Sztakó Zsolt
Barangolás a Birodalomban
Adva van egy zsidó fiatalember, bizonyos Uri, akinek a nagyapja még rabszolga volt, de ő már szabad római polgár. Családjával a zsidónegyedben él, amelyet latinul Transtiberiumnak hívnak, de a zsidók egyszerűen csak úgy neveznek: Túlnan.
A zsidók ugyanis ki vannak tiltva a Városból, ahova csak engedéllyel léphetnek be, és így Urinak is minden reggel át kell kelnie a Tiberisen, hogy napközben kedvére bámészkodhasson a Városban, ahol mindig történik valami. A zsidók ugyanis, bár rabszolgaként hurcolták őket a Városba, időközben elszaporodtak, mint azt az Istenük, Jahve megígérte Ábrahámnak: „És megsokasítom a te magodat, mint az ég csillagait." (1Móz 26,4).
Ezzel a felütéssel kezdődik Spiró György Fogság című regénye. És úgy folytatódik, hogy az apja bejuttatja Urit egy delegációba, amelyik az önkéntes adót viszi Jeruzsálembe, a Templomnak, amivel a diaszpórában élő zsidók támogatják otthon maradt hitsorsosaikat.
Mint mikor a kereskedő kiteríti elénk gazdagon illusztrált, színes kelméjét, amit egyetlen pillantással képtelenek vagyunk áttekinteni. A regénynek azonban van rá 770 oldala, hogy bevezessen minket a részletekbe. És mi úgy járunk, mint a zsémbes öregasszonyok, akiknek semmi se jó. Mert most meg úgy érezzük, hogy elveszünk a részletekben.
Mint Dosztojevszkij regényeiben, ahol elég a háromnevű szereplőket észben tartani. Sokan eleve ezért mondanak le róla, hogy orosz klasszikusokat olvassanak. Ez talán az az eset, amikor a kevesebb több volna.
De térjünk vissza eredeti tárgyunkhoz, Urihoz, aki alig teszi ki a lábát Rómából, máris az intrikák kellős közepébe csöppen. Alexandriában még egy pogromot is túlél, ami tisztára üzleti alapon zajlik. Arról van szó, hogy a görög kereskedők féltékenyen figyelték zsidó konkurenseik üzleti sikereit, és lefizetik a római helytartót, hogy nézzen félre, amíg ők egy kis balhét csapnak.
Ürügyet pedig mindig könnyű találni, elég csak annyit mondani, hogy „ők különböznek tőlünk" - és máris lelkesen öldösik azokat, akik különböznek.
Erről jut eszembe, hogy micsoda paradoxon Pax Romanát emlegetni egy olyan Birodalommal kapcsolatban, amelyik alapvetően a hódításokra épült. Ennyi erővel akár Pax Mongolicát is emlegethetnénk.
És itt a legfőbb ideje, hogy a poszt szerzője elnézést kérjen Uritól, mert ennek a szösszenetnek elvileg ő volna a főszereplője, a szerző mégis vajmi kevés hajlandóságot mutat, hogy vele foglalkozzék. Inkább elkalandozik mindenfelé, csak a tárgyával nem foglalkozik. Mentségére csupán az szolgálhat, hogy aki Urira kíváncsi, az majd elolvassa a regényt, abban úgyis minden információt megtalál a hősről. Ennek a posztnak a szerzője mindössze arra vállalkozott, hogy a regény olvasása közben benne felmerülő gondolatokat ossza meg kedves olvasóival, reménykedve, hogy így felkelti az érdeklődést a könyv iránt.
Mert kell-e nagyobb kaland, mint Urival együtt bebarangolni a Szentföldet, és egy éjszakát eltölteni Jézussal a börtönben, akit onnan visznek el megfeszíteni?
Merthogy ez is benne van a regényben, és még sokkal több. Úgyhogy ha mostanában valaki tanácsot kérne tőlem, mit olvasson, én ezt a könyvet ajánlanám neki. Csak aztán vissza is kapjam!
Spiró György: Fogság. Magvető, Budapest, 2005.
