Olvasónapló

 

 hullok.jpg

Dávid Péter

 

 Önállóság


Csillik Kristóf: Hüllők időszaka

 

Verseskötetekről szólani rohadtul nehéz. Jelentős teret foglalnak el bennük a betű nélküli részek. Nyilván mert a költő nem faltól falig tolja a mondatot (sűrít – lásd még a Dichtung szó és a dichten ige viszonyát), másrészt minden vers a fehér csönddel fejeződik be, árván maradt tabula rasával. Ez elég konkrétan jelzi nekünk, hogy a költemények önállóan létező szövegek, így minden kötet valamilyen diktatórikus akarattal megalkotott konglomerátum, ami éppen ezt az önállóságot kérdőjelezi meg közös térbe sújtva a verset más versekkel, címlappal, fülszöveggel, az alkotó fényképével és a többi paratextussal (vagy para-textussal), mint amilyen még a ciklusok címe, vagy akár a könyv ára is.

Hogy talál fogódzót tehát az olvasó, ha a verseskötetről kíván szólani, az önállóság- és szabadságnélküliségnek ezekről a félelmetes tereiről? Kezdheti például azzal, hogy kimazsolázza, milyen hagyományokhoz kapcsolódik Csillik Kristóf a Hüllők időszaka című könyvével. Rögtön az elején örülhet, hiszen a Domborzat egy kassáki avantgárd csavargást ír le Pesttől Győrig, de felvillanyozódhat a többször megjelenő Godot nevén is (Ajtóra ragasztott cetli Godónak, Hívom Godót), esetleg feltűnhet a goethei hősök megidézése (Werther éjszaka), és az élelmesebbek akár József Attilát is láthatják kimosolyogni (tud József Attila mosolyogni?) a költeményekből. Persze rögtön le kell szögezni, hogy Csillik Kristóf nem bújik senkinek a bőrébe, végképp nem a háta mögé. Hiába az avantgárd gesztusok, a szoros kapcsolat az abszurddal, a wertheri öngyilkossági szándék, a költemények beszélője túlságosan önálló és szabad, körvonalazható nagynarratívákba nem kényszeríthető.

Akkor legyen a forma, a nyelv. Ha már szólani, akkor legyen ez a fogódzó. Csillik Kristóf kiválóan beszél 21. századi magyar nyelveken, a kötet mégsem egységes – izgalmasan sokszínű ebből a szempontból. Megvan itt a szigorú, szenvtelen, objektív hang, a „prózai költészet” hangja (Faustus autóbuszra száll), de találhat az olvasó slamszerű virtuozitást (Dinner for two), klasszikusabb szép asszonáncokat (A császár) és avantgárd szövegtörést is (Domborzat), szókimondó, fiatalos részeket (Csak velem nem) és a megfontolt bölcs kevésszavú, kifejező stílusát is (a Lao-ce-versek). Megint csak meglép előlünk a könnyű lehetőség.

De csak van valaki, akit a költemények megmutatnak, egy „odaértett szerző”! A Hüllők korszaka talán ebből a szempontból a legizgalmasabb. Folyamatos vándorlás önleírás és világleírás között. Nem véletlen a Domborzat utazása vagy Lao-ce megidézése, mintha minden verssel újraírná magát a személyiség is valamilyen önmagán belüli vándorlás során. Van, amikor nőstényoroszlán az úr oldalán, máskor „kismajom”, egyszer Robespierre-re szeretne hasonlítani, máskor meg olyan, mint az egyenes gerincű Don Giovanni. Legtöbbször azonban mégis olyan fiatal, aki igyekszik megtalálni a saját útját (vagy Győr felé, vagy akárhová), aki intenzíven éli meg és írja le magát és azt, ami körülveszi, aki szívesen beszél azokról, akikkel közvetlen kapcsolatban áll, és aki „nem olyan, mint mások, ez a közös benne”. Talán a legösszefogottabb, szerencsés kézzel szerkesztett című ciklusból rajzolódik ki leginkább ez a személyiség, a férfi-nő viszony zűrös, mindig változó, képlékeny terében. Itt érhető tetten a kapcsolatai koordinátarendszerében az az ember, akit Sári elhagyott Zsoláért, aki rajongott Kingáért, és aki végül Andreával temette el a halott sündisznót egy szép szerelmes versben (ez utóbbi kapcsolatra a kötet hátoldalán található jellemzés is ráerősít, „Andi” jellemzése a kötet szerzőjéről). Talán ebben az egyben nyugvópontra jut a személyiség, más területen pedig „nyüszít a kipermutálható nagy stratégiák között”.

Az intenzív megélésből következhet az a költői megnyilatkozás, ami erőteljes, kontrollálhatatlan, és amiről a fülszöveg így tudósít minket: „valójában az írás nem sokban különbözik a hányástól”. Ez a fajta testi működés nagyon gyakran felbukkan a költeményekben, ha nem is szilárd fogódzóként, de motívumszerűségére felfigyelhet az olvasó (kicsit néha talán már sok is van belőle). A Radnótinál a levelet hozó fa vagy a kacéran ikrát ürítő hal képével megfogalmazott íráskényszer, ami mintegy testi működéssé alacsonyítja vagy emeli fel a költészetet, Csillik Kristófnál radikálisan újraértelmeződik, belevonva a költői alkotás képzetkörébe a betegség, a rosszullét, a megemésztetlenség jelentéstartalmait. A végtermékek viszont korántsem félig emésztett, a felismerhetetlenségig szétrágott versek, de általában erős hangú, sokoldalú tehetségről árulkodó szövegek, amelyek a kötet terében talán nem mindig találják meg a helyüket, de önálló költeményekként mindenképpen működnek.

 

Csillik Kristóf: Hüllők időszaka. FISZ, 2017.


 Főoldal

2017. november 27.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Marno János verseiCsontos János verseiZalán Tibor verseiCsider István Zoltán slamjei
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
Nyilvánvaló - Szakács István Péter novelláiról „Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bál
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA