Benedek Szabolcs
Földvári-Oláh Csaba regényei
A Google majdnem 5000 találatot dob ki arra a kifejezésre, hogy „amatőr író". Ami arra utal, hogy meglehetős gyakorisággal használjuk ezt a szóösszetételt - mintha pontosan tudnánk, hogy mit is takar. Definiálni azonban korántsem egyszerű. A sportban még úgy-ahogy meg lehet határozni, hogy ki számít profinak és ki amatőrnek, noha ott is egyre nehezebb. A hajdani szocialista országok például annak idején bizonyos sportágakban különleges versenyelőnyt élveztek, lévén, hogy itt papír szerint nem léteztek profi sportolók. Mostanára a kép e téren is elmosódik.
Kik tehát az amatőr írók? Az egyik, magát ugyancsak amatőr szerzőnek valló blogger olyan pályázati kiírást talált, miszerint az számít annak, akinek nem jelent meg munkája ISSN-nel vagy ISBN-nel ellátott kiadványban. („S mi van a szamizdatokkal?" - tehetnénk fel a kérdést, ha lennének szamizdatok. Mármint nálunk. Vannak azonban a Földnek olyan pontjai, ahol még létezni kényszerülnek.) Egy honlap szerint viszont az az amatőr író, aki nem irodalommal keresi a kenyerét, és nem ismert a nagyközönség előtt, esetleg csupán kevés műve jelent meg (mindezek fényében a kortárs magyar irodalom ugyebár zömmel amatőr alkotókból áll), avagy - és ez a legszebb! - akinek stilisztikája és történetvezetése nem mutat „profi jelleget". Hogy mi a „profi jelleg", arról a kérdés több tekintetben is nyitott marad. (Az axiómát nem kell, nem lehet megindokolni, avagy a posztmodern kelgyó enfarkába harap.) Dobozi Eszter emlékezetes, kiváló tanulmányában (Vasárnapi írók, dekonstruktív epigonok - Forrás, 2003/9) pedig többek között úgy véli, hogy az amatőr írók valójában harsány, nem ritkán erőszakos dilettánsok.
A kérdés szinte indukálja a következőt: ki számít írónak? Mármint jelző („profi" avagy „amatőr") nélkül. Erre is több válasz létezik. Például író az, akinek már könyve megjelent. (Lehet hümmögni több ok miatt.) Avagy tagja valamelyik irodalmi társaságnak, szervezetnek. („A Nagyárkádi Aranytoll Írókör is számít?") Esetleg kapott már valamilyen irodalmi díjat. (Hogy is volt József Attila a Baumgartnerral?) Vakarhatjuk az üstökünket.
Tévedés ne essék: eszem ágában sincs Földvári-Oláh Csabát amatőr írónak tartani. Egyik fenti definíció szerint sem az. Sőt. Két megjelent regénye után azt gondolom, hogy nem érdemtelenül és nem hiába forgatja a tollat. Tud történeteket kitalálni, és képes azokat olyan esztétikai minőségben tálalni, hogy azok gond nélkül megütik azt a mércét, ahonnét az irodalmat, az igazit, a szépet számítják. (Hogy pontosan honnét, abba megint csak ne menjünk bele, messzire vezet.) Van formai érzéke, tud hiteles figurákat, világos karaktereket létrehozni és megjeleníteni. Ismer és használ irodalmi eszközöket. Elbeszélői hangja időnként Krúdyt idézi. Egy neves író mondta e sorok szerzőjének egyszer, hogy azt, hogy egy könyv értékes-e, valódi irodalom-e, jó esetben meg tudjuk saccolni azáltal, ha elolvassuk az első és az utolsó mondatát, valamint találomra a belsejéből még egyet - nos, Földvári-Oláh Csaba mindkét eddig megjelent regénye kiállja ezt a próbát.
A Rúzsa egy reklámellenes mozgalom óriásplakátok ellen indított akcióját meséli el - a könyv köré a szerző annak megjelenésekor sajátos marketinget szervezett: úgy tálalta a regény történetét, mintha az a valóság lenne, a média (legalábbis annak egy része) pedig szépen be is dőlt neki. „Nagyszerű, hogy egy irodalmi fikció, egy regény is képes valóságot létrehozni" - mondta erről a kötet internetes oldalán Földvári-Oláh Csaba. (Igaza van Oscar Wilde-nak: az élet utánozza a művészeteket.) Második könyve, a Magyar Mágus nagyon leegyszerűsítve kriminek mondható, ám annál jóval több rétegű: sajátos atmoszférájú görbe (vagy nem is görbe?) tükre annak az olykor meghökkentő, olykor kicsinyes világnak, amit leegyszerűsítve (és tévesen) ezotériának nevezünk; s miközben a jellegzetesen magyaros helyszínek mellett egzotikusakra is elkalandozunk (Mexikó), bizony talpon kell lennie az olvasónak ahhoz, hogy követni tudja a regénybeli valóság és a fantázia váltakozásait. (Ez megint Krúdyt idézi: a befogadás erős koncentrációt követel.)
A Magyar Mágus hátoldalán ez áll: „Földvári-Oláh Csaba ügyvéd, író". Hogy mi köze ennek és az előbbieknek amatőrséghez és profizmushoz? Talán az, hogy bármiféle címkézés helyett a lényeg valahol a mélységben és az elszántságban ragadható meg. Földvári-Oláh Csaba annyira író, amennyire ezt az egészet komolyan veszi. Rajta áll, hiszen a tehetsége megvan hozzá. Az alapok készek. Lehet rá építkezni. Földvári-Oláh Csabának most az a legfontosabb dolga, hogy írjon. Tudom, könnyű ezt mondani, ám... Mindenesetre én őszintén szurkolok neki.
(Rúzsa. Révai Digitális Kiadó, 2006. 152 oldal, 1980 Ft.
Magyar Mágus. Révai Digitális Kiadó, 2010. 256 oldal, 2800 Ft)
