Ayhan Gökhan
Kukorelly Endre: Mennyit hibázok, te úristen
Nehéz nekem erről a költészetről bármit mondanom. Beismerem, most olvasok egészben először Kukorelly Endre kötetet. Évekkel ezelőtt, gimnazistaként átlapoztam ugyan Kedvenxc című esszékötetét, de nem lett éppen a kedvenc könyvem. Verseit itt-ott olvastam, nézegettem, lassan tűnődve, tünedezve hozzájuk, tőlük. Végre aztán hosszú figyelgetés után kezemben a Kukorelly verseskönyv, a Mennyit hibázok, te úristen.
Mennyit, azt jó volna tudnunk. Az ember hibázik, itt-ott, amott, ez a szokása. A természete. Ebben a könyvben aztán van minden, elképzelni sem tudja a szent és sérthetetlen olvasó, mi az, ami van benne. Sör, kertészkedés, jó értelemben vett keresés, keresgélés. Lehet e ennyire a hétköznapokból, egy bevásárlásból költészetet csinálni? Lehet, a könyv arra mutat, hogy nagyon is lehet. Tudni kell érteni hozzá, a szavakhoz, a mondatokhoz, némi irónia, humor nem árt, bőven illik adagolni, mint azt teszi is Kukorelly Endre. „a lakosság a balcsiban nyaral / napozgatással múlik el a nap / gyártja a tegnapot lesz mindjárt tavaly / füvön ül füvet szív fűbe harap" (Strand/2)
Kukorelly beszél és sokat beszél, focizik, tudjuk meg a versekből, szeret focizni. Jól áll neki, mit ne mondjak. Néha lemegy a boltba, a városban sétál, felidéz egy-két letűnt arcot, a jelen fényébe helyez el belőlük annyit, amennyi már versnek is elég, valóságnak eléggé nem sok. Játékbeszéd, beszédjáték, komoly múlása az időnek, mert az mást nem tud, mint múlni, múladozni, megöregíteni minket, engem és sajnos téged, kedves olvasó.
A könyv jól van megválogatva, Kukorelly jól megválogatta a szavait, a tőle megszokott Kukorelly-íz érződik a versekből olvasás közben. Sokat olvasva, valljuk be őszintén, szeretjük ezt a kissé érdesen édes, keserűen vidám ízt. Azt mondják: fanyar; mi, magyar olvasók, szeretjük a fanyar dolgokat.
A nekem legszebb versek, például a Húsz sor, az 1956, az Élet és nem ezeket ismételgetik, vagy Az én voltam- e aki azon a című darab, ezekből idéznék néhány sort. „Rögbiznek. / Nyilván egy gyerek nem ért semmit. / Nyilván a felnőttek értenek mindent. (1956) „ez itt az anyám volna? ez a férje? / egy sápadt kisfiú / ezerkilencszáz - / húsz körül / vajon kinek a fényképe?" ( Az én voltam-e aki azon a). „A biciklit fogom, mellettem / áll, közel / a kerítéshez, / kinéz a képből. jól néz ki. / Csipkézett széle / van a képnek." (Élet és nem ezeket ismételgetik).
Kukorelly Endre összegez, visszaemlékezésben lépeget, meg-megáll benne, jól szétnéz majd megírja a látottakat, a történtek történetét, apát és anyát, helyet szorítva a nem kevésbé fontos, Istenhez közel álló dolgoknak. Jó szeme van, nem téved el a figyelme. Ajánlott olvasmány negyven felett - és negyven alatt is.
Kukorelly Endre: Mennyit hibázok, te úristen. Kalligram, Budapest, 2010.
