Szepesi Dóra
Rám regény még nem volt ilyen hatással
Bevallom, eddig nem olvastam Bodor Ádámtól semmit. Tudtam, hogy híres, hogy különleges, és láttam A részleg című filmet is, amely a regényéből készült, az nagyon tetszett, de különösebben nem tudnám elmondani, miről is volt ott szó. Mert az egész inkább egy óriási benyomás. Ja, igen, a „hajtány", amin közlekednek a hegyen, az azért persze markánsan megmarad az emberben - lehet, hogy ez indította be az olvasási kedvemet évekkel később? Történt nemrég, hogy a könyvtárban a B betűs polc mellett mentem el és leemeltem tőle mindjárt két könyvet, a Sinistra körzetet meg A börtön szaga című riportkötetet. Lehet, hogy A börtön szaga tehet róla, mivel párhuzamosan olvastam a kettőt, hogy annyira erős hatást gyakorolt rám, de olyasmi történt velem, ami még soha; a regény elolvasása után, ahogy végeztem a legutolsó oldalon a legutolsó mondattal, és becsuktam a könyvet, mintegy folytatásként, vagy következményként, kinyitottam újra, és kezdtem elölről. Meglepett ez a tőlem szinte független mozdulat, az olvasó konkrét mozdulata, ami mintha az alkotói dinamika egyenes folytatódása lenne: valami arra késztetett, hajtott, hogy még egyszer nézzem meg, most már a dolgok ismeretében, hogy miben is rejlik az a sodró erő, ami velem ezt a mozdulatot is képes volt művelni. Kérem, én ilyet még soha nem tapasztaltam! Most igen - s mindezt Bodor Ádám Sinistra körzetének köszönhetem.
Nyomozni kezdtem, mert nem hagyhatott nyugodni, miért történt ez, és kapóra jött, hogy az idei utolsó Olvasóligeten Jánossy Lajos vendége éppen Bodor Ádám volt a margitszigeti Holdudvarban. Gondoltam, micsoda alkalom, hogy megnézhetem magamnak élőben is ezt az embert, akinek a világa - ember az embertelenségben - ennyire elragadott. Az író hátizsákkal érkezett, szimbolikus volt ez is, meg a margitszigeti körülmények, az őszbehajló esős idő. Azonnal feltűnt, hogy szóban is milyen szabatosan fogalmaz, bölcs nyugalom, tréfálkozó kedély jellemzi személyesen is. Az is majdnem mindegy, mit kérdeznek tőle, ha megpendítenek egy témát, élvezetesen mesél. Nem volt alaptalan részemről, az sem, hogy mint már olvasás közben is, a szöveg dinamikájának vezérlőelveként, a regény monumentális díszletére, a hegyekre gyanakodjak. A Holdudvarban is téma volt, hogy vissza-visszatért a Radnai havasokba, és amikor kérdezték tőle, mit csinált fent hetekig egyedül, azt válaszolta, hogy semmit. Könyvet sem visz magával, minek - de füzet és ceruza mindig van nála. Tényleg nem csinált semmit, mesélte, gombát, gyümölcsöt szedett az erdőben, nézte a favágókat, sajtra alkudott a pásztorokkal.
Rájöttem, ezért volt olyan izgalmas számomra a könyve, mert az író éppen ezzel a semmivel, ezzel a csönddel kezd valamit, a szó és a csönd között találja meg stílusát. Kis formás csomagokban - érzéki, vers-intenzitású mondatokban - adagolja közlendőjét, és bennük a tárgyilagosság mellett a szépségnek a lehető legmagasabb fokát mutatja meg. Közben szinte mindig képes megtartani nézőpontját: mintha a magasságos hegyekből tekintene figuráira. Amikor például leír egy iszonytató esetet, azt is a dolgok legtermészetesebb módján teszi, és még a legsivárabb, legkiszolgáltatottabb, emberpróbáló helyzetben is van valami csöpp, szívet melengető öröm. Együttérzés. Kegyelem. Feloldozás. Derű. Minderről így írni nagy adag emberi méltóság nélkül nem lehet. Volt is az Olvasóligetben Bodor Ádámnak néhány emlékezetes mondata, hogy ő tulajdonképpen mindig szabadnak érezte magát, még a börtönben is. Mert a szabadság a bordák között lakik - mondta. Van az emberben valami, amit nagyon sokáig nem lehet tőle elvenni és ő szerencsére nem jutott el soha életében olyan határig, amikor ezt a tartalmat elveszni érezte volna.
Szóval a Sinistra körzet, akár egy komolyabb túra, azoknak való, akik ráéreztek már egy-egy „túra" egybeépülő szépségeire és nehézségeire. Minden mindenre reflektál, minden játszik, akár a fény a patakban, de sosem túlburjánzóan, hanem valami magasztos rend szerint. Fordulatos minden mondat, sőt a szavaiban is többször meg lehet fordulni. Fordulok fel, hogy mik történnek, a legembertelenebbtől a legemberibbig minden. A nevek is „beszélnek", lehetne ízlelgetni mindet egyenként, valószínűleg sokkal több van bennük annál, amit megfejthetek. Úgy érzem, az emberi kapcsolatok hálózata az anyatermészet elemi játékaiból ered. Arra vonatkozóan pedig, hogy micsoda dinamika dirigálja a meseszövést, továbbra is a hegyekre gyanakszom. Arra a tájra, amelyiken bármikor felbukkanhat és letűnhet olvasó, miként főhőse is, Andrej Bodor.
Bodor Ádám: Sinistra körzet. Magvető Kiadó, Budapest, 1992.
