Papírhajó - Mentőöv

Kalapos___va.jpg

 

„Szabálykövető kis katonákat lehet

nevelni…”

 

 Kalapos Évával Szepesi Dóra beszélgetett

 

– Eddig talán az internetes zaklatás volt a legkényesebb témád, ezt a jelenséget nálunk még nem dolgozták fel irodalmi művekben. Megdöbbentő volt számomra, amikor egy kommentben azt írta egy tanárnő, hogy a regény feldolgozásakor a gyerekektől megtudta, azért nem beszélnek ilyesmiről, mert nem értené meg őket a szülő…

– Ez nagyon nehéz kérdés. Mindenféle ítélkezés nélkül: gyakran tapasztalom, hogy a kamaszos bezárkózás mellett sokszor az is probléma a családokban, hogy eleve nincsenek meg a kommunikációs stratégiák a szülő és a gyerek közt, ezért amikor jön a tinédzserkor, a gyerek pedig halálosan megrémül attól, ami zajlik benne, és magába fordul, a szülő végképp nem tud vele mit kezdeni. Egy ilyen helyzetben nem csoda, hogy a szülő lesz az utolsó, aki megtudja, mi történik a gyerekével a suliban vagy a neten. A másik gond, hogy még mindig nagyon kevés szülő tudja kezelni a digitális eszközöket, miközben a gyerekek élete gyakorlatilag ezeken keresztül zajlik. Ekkora szakadéknak pedig nem lehet csak akkor nekifutni, ha már baj van.

 

– Egy interjúban azt mondtad, nem az a megoldás, hogy elmeneküljünk az internetről; hanem, hogy bizalmi viszonyba kerüljön a gyerek a szülővel, tanárral, baráttal, vagy bárkivel, akivel meg lehet beszélni ezeket a problémákat. Különben pedig gyakori tévhit, hogy a zaklatás csak a közösségi oldalakon történik. Az olvasóiddal való találkozásokból mit szűrtél le ezzel kapcsolatban?

– Többek között azt, hogy zaklatni, bántalmazni tényleg bárhogy, bárhol lehet. Az osztályban, a közösségi oldalakon, sms-ben, telefonon, suli után, egy buliban, egy meccsen. Az internet annyiban könnyítette meg a zaklatók dolgát, hogy arctalannak lehet maradni általa, de ha egy gyereket kipécéznek, a neten kívül is megtalálják a módját, hogy bántsák. Ezek életre szóló sebek – én is tisztán emlékszem a saját ez irányú tapasztalataimra –, és nagyon nehéz megosztani bárkivel, ami ilyenkor történik velünk. De ennek ellenére is azt látom, a gyerekek éheznek arra, hogy a felnőttek meghallgassák őket, és ne bagatellizálják a fájdalmukat. Ja, és ne adják fel, amikor először, ötödször, századszor is vállrángatva azt mondják, „semmi baj”, mert százegyedszerre ki fog bukni, ami bántja őket. Türelmesnek lenni, tisztelni a gyerek határait nyilván nagyon nehéz, de azt hiszem, nem nagyon van más, hosszú távú megoldás az ilyen helyzetekre.

 

– Milyen emlékeid vannak a kötelező olvasmányaidról?

– Változóak. Az Egri csillagokat imádtam, de az Antigonéval vagy a Szigeti veszedelemmel például ki lehetett üldözni a világból, egy kukkot se értettem belőlük, nem csodálom, hogy a mai iskolásokat rázza tőlük a hideg. Felnőtt fejjel már persze csodálatos és fontos művek, de szerintem akkor is radikális változásokra van szükség a kötelezőket illetően.

 

 – Mi a véleményed a kötelező olvasmányok körül kialakult vitáról? Hogyan fér egymás mellé a múlt századi meg a kortárs irodalom?

 – Szerintem bőven elfér, sőt, erősítheti is egymást. Több irodalomtanárral találkoztam, akik az olvasmánylista összeállításában a gyerekektől kérnek segítséget, ami szerintem remek dolog. Egyrészt a gyerek legalább egy részét élvezi annak, ami kötelező, másrészt könnyebb rávenni a kreatív feladatokra – például, hogy olvasónaplót készítsen –, ha szereti az anyagot, harmadrészt így azt is jobban elfogadja, amihez nem fűlik a foga (ezeket nem én mondom, hanem az említett tanárok). Párhuzamokkal is nagyon jól lehetne dolgozni, kortárs és klasszikus műveket tenni egymás mellé, hogyan jelenik meg például a tiltott szerelem vagy a háború az egyikben, hogyan a másikban, és így tovább. Jó lenne, ha a művek nem kizárnák, hanem erősítenék egymást, és mernénk haladni a korral – szabálykövető kis katonákat lehet nevelni úgy, ha mindenáron bebifláztatjuk velük a számukra érthetetlen kötelezőket, gondolkodó, pláne olvasó embereket viszont aligha.


 Főoldal

2017. december 14.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Elmarad Grendel Lajos békéscsabai estjePénteken adják át a Szép Ernő-díjakatNyilvánosságra hozták a Prima Primissima idei jelöltjeitKínai szerző kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Nagy Magdolna versei Tatár Sándor versei Varga Imre versei Juhász Róbert versei
Prózák
Rhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...
Kritikák
Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezeteUram, a kezedet kerestem
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA