Ayhan Gökhan
A csend természete
Győrffy Ákos verseiben nyugalom van, templomi nyugalom. Aki csalódott volna a kortárs magyar irodalomban, az Győrffy verseinek köszönhetően könnyebben megenyhül. Költészete valahol Vasadi Péter, Borbély Szilárd és Acsai Roland között van félúton, a természet, hit és a teljes megismerés vágya között. Szerencsére nem igényel részletes bemutatást, akik számon tartják az igazán értékes és fontos költői pályákat, azok minden bizonnyal régóta várták az újabb Győrffy kötetet.
A legújabb könyvben tovább folytatódik a Győrffy Ákosnál azonnal megtalált, azóta csak finomított versnyelv, olyannyira, hogy jó pár szöveg, mint egy ima vagy zsoltár olvastatja magát. Az ilyen kötet mind vonatúton, mind az esti olvasólámpa fényében, egy akár szomorú, kilátástalannak tűnő pillanatban örök vigaszt és valamilyen szinten elégséges megoldást nyújt.
Vízcsobogás, patak, erdő. Mindezek egy kiegyensúlyozott lelkiállapot hívószavai lennének, de Győrffy egynéhány esetben a pusztulás, a természeti károsodások elszenvedőiként ábrázolja növény- és tájkellékeit. Az almafa még a múltban árnyékot vetett, de a jövőben kopár ágak, lehullott lombok képében fedi fel magát újra, mint az évtizedekkel ezelőtt iható patak vagy forrás mára kiszáradt vagy csak egyszerűen ihatatlanná vált vize. Győrffy beszélője magányosan, suttogva közlekedik és figyel. „Ami odalent történt, azt hittem, nem ér / fel ide, de tévedtem. Eltűntek a nagy / fák, szinte sehol nem látni már semmit, / ami nagy." (A völgy emlékei II.) A vidékből, az őt körülvevő természetből van kiolvasva az épp aktuális válasz, segélykérés, a természet ad feleletet a valóságos és a valóságon túl létező dolgok mikéntjére. Isten az embert a hatodik napon teremtette, a természet jó pár nappal előtte megvolt. A pusztulás sem nézne ki másként, ez esetben sajnos mi, emberek válunk azok szemtanúivá, amennyiben a drasztikus változás tovább kéreti magát.
Emellett hiába a dolgok (át)változása, megsemmisülése, az Isten teremtette világban, ami valaha élt, az nem tűnhet el teljesen, valamilyen formában, egy számunkra még ismeretlen, titok borította térben létezik. Győrffy Ákos igyekszik ezt érzékeltetni velünk, rámutat, utakat, lehetőségeket ajánl, melyek helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint a kötet versei. Győrffy hisz még az Istenben és a csodákban, a természet alkotta meditatív, misztikus csendben és a lelkiismeretes gondolkodásban. Ennélfogva nála a költészet lényegesebb jelentéssel és eszközként bír, mint azt másokra vonatkoztatva gondolnánk. „ Elkeríteni egy akkora helyet, mint a testem, / és áthelyezni egy olyan világba, amiről / majd szégyen nélkül lehet hallgatni." ( Reggeli gyakorlatok [2] ).
Az erősen megválogatott könyvből kiválik a címadó vers, a Havazás Amiens-ben című, ami egy Szent Márton legendát mesél el. „Nem mozdulok el a fényből, Uram. Ruhádba / öltözöm, fényes palástodba öltözve kelek át a végtelen / havazáson, ami az evilág." Az ilyen nagyszerű versek után valamivel több optimizmussal fordulhatunk mind a világ és a természet, mind egymás és a tükör felé.
Győrffy Ákos: Havazás Amiens -ben. Magvető, Budapest, 2010.
