Gáspár Ferencet kérdeztük
Nemrég jelent meg a magyar történelem tényein alapuló, gyerekeknek szóló kalandregény-folyamod kilencedik kötete, A holló a napba száll. Hogy Johnny Fortunate kalandjai ezennel véget értek-e, még nem tudhatjuk… Mindenesetre több mint tíz éve kezdted írni a sorozatot. Hogyan lesz egy magyar-történelem szakos tanárból regényíró? Hogyan alakult a pályád?
2001-ben kirúgtak az egyik nagy országos napilaptól, nem volt állásom. Edit, a feleségem azt mondta, csináljak valami értelmeset. Akkoriban lett a Harry Potter népszerű, gondoltam, én is tudnék hasonlót írni magyar történelmi háttérrel, hogy lehessen belőle valamit tanulni. Az első regényemet, A strucc vérét még Joe Coldwell álnéven írtam meg. Egy kedves ismerős adta ki, gyógyszerekkel kapcsolatos könyvekkel foglalkoztak, úgy gondolták, hogy szépirodalmat angolszász néven jobban el lehet adni. Mi akkor költöztünk Hidegkútra, így lettem Hidegkúti Józsi. A következő évben kaptunk támogatást az akkori FIDESZ kormánytól, Editnek köszönhetően, mert ő még Lévai Anikónak is írt levelet, hogy mennyire jó a regény, amit a férje írt, több pénzt érdemelne. Így aztán támogatták a történelmi sorozatot, olyan feltétellel, hogy saját nevemen jelenjen meg: annál is inkább, mert ha meglátják, hogy Joe Coldwell: A strucc vére, akkor azt hihetik, hogy valami horror, pedig hát Nagy Lajosról szól, meg a magyar történelemről. Aztán a Coldwell-t megtartottuk a kiadó nevében.
A 3×3 kötet címei sorrendben: Strucc trilógia: A strucc vére, A strucc terjeszkedik, A strucc halála, Sárkány trilógia: A sárkány pallosa, A sárkány harca, A sárkány álma, Holló trilógia: A holló felrepül, Pogányokkal táncoló, A holló a napba száll. Miért erről a történelmi korszakról írsz?
Magyarországon a tanítás két királyra fókuszálódik, István meg Mátyás. Pedig voltak nagyon nagy királyok, Károly Róbert meg Nagy Lajos, Zsigmond, ők mind rendkívüli uralkodók voltak, nem beszélve a kort jellemző lovagi erényekről, melyek örök értékek, ma is lehet példát meríteni, tanulni belőlük. Gondoltam, népszerűsítem ezt a korszakot. Ezenkívül egy általános iskolai tanítványom, aki később filmeket rendezett, kitalálta, csináljunk együtt történelmi kalandfilmet, ami nyilván egy naivitás volt. A Toldit is leszavazták – olyan iszonyat pénz kellene erre… nem értek vele egyet, amúgy meg benne lettem volna tanácsadóként. Szóval, volt egy ötlete, hogy csináljunk történelmi kalandfilmet, javasoltam a nápolyi hadjáratokat, mert ott annyi izgalmas dolog történt, cselszövés, szerelem, mindenki nagyon fiatal, és vásznon ez nagyon látványos. A legidősebb szereplő 26 éves, azt mindjárt ki is végzik, tehát nem öregszik tovább. Kidolgoztam bizonyos jeleneteket. A történelmi regény részét elég könnyen meg tudtam írni, és kitaláltam hozzá egy mai kerettörténetet Johnnyról, aki egy Amerikában élő kisfiú, New Yorkban, Brooklyn-ban lakik és a magyar nagypapája, mindig a magyar történelemről mesél neki. A fiú azt álmodja, hogy már idősebb, és komolyan részt vesz a harcokban. Van egy iskolatársa, egy Claire nevű kislány, a múltban ő is idősebb, és szerelem szövődik köztük. Nem győzöm hangsúlyozni az iskolákban, hogy a lányok se hajítsák el a könyvet, nagyon sok szerelem van benne! Klipszerűen követik egymást az idősíkváltások. Ahogy írtam a sztorikat, egy kicsit meguntam az amerikai környezetet meg az amerikai figurát, és az újabb kötetekben terjedelmileg nagyobb rész a magyar történelem, Johnnyból meg kevesebb lett. Végül is, minden volt már: hipnotizálták, vagy megcsavarta a gyűrűjét és vagy odakerült a múltba, vagy nem, olyan is volt, hogy a múltbeliek álmodták az ittenieket. De élvezettel írtam, be volt ígérve a 3×3 könyv. Szeretik is nagyon sokan, még a sárkányosokból is elment 2-3 ezer példány címenként. A strucc véréből meg 9 ezer.
Mi a tapasztalatod, mennyire befogadók a gyerekek?
Ez nagyon változó. Mostanában rendhagyó történelemórákra hívnak meg, határon túli területekre, az Írószövetség állja a költségeket, de az itteni iskoláknak nincs pénzkerete erre. Mindig viszek könyveket ajándékba. Kárpátalján például nincs is magyar történelemtanítás, csak fakultáció, nekik a legnehezebb, nem nagyon tudják a kort hova elhelyezni. Ennek ellenére nagyon szeretik, ha megyek, van olyan iskola, ahová már többször visszatértem, és ezért úgy fogadnak, hogy már olvasták mondjuk az első két könyvet, és milyen jó volt. Megérinti őket, eleve örülnek, hogy valaki Magyarországról jön, és mesél nekik. Itthon az érdeklődés teljesen változó. Vannak elit iskolák, Hidegkúton például az ökumenikus iskolában Lakos Attila tanár úr minden évben föladja ajánlott olvasmánynak valamelyiket, és akkor az egész osztály elolvassa. Nagyon élvezik, profi módon kérdeznek. Általában interaktív órát tartok. Van egy csomó replica fegyverem, középkori kardok másolatai. Játékosan kihívom a gyereket, mondom a nevét: Attila lovag, gyere ki! – és mindig engem szúrnak le, többször elhunyok az óra alatt… Nagyon sok jópofa történetet tudok mesélni a nápolyi hadjáratokról, meg a későbbi időkről is. Megvan például az első magyar káromkodás is, az csak tanári engedéllyel hangozhat el, persze roppant mód tetszik nekik: „Veszteg kurvanőfia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket!” A káromkodás háttere, hogy az osztrák herceg kért segítséget Nagy Lajostól ellene lázadó svábokkal szemben, akik prédálták az ottani városokat, és Nagy Lajos odaküldte Lackfi Pált 400 íjásszal. Ki volt nekik adva, hogy nem szabad foglyot ejteni, azok viszont elég gyorsan megadták magukat, amire ez volt a válasz.
Emlékszem, hogy vetélkedőket is szerveztetek.
Amikor az első két kötetre kaptunk hozzájárulást, nemcsak saját erőből, hanem segítséggel elkezdtük a kiadást, arra gondoltunk, hogy vetélkedőket szervezünk osztályoknak. Szépen el is indult, az első vetélkedő, az első nyertes osztály kétnapos osztálykirándulást kapott a diósgyőri várba. A történelmi jelenetek többsége a diósgyőri várban zajlott le. A diósgyőriek is roppant örültek, azt mondták, én leszek majd az ő Gárdonyijuk. Ők adták a szállást meg az étkezést. Nagyon hangulatos volt, nappal íjászversenyt tartottunk, múzeumba mentünk, este szalonnát sütöttünk a gyerekekkel a várban. A legelső vetélkedőt iszonyatos energiával szerveztük, minden iskolának leveleket írtunk, abban az időben még nem volt minden kis falusi iskolában internet. Ezerszámra küldtük ki a leveleket, felhívást a vetélkedőre, ahol nem volt nevezési díj. Évekig csináltuk, összesen hat alkalommal. Előfordult, hogy videofilm készítésére hirdettük meg a vetélkedőt, és a dunaföldvári gyerekek csodálatos jelmezekbe öltöztek be, lóra ültek, a várjeleneteket a közeli várban vették fel. Ahhoz, hogy részt tudjanak venni a vetélkedőn, a könyvet el kellett olvasni, mert azzal kapcsolatban volt rajzfeladat, esszéírás, rejtvényírás, az egész osztálynak meg kellett mozdulnia. A legutolsó vetélkedőn szlovákiai magyar iskolák is részt vettek. Nagyon büszkék voltunk, szép leveleket kaptunk a tanároktól, a szülőktől, azt írták például, de jó lenne, ha mindig ilyen vetélkedőkön vehetnénk részt a gyerekek, ha látnánk, hogy ez hogy összehozta őket! Ajándékokat is kaptunk tőlük, a várpalotaiak társasjátékot készítettek, a szereplők ihlették a figurákat… Első alkalommal 458 iskola vett részt, ez körülbelül tízezer gyereket jelentett. Olyan iskolák is jelentkeztek, egészen kis falvakból, amikről korábban nem is hallottunk – de ez volt a célunk, szerettünk volna elérni a legkisebb helyekre is. Sok minden a véletleneken múlt, például a Füles patronált minket, az újságban jelent meg a vetélkedő felhívása és a kérdések, ez nagy segítséget jelentett, hiszen 2002–2003-ban nem volt még mindenütt internet.
Gáspár Ferenc Andersennel
Most megvan a kilencedik könyv, ezzel befejeződött a program?
Johnny-val, az amerikai fiúval, befejeződött, ettől még elképzelhető, hogy fogok írni történelmi regényeket. Időugrás ebben, a most megjelent könyvben is van, ám Johnny itt már egyetemista. Szeretik a gyerekek, mert manapság sok ilyen film, zenei klip, és internetes játék létezik. Hozzá vannak szokva a fantáziavilághoz. De nemcsak a gyerekektől voltak jó visszajelzések, hanem szakmailag is nagyon jó kritikákat kaptam.
Más könyveket is adtok ki?
Amikor még arra gondoltunk, hogy komoly könyvkiadó leszünk, kerestük a szerzőket, „történelem másképpen” – ezt találtuk ki logónak – csak történelmet, hadtörténeti könyveket akartunk kiadni. Bernáth László tanított engem az újságíró iskolán, tőle is adtunk ki könyvet, A fehér csík rejtélyé-t, amely egy jövőben játszódó fantasy, és szintén van benne a történelmi múltban játszódó jelenet. Laci bácsinak az volt az alapötlete, hogy az interneten, a Wikipédián van valahol egy fehér, vagyis üres csík, tehát valamilyen történelmi eseményt onnan kitöröltek. Volt benne fejezet az egyiptomi időből, és ebben a könyvben említette meg először a lágerélményét is. Utána megírta az Időmozaikot, deportálása történetét. Nemrégiben pedig a Beszélgetések a halott apámmal című könyvét mutattuk be, mely csaknem száz esztendőt ölel fel, a 20. század elejétől napjainkig.
Szepesi Dóra
