti, hogy így akar Taligás uralkodni azon a testetlen félelmen, ami „mint valami párnára, a szívére hajtotta a fejét”.

Megtaláljuk a könyvben Darvasi torzszülötteit és törpéit, hasonlóan a Könnymutatványosok különös alakjaihoz, sőt a kék cseppes szekér is feltűnik egy helyen. Természetesen mindezt Taligás tudatán keresztül, tehát a szereplőket az ő szűrőjén át látjuk. Johannát és Juliust, akik a természet alkotta szépség megtestesítői – szerelmük nélkülözi a testiség minden formáját. Mindeközben Taligás hús-vér figuraként eszik-iszik-közösül Paulinával, az ő szerelmük igazán emberi-hétköznapi jelenetekből áll össze. Érdekes ellenpontozás az is, hogy Taligás, Paulina, Barbara Strozzi egyfolytában beszél, miközben Johanna a táncmozdulataival fejezi ki magát, Julius pedig, siketnéma lévén, hallgat. Taligás azt a megbízatást kapja Wolzbein tanácsostól, hogy kísérje el Juliust Szegedre, hogy ott megtalálhassa Johannát. Az igazi bábjátékos viszont Róth, a püspöki titkár, a költő, aki a saját halhatatlanságát kívánta volna megvásárolni az ártatlanok halálával, de terve az emberi kicsinyesség és aljasság miatt romba dől, ahogy az emelvény is, ahonnan a máglyán égőket nézi. Róth kezében futnak össze a szálak, ám végül a kegyelmet is ő adja meg Taligásnak és a szerelmeseknek.

Azok a könyvek, amelyekkel Taligás Szegedre érkezett, elégnek, ahogy az ártatlan áldozatok is, és a főhős azzal a taligával menti ki a városból Johannát és Juliust, amelyen korábban soha nem szállított embert. A könyv elégetése ismétlődő motívum a regényben, hiszen Taligás egyszer azokból rakott tüzet, hogy megmeneküljön a fagyhaláltól. „Barbara, gondoljon arra, hogy minden nyitott könyv egy ember” – mondja kedvenc kis torzszülöttének. (125. o.) Ezáltal Darvasi egyenlőségjelet tesz az ember és a könyv között, amit aztán a zárójelenetnél egyértelműsít: ember és könyv egyszerre ég a szegedi máglyákon. A könyv a történet, a történeteket pedig emberek írják, mondják, ahogy Taligás is mesélője a szegedi eseményeknek. Erre utal a 16. századi Ramelli-találmány is, a könyvkerék: „… hol ebbe, hol abba olvashat bele, hogy végül megértse az emberek történetét.” (125. o.) És Barbarával mondatja ki Darvasi: „Hát nem azt tartjuk a történet legfőbb erényének, hogy van ok miért előadni, s hogy az ok sokféle lehet, a kacagást vagy a bánatot előhívó, az istent kereső, a félelmet legyőzendő, az most mindegy.” (125. o.) Majd a regény végén a szegedi Baka István szavait veszi kölcsön, aki nem mellesleg a szerepjáték-költészet egyik megújítója volt. Ezért gondolom azt, hogy Taligás eszköz Darvasi számára ars poeticájának megfogalmazásához. S hogy mire ez a történet és ez a szerep? Arra, amire a taliga: mert valakinek muszáj átvinnie, átmenekítenie a szerelmet és a szépséget a túlsó partra.

 

Darvasi László: Taligás, Magvető Kiadó, 2016. 332 oldal, 3490 Ft


 

Főoldal 

 

 

2018. április 05.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Új szerelmes regényt mutatott be Temesi Ferenc BudapestenÁtadták az idei Déry Tibor-díjakatÚj kültéri kiállítás nyílt a Magyar Írószövetség székházánálA Szépírók Társasága XIV. Fesztiválja
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Bertók László versei Csobánka Zsuzsa verseEgressy Zoltán verseiGrecsó Krisztián: Józan ima
Prózák
Sándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novelláiMagyariné szeretője
Kritikák
Történetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezete
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA