Olvasónapló

 

 szenvedely_es_forma.jpg

 

Major László

 

A tűnő idő lenyomata

 

Szávai János: Szenvedély és Forma. 
Francia regénytörténet Voltaire-től Céline-ig

 

A Szenvedély és Forma tanulmányaiból tizenkettő a szerző Nagy francia regények című munkájában közzétett írásainak átdolgozása, míg hat elemzés kötetben itt jelenik meg először. Szávai bevezető értelmezésében (Gondolatok a francia regényről) a hol kezdődik és mi a francia regény kérdésre keresi a választ. Kitér a műfaj képlékenységére, kategorizálásának nehézségeire, formai szabadságára, és időbeli átalakulására; utal a roman szó jelentésére, illetve érintőlegesen a fiktív prózában íródott terjedelmes elbeszélések azon változataira is, amelyeknek kizárólagos feladata a szórakoztatás. Amint az irodalomtörténész rávilágít, a modern regénykép kialakulásával a 19. század első felében ez a műfaj is arra a szintre kerül, amelyre Arisztotelész a költészetet helyezte. Ebből a felfogásból, a "magasra értékelt" regény eszméjéből kiindulva rendezi korpuszába a műfaj kiemelkedő francia teljesítményeit, s a kezdőpontra François Rabelais Pantagrueljét teszi (1532), a – kötet megjelenésekor éppen aktuális – végpontra pedig Modiano Dora Bruder-jét. A francia regénytörténet főbb vonulatainak, fontosabb fordulópontjainak, alkotóinak és műveinek áttekintése után, egyes központi jelentőségű alkotásokat már a további elemzések bontanak ki részletesebben.

A műfajt teljesen átalakító Balzac és Stendhal munkásságával, a realista regény kidolgozásával, a társadalmi tematika prózába való beemelésével külön esszékben foglalkozik. A Julien lajtorjája címet viselő elemzés Stendhal (Henri Beyle) Vörös és fekete című alkotását vonja vizsgálat alá, s már a címadás is utal a társadalmi felemelkedést jelképező létrára. Emellett még számos jelet, jelképet vesz sorra, például a színeket, ruhákat, olvasmányokat (Julienét és Mathildét) és a nyelvhasználatot. Elemzésében a jól ismert hagyományos szempontokon túl, újabb értelmezési lehetőségeket is felvonultat: például a vörös és fekete megszokott dekódolása mellett más lehetséges magyarázatokat is számba vesz, és más színekre is kiterjeszti a színszimbolikát, így a kékre és fehérre is, amelyek a vörössel és a feketével ellentétben nem a tragikus végkifejletre utalnak.

Honoré de Balzac szintén a társadalom hiteles ábrázolására törekszik, de ahogy Szávai aláhúzza,  tágabb konstrukcióban gondolkodik, mint Stendhal. Míg Henri Beyle – leegyszerűsítve – a hogyan érdemes élni kérdésfelvetésre keresi a választ, addig Balzacot a miért élünk problematikája, azaz a lét alapkérdései foglalkoztatják leginkább. A három Balzac-tanulmány közül kettő (Balzac három világa, Létezik-e fél-bűn, avagy a mandarin-metafora) az Emberi színjáték gyújtópontjában elhelyezkedő, de önmagában is zárt egységet alkotó Goriot apót taglalja részletgazdagon. A harmadik értelmezés (A forma Proteusa – forma és költészet) Az ismeretlen remekművet elemzi, és Hans-Georg Gadamerre hivatkozva írja, hogy a munka, egyik lehetséges olvasat szerint, a modern művészet régebbi korok iránti nosztalgiáját jelképezi, amikor az art nem csak esztétikum volt, hanem szervesebb kapcsolatban állt az emberi sorssal.

A 19. századot meghatározó Balzac-Stendhal-Flaubert vonulat terméseiből kiemeli még Flaubert kimagasló művészi igényességgel megírt Bovarynéját. A remekművet analizálva (Flaubert és a regény megújítása) felhívja a figyelmet arra, hogyan tökéletesíti benne Flaubert a Balzachoz és Stendhalhoz köthető realista regénytípust. Miközben a Bovaryné írója lezár és összefoglal egy korszakot, újat is nyit, s így műve a 20. századi regény előfutára is egyben. Szávai kihangsúlyozza, hogy a két nagy előd folytatója a társadalom valósághű bemutatásában, ugyanakkor nóvum a Bovaryné konstrukciója, az "alig-alig emelkedő", "körként önmagába záródó" szakaszolással. Ez az építkezési technika adja a főhős, Emma kudarcba fulladó kiemelkedési kísérleteinek is a keretét ebben a "folyton önmagába visszatérő világban”, ahol „az idő múlása: állandó ismétlődés."

A 20. század központi jelentőségű alkotását, Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című munkáját boncolgatva (Proust és a pillanat csodái) az irodalomtörténész Babitsot hívja segítségül, aki aláhúzza a regény korszakalkotó, egyszerre összefoglaló és újító jellegét. Proust-elemzésében Szávai a „magasra értékelt” regények egyik fontos kritériumát veszi számba, amikor Milan Kundera A regény művészetéről című munkájára hivatkozik, aki szerint Proust főművének múlhatatlan érdeme, hogy felfedezte a lét különböző aspektusait, s épp azokat, amelyeket a matematikai-technikai-utilitárius szemlélet kizár vizsgálódási köréből. Kundera (célozva Herman Broch gondolatára) így fűzi tovább elgondolását, amit a Szenvedély és Forma írója is idéz: „a regény egyedüli létjogosultsága, hogy fölfedezze azt, amit kizárólag csak a regény fedezhet föl. Az a regény, mely nem képes fölfedezni a lét valamely addig ismeretlen darabkáját, erkölcstelen.

Az említetteken kívül Szávai a francia regény bőséges tárházából még számosat beválogat kötetébe, s a fentebb kiemeltekhez hasonlóan szakszerűen, de nem csak irodalomtörténeti szempontokat felsorakoztatva tárgyalja azokat. Helyet kap a kötetben a műfajt inkább közvetítő közegként használó Montesquieu és Voltaire is. Továbbá Maupassant, André Gide, Martin du Gard, Malraux, Camus, Alain Robbe-Grillet és Modiano munkáival is foglalkozik egy-egy tanulmány.

Louis-Ferdinand Céline munkásságát két írás is elemzi, az egyik napló jellegű, kissé szubjektívebb megközelítésben. Mindkét értelmezés utal az író rendkívül ellentmondásos életére (együttműködésére a nácikkal, antiszemitizmusára), de az irodalomtörténész is úgy gondolja, hogy ennek dacára a 20. század egyik legjelentősebb regényének (Utazás az éjszaka mélyére) megalkotójával állunk szemben. Roland Barthes azon nevezetes mondását is idézi a Céline-napló címet viselő írás, mely szerint a nyelv fasiszta, mivel mondataink mindig az alannyal kezdődnek, s, aki a nyelvet birtokolja, az a többiekkel szemben domináns helyzetbe kerül, azaz a szemiotikus provokatív véleménye szerint az illető fasiszta. Szávai ezt a gondolatot viszi tovább, s azt írja, hogy ebből a sajátos nézőpontból a regény nyelvét átformáló, az alanyt hátravető, annak mondattani dominanciájával szembeszálló Céline, paradox módon antifasiszta. Szávai Céline-ről írt naplójában a Nobel-díj odaítélésének problematikáját is feszegeti.

A szerző sokféle perspektívából közelít a kiválasztott művekhez. Maga is hangsúlyozza, hogy egységes szempontok alapján nem írható francia regénytörténet, hiszen a különböző irányzatok más-más nézőpontokat helyeznek előtérbe (például a társadalomábrázolást, a lélekábrázolást, a morális érdeklődést). A Szenvedély és Forma a megközelítés sokoldalúsága, a minőségi határok gondos kijelölése, érdekes látószögek felvillantása és a merítés mélysége miatt is szakszerű, ugyanakkor olvasmányos bevezetés a francia regény színes korpuszának magas művészi értékeket képviselő alkotásaiba, melyet az irodalom iránt érdeklődő, laikus olvasók is haszonnal és érdeklődéssel forgathatnak. A Kalligramnál megjelent kötet hibájaként róható fel, hogy a nyomtatás előtt feltehetően nem esett át alaposabb korrektúrán, így számos elírás szerepel benne, s ezek közül a legkevésbé zavaró, hogy a tanulmányok számozását is elírták, s a tizenötödik után egyből a tizenhetedik következik, azaz nem tizenkilenc, hanem valójában csak tizennyolc szerepel benne.  

Szávai János: Szenvedély és Forma. Francia regénytörténet Voltaire-től Céline-ig. Kalligram Kiadó, 2011.


Főoldal

2017. március 20.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Szabó Magda-kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi MúzeumbanA XVII. Pécsi Országos Színházi Találkozó Díjazottjai Június 26-án búcsúztatják Jókai AnnátKönyvhétzáró irodalmi délután
Versek
Jász Attila verseiBanner Zoltán verseiCsillag Tamás verseiEszteró István versei
Prózák
Térey János: Árkádiában ősszelEgy értelmezés műveMindenki a napra törMolnár Vilmos prózái
Kritikák
Kháron ladikjánMindent bele egy könyvbeZajló Tisza - Orcsik Roland kötetéről Lassítósávok verspályán
Esszék, tanulmányok
Arany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz„… szívébe égették a szabadságot!”
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA