Szepesi Dóra
Elif Şafak : Az isztambuli fattyú
Úgy ajánlottam ismerősömnek ezt a könyvet, hogy ha esetleg regényt szeretnél írni, akkor valahogy így kellene. Mert van ebben minden: történelem, magánélet, férfi-nő viszony, sors, bűn, bűnhődés, megbocsátás, etnikum, egzotikum, modern kor, varázslás és mese. Mindez persze olyan feszes szövésben, akár a bazárban a szőnyeg, ami attól értékesebb, hogy egy területegységre több selyemszálat hurkoltak.
Nemrég Törökország nyugati partvidékén jártam. Turizmus, művészettörténet, és az „idők" érintése (three in one). Az anyaistennő megnyilvánulásainak fizikai jeleit néztük meg, ókori városok romjait, szentélyeket - Artemisz, Apolló, Démeter, Afrodité -, végül Mária házába is ellátogattunk, arra a helyszínre, ahol a golgotai események után élete végén tartózkodott. Ókor ide vagy oda, Törökországot nagy magyarjaink levegője nélkül nem kapja meg az ember, jelzi ezt, hogy hazajövet fellángolt Mikes Kelemen levelezése iránti lappangó érdeklődésem.
Nem csak az Egri csillagok az egyedüli tájékozódási pont, de szinte biztos, hogy minden magyar gyerek, a Gárdonyi regényből szereti meg a törököket. Na de ne idealizáljunk! Mi van ott manapság? Egy utazás, egy regény csak egy slukk. Tény, hogy a mai török népesség hetven és fél milliósra rúg - csak Isztambul lakossága egy magyarországnyi - , ennek a fele 28 éven aluli!!! Szóval rengeteg török gyerek vár ám arra, hogy részesüljön a kultúrából... Visszaúton egy török lány ült mellettem a repülőn. Szőke melírcsíkokkal a hajában. Ez is a kozmopolitanizálódás jele, no meg az is, hogy egy kozmopoliten-szerű bulvárlapot nézegetett (vagy tán egészen azt), török változatban, hazai szépségek fotóival, akiket ugyanolyan bábszerűvé adjusztálnak, mint a világon bárhol az ilyen lapokban. Szegénykém, hát te is ezt olvasod? - gondoltam oldalt pillantva: párkapcsolati tanácsadás meg horoszkóp, és divat meg divat. Nekik is ez kell! Nekik, akiknek olyan gazdag és még mindig élő néprajzi, kulturális, vallási hagyományaik vannak!
Az Amerikában élő kortárs török írónő, Elif Safak 1971-ben született. Könyveiben a hagyomány és a modern kor ötvöződik. Ebben a regényében két család összefonódó és konfliktusaik kapcsán időben-térben messze mutató történetét írta meg, eredetileg angolul, törökre aztán fordította. Törökből Nagy Marietta és Sipos Kata ültette át magyarra - remekül! A regénybeli török család Isztambulban él, négy generáció, csupa nő, mert a férfiak valami átok folytán rendre korán elhaláloznak. Egy másik család San Franciscóban él; ők örmények, és nem tudnak, nem is akarnak szabadulni annak emlékétől, hogy Törökországban 1915-ben deportálták és lemészárolták az örményeket. A két családot a hatalmas földrajzi távolság ellenére szoros szálak kötik össze, de ők erről mit sem tudnak... Az írónőt perbe fogták, arra hivatkozva, hogy megsértette a török nemzeti önérzetet. Számomra példás a regényben az állásfoglalás nélküli álláspontok nyitottsága, mert a szembesülés és az együttérzés lehetőségeit kínálja minden olyan etnikumnak, akinek valaha köze volt más etnikumhoz. És kinek nem volt, van? A regény Törökországban bestseller. Szerintem is letehetetlen! Szívesen olvasnék róla kritikát, de olvasnám a többi Safak könyvet is. Például azt, amelyiknek „Szerelem" a címe, és annyira megy a törököknél, hogy a rózsaszín mellett kiadták szürke borítóval, mert férfiak is falják; hogy néz ki egy férfi, kezében tortarózsaszín könyvvel? „Aşk", azaz Szerelem - De szép szó! Ugye? (I ask You!)
Ám a szerelem annyiféle árnyalat, ahány létezhető emberpár. Mikes Kelemen, Rákóczi fejedelem apródja például a száműzetésben kitalál magának egy nagynénit, és 1717 októberétől 1758 decemberéig (27-69 éves koráig) ír leveleket neki. Minden levele végén ilyeneket: „Ne szomorkodjunk hát azon, ha dolgok úgy nem folynak, amint nékünk tetszenének, aki a jövendőt igazgatja, azt is tudja, hogy mint kell folyni azoknak. De azon szomorkodnám, ha nem szeretne kéd. Kéd pedig örüljön, mert rettenetesen szeretem kédet!" A Törökországi levelek, 207 fiktív levél, történetesen a magyar széppróza első alkotása.
