Bódi Katalin
Nekem nősz nagyra, szentem!
Először meg kell érlelni a lent, majd csak egyszerűen beáztatni, kiszárítani, megtilolni, gerebenezni, hogy utána fonalat fonhassak, majd megfessem áfonyával, hogy végül szövetet szőhessek, mert utána már csak ki kell szabni és meg kell varrni a nagy zsebes nadrágot, amibe minden kincs elfér, amit a kincsvadászatban találok csillogó szemmel a homokozóban kutatva. A nadrágkészítésnek talán generációs összetartó ereje lehet, ahogyan az autójavításnak is, s egyúttal persze kicsi, kedves részlete a gyermekkornak, amiből megtanulható például az összefüggések misztikus rendszere (lenvirág - nadrág vagy az ennél absztraktabb sün - gerebenezés), a természet és a társadalom működése (a kisvakond a megjavított felhúzhatós kisautójával a pocsolyába hajt leszámolás gyanánt, hogy jól lefröcskölje az autóban üldögélő, korábban őt lefitymáló pöffeszkedő kutyát). Csak erre a két kisvakondos mesére emlékszem gyermekkoromból, egy piros vászonfedeles gyűjteményes kötetből, mindenekelőtt az elbűvölő rajzok és a logikus, egyszerű s mégis izgalmas történetszerkezet miatt. A csehszlovák mesehős további kalandjait saját gyermekeimnek olvasva ismertem meg az utóbbi években, persze tudom, hogy mesefilmben, illetve az említett kötetben sok más történet is közismert volt korábban, de én ilyen felejtős, keveset bevésős vagyok.
Felcsillanó szemmel vettem meg néhány évvel ezelőtt a nyuszimamás kötetet, amely már a sokadik darabja lett a gyerekkönyvespolc vakond-sorozatának, retró-életérzésem szimbolikus kifejezőjének, s annál is inkább örültem neki, mert viszonylag nehezen elbeszélhető és demonstrálható életszakaszt ismertet meg a gyermekekkel: a szerelmet, a házasságot és a gyermekszülést. Nem szívesen cenzúrázom a meséket, jellemzően nem szoktam eltitkolni a fejből vagy könyvből recitált történetek félelmet keltő részleteit - nálunk is van méregkeverő boszorkány vagy éppen felvágott hasú, kővel kitömött, kútba vetett farkas, hiszen ezeknek is megvan a sajátos szerepük -, de a nyuszimamás epizód bizony erősen rákényszerített erre. Az udvarlás kedves leírása hirtelen fordul drámaivá, amikor is Nyuszka (a leendő boldog anya) kacérkodni kezd Nyuszkóval, amelynek részeként a lány jól rávágja az ajtót a szerelmes széptevőre, aki erre végső elkeseredésében - mivel hát a jeleket félreértelmezve arra jut, hogy nem kell a nyuszilánynak - gyilkos galócát akar enni, hogy meghaljon, ha már reménytelen a szerelem. Persze ez nem következik be, a kisvakond természetesen jól értelmezi a nyuszilány kacérságát, s összeházasítja a fiatalokat, akik családot alapítanak. Az öngyilkosság lehetőségének leírása olyan durva transzgresszió a mesében, amit mindig borzongva formálok át saját szavaimmal „egyszerű" szerelmi bánattá, a suicidiumot egyelőre Wertherre hagyom (nem, nem olvasok nekik még Goethét). A történet további fordulatai azután már nem késztetnek radikális változtatásra, de azért amíg nem tudják a gyerekek ellenőrizni, mit is olvasok, még itt-ott kibővítem vagy éppen elhallgatom a történetet. Amikor sokadjára olvasom már a nyuszimama szülését, egyszer csak felnevetek, mert azt veszem észre, hogy az ismételgetett szöveg csakis a gender-olvasatot teszi lehetővé.
Az illusztrációk végeredményben korrekt módon, jól megérthetően mutatják meg, hogyan is születnek az utódok, így az embergyerekek példának okáért, amely humanizálás végeredményben teljesen abszurddá teszi a leírást és a hozzá tartozó rajzokat. A nyuszimama a hátán fekszik felhúzott lábakkal és segítséget kér, a nyuszipapa kétségbeesetten rohangál, s végül a vakondot hívja, akinek szintén fogalma sincs arról, hogyan is zajlik a szülés, hol is jönnek ki a kisnyuszik. A nyuszimama nem kap szót ebben a jelenetben, elvégre is ő a beteg. De semmi gond, megérkezik a bagoly az orvosi táskával és átveszi az irányítást (sic!), megmondja, mikor, milyen erővel nyomjon az anyuka, aki az erőlködéstől kancsalít, a hasát szorongatja, miközben a tágulás előrehalad és kibújnak a várva várt gyermekek, akiket annál jobban fog szeretni, minél jobban nekigyürkőzik (sic!). Ahhoz képest viszont, hogy precíz orvosi szemszögből követhetjük végig a hagyományos kórházi háton fektetős hüvelyi szülést, az utódtáplálásban meglehetősen szemérmes a mese, a kisnyuszik cumisüveget kapnak, a szoptatásról, az anyatejről lábjegyzetben kell mesélnem. Persze a gyerekeknek nem tűnik fel a humanizált állatvilág sok-sok furcsasága, rajonganak az új erdőlakókat ünneplő állatseregletért, neveket adnak a kisnyusziknak, kérdezgetnek szeretetről, születésről, én pedig csak forgatom a szemem, hogy a jóval a rendszerváltás utáni nyuszimama miként is testesít meg egy retrónál is retróbb női szerepet.
Hana Doskocilová: A vakond és a nyuszimama, illusztráció: Zdenek Miler, ford.: Balázs Andrea. Budapest, Móra Könyvkiadó, 2002
