Megkérdeztük
Megkérdeztük Zoltán Gábort
„Egyébként menet közben ismertem fel, mennyire rokon szakma a bíróé és az íróé. Nem egy esetben előfordult, hogy a bíró döntötte el, korábban kinek a feljelentése nyomán vittek el és gyilkoltak meg...
Megkérdeztük Centaurit
„A Jákob botja egyrészt egy a tájékozódást segítő tengerészeti eszköz. Másrészt a hosszú vándorúton használt botot mondták Jákob botjának. Harmadrészt itt speciel fegyver is. Végül Jákob történetét...
Megkérdeztük Tóth Krisztinát
„Nekem azonnal roppant költőinek tűnt ennek a kis szerkezetnek a neve, és természetesen olyasvalaminek hangzott, ami feloldja az idegenséget, és segít kapcsolódnunk a világhoz.” Tóth Krisztinát új...
Megkérdeztük Závada Pált
„Legalább huszonöt éve ismerem ezt a szomorú históriát, újra és újra visszatértem hozzá, ha éppen olvastam róla valamit, és nem hagyott nyugodni. Sokat spekuláltam rajta, hogyan tudnám megragadni.”...
Megkérdeztük Győrffy Ákost
„Tehát most a versek helyett inkább a zene van, de hogy az írásból is maradjon valami, jöttek ezek az esszé és a próza határán mozgó szövegek.” Győrffy Ákossal Ménesi Gábor beszélgetett. 
 
Megkérdeztük Hartay Csabát
„Most ezeket a helyzetdalokat, gegeket és bökverseket már meg sem írtam, így ki sem kellett gyomlálni A jövő régészei óta keletkezett anyagból, vagyis elmondhatom, hogy most vettem a legkomolyabban a...
Megkérdeztük Rakovszky Zsuzsát
„A versek már korábban epikusabbak lettek, mint a fiatalkoriak, a szerepversekben különféle figurák beszélnek, akik akár egy-egy novella vagy regény szereplői is lehetnének, szóval a vers, mondhatni,...
Megkérdeztük Kántor Pétert
„A penzum teljesítésének kényszere, vagyis a külső kényszer, egyszerre volt állandó kis szorongás okozója, és ugyanakkor serkentő drog is – szükségem volt rá, és most, hogy nincs ez a kényszer,...
Megkérdeztük Bende Tamást
„A jog és az irodalom csak látszólag állnak olyan távol egymástól. (...) Az életem e két része egyébként mostanra egészen jól kiegészíti egymást, mert a munkám során sok beadványt, levelet írok,...
Megkérdeztük Vitray Tamást
„Gyerekkorom óta rendkívül kíváncsi vagyok. Ez minden, amit magammal hoztam. Ebbe belefért talán az is, hogy meghallgattam a másikat és nem feltétlen saját hangomra voltam kíváncsi. Hadd mondják el,...
< >
Magyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcáiSzakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Merkószki Csilla: Innen folytatjukHerbert Fruzsina: Főpróba
Tóth Krisztina: BetonútNádasdy Ádám: Na, felnőttekJenei Gyula verseiNagy Koppány Zsolt: Bocsánat, uram
Bíró Szabolcs: Égi menedzser – Ozzy Osbourne emlékéreAknai Péter: RuhatáramTakács Zsuzsa: Telefon, Halál és megdicsőülés, Méltó távozás Kovács Dominik−Kovács Viktor: Csirkevész
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg