Bódi Katalin
De nem elég, nem elég durva
Olyan egyszerű ez. Ha nagy bajban vagy, keresel, válaszokat, kapaszkodókat, kiutakat, megoldásokat, csak éppen megnyugvást nem nagyon sokáig. Jellemzően mindenhol a te történetedet olvasod egy regényben, nézed egy filmben vagy hallod egy dalszövegben, arcokat kutatsz, kényszerű magyarázatokat hajszolsz mindenben és mindenkiben. Aztán szükségképpen eljön az idő végül, hogy kívül kerülsz ebből az állapotból, s talán már kívülről tudod szemlélni szerencsétlennek vélt történetedet. Az Asszonyok álmában síró babák bevezetésének patetikus utolsó bekezdése éppen ennek belátásában adhat segítséget: „De nem csupán a sorstársaknak nyújthatnak sokat a történetek. Az emberi sorscsapásokon való győzedelmeskedés minden ember számára erőt, vigaszt, lelki útravalót nyújthat, olyanoknak is, akik csupán a hétköznapi élet áramlatában küzdenek életük kisebb-nagyobb megpróbáltatásaival."
Singer Magdolna interjúkötete nem egy könnyű nyári olvasmány, ahhoz már témája is túl speciális, hiszen magzatukat vagy megszületett gyermeküket elvesztett nők szólalnak meg benne, megosztva az értelmetlen halál tapasztalatát az olvasóval, aki bármennyire is idegen lehet ezektől a történetektől, végül mégis érintett lesz, akár nőként, anyaként, férfiként, férjként, házasként, szerelmesként (és/vagy). A könyv fontos tabudöntés, a némaság szóra bírása, hiszen olyan tárgyat szólaltat meg, amiről jellemzően hallgatunk: a test fájdalmát, az abortuszt önként vagy kényszerből választó nőket, a terhesség, a szülés során károsodott csecsemők sorsát, kapcsolatok, házasságok, életek tervezhetetlen fordulatait. A huszonhat történet megannyi passió sok-sok hátborzongató párhuzammal a szimbolikusan hallgató anyaméhről, amely a kötet végéről visszatekintve valamiféleképpen minden nő sorsát hordozza: adhat végtelen örömöt a kihordott és megszült egészséges magzattal, de egy nem kívánt vagy egy pathologikus terhességgel gyilkolhat is, magzatot, gyermeket, anyát, szerelmet, családot. A méhed vagy.
Az interjúban megszólaló anyák számára történetük elmondása nyilvánvalóan fontos terápia, a megértés, az elfogadás által elérhető gyógyulásé, ami sosem kényszeredetten vagy didaktikusan kerül megfogalmazásra, hanem varázslatos módon termelődik ki minden elbeszélésben: a test és a lélek elképzelhetetlen szenvedése helyet talál magának az asszonyok sorsában, hiszen végül lehetőséget ad a veszteségből való valamiféle építkezésre. A textusok szükségképpen egyes szám első személyben íródtak, s egyáltalán nem nyomja el a nyelvet az elbeszélt történet hatása, gyomorba vágó tartalma, ugyanis mindegyiket varázslatosan jellemzi saját szövegisége, időnként erőteljes líraisága. A kötet megnyitja a gondolkodást az angyalcsinálás sötét európai kultúrtörténete felé is, hiszen jellemzően beszél a terhesség kórházi kezelésének lélektelen mivoltáról, a női testtel való durva bánásról.
Borbély Szilárd legújabb kötete, A Testhez: Ódák & Legendák sajátosan olvassák újra Singer Magdolna interjúgyűjteményének egyes darabjait, éppen a történetek líraiságának felhasználásával, ami a test passiójáról való beszéd bibliai kontextusát is játékba hozza, a semmiért történő szenvedés rögzítésével. A mondd, mi történik velünk például Borbély kötetében A kőtáblára címet viseli s ritmikus prózává alakítja az abortusztörténetet:
„Napokig tépelődtem,
óránként gondolva másra. A nemről a talánra,
Az igen helyett a hátha. Túl nagy súly volt ez,
dönteni életre-halálra. A nem győzött, de
nem akartam átélni. Hiszen a nagynéném orvos,
felhívtam őt, hogy nincs-e ötlete. Kiabált
velem, hogy milyen aljas dolog. Hogy gyilkos
vagyok. De értse meg... Ő csak mutogatott
a kőtáblára..."
A Testhez azon szövegei tehát, amelyek a Singer-féle kötettől kaptak inspirációt, az anyasággal összekapcsolódó fájdalmat, a test szenvedését merevítik állóképpé tragikus monológokba szublimálva, s ez egyszerre idegenít el a fájdalomtól és engedi azt újra átélni.
Százból ha, százból ha, százból ha egyszer jó.
Százból ha egyszer jó, az már nagyon jó.
Tapasztalat, tapasztalat, tapasztalat.
Tapasztalat, tapasztalat, tapasztalat.
Singer Magdolna: Asszonyok álmában síró babák: Születés és gyász. Jaffa Kiadó, Budapest, 2006