Hírek

 aranyvackor2015.jpg

ARANYVACKOR 2015

A Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülésének gyerekirodalmi és illusztrációs pályázata

 

Az Aranyvackor-díj és pályázat célja olyan tehetséges írók és illusztrátorok felkutatása-megtalálása, akiknek a munkáiból mind képileg, mind tartalmilag igényes gyerekkönyv készíthető. Az eddig lezajlott négy verseny több színvonalas kiadvány létrejöttét tette lehetővé, a Sárkány a lépcsőházban-tól kezdve a Volt egyszer egy-en keresztül Sári és Nemszemétkéig. Olyan alkotók és olyan művek mutatkozhattak be, akik a nagy hagyományokkal bíró magyar gyermekkönyvkiadást a mai kor szellemiségével, látványvilágával frissíthetik fel.

Elsősorban olyan (leendő) szerzők és illusztrátorok jelentkezését várjuk, akik komolyan és hivatásszerűen ezzel szeretnének foglalkozni, terveik között szerepel az írás-illusztrálás, esetleg ezt tanulják.

Az Aranyvackor díjat 2007-ben alapította a Pagony Kiadó, s 2010-ben vette át rendezését a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése. A díjátadáshoz kapcsolódóan kétnapos rendezvénysorozatra kerül sor Kortárs Gyerekirodalmi Napok néven. A Kortárs Gyerekirodalmi Napok két napján szakmai konferencián vehetnek részt az érdeklődők. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések fő témái a kortárs magyar gyerekirodalom, illusztráció és könyvkiadás legfontosabb kérdései. A rendezvény helyszíne a Petőfi Irodalmi Múzeum. A nevezési díj tartalmazza a konferencián való részvétel lehetőségét is.

Pályaműként még nem publikált szöveget, meserészletet vagy egész mesét, és a szöveghez szervesen illeszkedő, legalább három darabból álló, tetszőleges technikával készített képsorozatot várunk. A szöveg és a képek szerzője lehet ugyanaz a személy, de jelentkezhetnek író-illusztrátor párosok is. Fontos, hogy a pályamunka 1 darab pdf fájlból álljon, melyben a könyv és a szöveg egységet alkotva, könyvtervként jelenik meg. Ezen kívül az illusztrációkat egyenként, külön jpg fájlban, 300 dpi felbontásban, 40x50 cm-es elrendezésben kérjük.

A pályázatban részt vevő munkákból az Aranyvackor zsűrije kiállítási anyagot állít össze, amelyet törekszik az ország több helyszínén is kiállítani.

A beküldött pályamunkákat a szervezők felhasználhatják az Aranyvackor pályázat népszerűsítésére, reklámozására.

Csak szöveget, illetve csak illusztrációt tartalmazó pályamunkákat, illetve a nem megfelelő formátumban leadott pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

Egy szerző/illusztrátor több alkotótárssal is indulhat. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy akár a könyv formájának megtervezéséhez egy harmadik alkotótárs is bekapcsolódjon a munkába.

A nevezési díj pályázatonként fizetendő.

Továbbra is működik az Aranyvackor facebook oldal, mellyel azt szeretnénk segíteni, hogy az alkotópárok egymásra találjanak. Azok a pályázók, akik nem találnak maguknak szerző vagy illusztrátor párt, már meglévő, a kiírás témájához kapcsolódó szöveghez, illetve illusztrációhoz is készíthetnek pályamunkát.

A 2015. évi pályázat témája: RÁZÓS ÜGYEK

A gyerek- és a felnőttvilág is bővelkedik olyan helyzetekben, történetekben, érzésekben, akár titkokban, amikről nehéz beszélni, sőt, olykor tabuként tartjuk őket számon. Vajon lehet ilyesmikről olyan gyerekkönyvet készíteni, amelyek akár mosollyal, akár könnyekkel, de feloldhatják a kínos csendet?

A pályázat beérkezési határideje: 2014. november 30.

Fődíj:100.000 Ft

Az Aranyvackor fődíját, valamint a második és harmadik helyezést független zsűri ítéli oda.

A fődíjon kívül számos kiadói különdíj is átadásra kerül, melyet az MGYKE kiadói osztanak ki. A kiadói díjak általában a díjazott szerző/illusztrátor kiadónál való megjelenését, foglalkoztatását tartalmazzák.PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:

Pályázás módja: regisztrálni a szeptemberben elinduló aranyvackor.mgyke.hu oldalon lehet.

A pályázat témája: Rázós ügyek

Beérkezési határidő: 2014. november 30.

Terjedelem: 3-10 oldal, illusztrációval együtt

Illusztrációk száma: minimum 3

Amit várunk: könyvterv, azaz szöveg és illusztráció (csak szöveggel vagy csak illusztrációval nem lehet indulni a pályázaton) egy pdf fájlban.

A képeket külön is kérjük feltölteni jpg formátumban, nyomdai minőségben!

A nem megfelelő formátumban leadott pályázatok érvénytelenek.

Formátum: pdf, jpg, 300 dpi felbontásban

Formai feltételek:

  • a honlapunkon megtalálható nevezési adatlap kitöltése
  • a pályamunka feltöltése a honlapunkra egyetlen, nyomdai minőségű (300 dpi felbontás) pdf kiterjesztésű fájlban
  • a pályázati anyag részét képező illusztrációk külön feltöltése honlapunkra 40cmx50cm-es felületre arányosan elrendezve,nyomdai minőségben, (300 dpi)
  • a nevezési díj befizetésének igazolása

 Nevezési díj:

Bruttó 7.000 Ft (5.512 Ft+ÁFA), mely tartalmazza a belépőt a Kortárs Gyerekirodalmi Napok összes rendezvényére. A nevezési díj pályázatonként, nem pályázónként fizetendő. Minden egyes pályázat után meg kell fizetni a nevezési díjat, különben a pályázat érvénytelen.

A nevezési díjat legkésőbb a beadási határidő lejártáig kell befizetni a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülése (1138 Budapest, Viza u. 9-11.) 10702318-48084509-51100005 számú számlájára. A közlemény rovatban kérjük a pályázat azonosítójának feltüntetését, hogy a pályázat és a befizetés egyértelműen azonosítható legyen.

A díjátadó ünnepségnek és az Aranyvackor-kiállításnak a Kortárs Gyerekirodalmi Napok keretében a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont.

Az Aranyvackor díjat független zsűri ítéli oda.

A zsűri tagjai:

Révész Emese, a Képzőművészeti Egyetem Művészettörténeti Tanszékének adjunktusa

Paulovkin Boglárka, grafikus, illusztrátor, az Aranyvackor egyik alapítója

Kovács Eszter, főszerkesztő, Pozsonyi Pagony

Urfi Péter, kritikus, a Magyar Narancs szerkesztője

A zsűri elnöke és a pályázat védnöke Lovász Andrea, gyerekirodalom-kutató, kritikus

További információk folyamatosan elérhetőek lesznek a honlapunkon, illetve az Aranyvackor facebook oldalán. Jelöld ismerősnek a Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülését és lájkold az Aranyvackort!


 Főoldal

2014. szeptember 03.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png