Megkérdeztük

 

Berem__nyi_G__za__Stekovics_G_sp__r_.PNG 
(Stekovics Gáspár fotója)

 

Megkérdeztük Bereményi Gézát

 

Bereményi Géza Kossuth-díjas író, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja 2020-ban publikálta Magyar Copperfield című önéletírását, ami az elmúlt év egyik legnagyobb irodalmi eseménye volt. A szerzővel Pál-Lukács Zsófia beszélgetett.

 

Élénk kritikai visszhangot és elismerést váltott ki a Magyar Copperfield című életregénye, melyet idén a Libri Irodalmi díjra is jelöltek. Mennyire fontos Önnek a mű irodalmi recepciója, illetve az, hogy visszatért az író szerepébe, visszatért az irodalomhoz?

Másodlagos, másodrendűen fontos, mert az volt a legfontosabb, hogy írok, s hogy mikor egyszer csak befejeztem, leadtam, rögtön elfogadták és kiadták. Mindig ott voltam az irodalomban, mindig közöltem novellákat, csak azok nem kaptak ekkora figyelmet.

 

Több helyen elmondta, hogy valójában eddig is ezt a történetét írta, csak éppen más médiumok által. Keveset tudunk viszont az indíttatásról: mikor és miért döntött amellett, hogy ily módon is megírja ifjúkora történetét?

Vissza kell gondolnom erre: három és fél évig írtam a művet, de mindig is szerettem volna megírni, csak nem találtam meg a módszert hozzá. Egyszer megírtam egy fejezetet belőle, aminek a könyvben az a címe, hogy Egy nyári élményem, ami a Balatonnál játszódik. Tizenhét éves koromban találkoztam egy Zsuzsa nevű lánnyal, a rendőrség elfogott, különböző helyekre szállítottak, bántalmaztak. Ezt megírtam és rájöttem, hogy egy fejezetet írtam meg. „Te meg akartad írni az életedet 20-25 éves korodig”, gondoltam. (Akkor még nem tudtam, meddig.) Akkor kéne kezdeni elölről a könyvet, az első emléket kellene elővenni és elvezetni szépen a fejezeteket. Szerintem ez adta a sugallatot. És elkezdtem. Az Egy nyári élményem alapján tudtam, hogy milyen módszerrel kellene csinálnom, de a módszerről szintén nem tudok beszámolni, hogy mekkora távolságtartással stb.

 

A műnek több központi alakja is van.

Igen, erre is rájöttem és arra is, hogy korszakokat kellene megírni. „Ez volt a kamaszkorod korszaka, a kamaszkorod vége” – mondtam magamnak. Elkezdtem elölről, rájöttem, melyik az első emlékképem az életemből, aztán rájöttem, hogy volt még egy előbbi, az is kellett hozzá, tovább kellett kotornom. Megváltásszerűen előjött az első világháborús nyomorék, a Nagy Zsigmond, rájöttem ennek fontosságára, a Kerepesi temetőre, a környékre. Eltávolodtam a háztól, ahol nevelkedtem, így haladtam és egy újabb korszakhoz érkeztem, a hatéves koromhoz, ahol elvittek engem. Elkezdtem a nevelőapám megjelenésével, a Kerepesi temetővel, össze is kapcsolódtak (a Kerepesi temetőbe vitt ki az édesanyám, emlékeszem, kocsival) és rájöttem az egymással kapcsolódás módszerére: helyszínek, személyek kapcsolódnak egymáshoz. Adódtak a dolgok – valószínűleg azért, mert elkezdtem élvezni.  Onnantól már csak az volt a tét: hogyan és miként fogom befejezni.

 

Az egyik központi szerepelő a nevelőapa, dr. Rozner István szász sebész, akihez a felelevenített traumák ellenére is mintha megértéssel viszonyulna, nincs ítélkezés az elbeszélőben a nevelőapa iránt. Hogyan tudott megbocsájtani?

A gyűlöletet nem viszonoztam. Ő mintha fel akarta volna kelteni bennem a gyűlöletet, de én nem viszonoztam neki és tulajdonképpen nem is éreztem belőle. Az volt a szerencsém, hogy olyan nagy szeretetben neveltek előtte. Hogyha a kezdet kezdetén ezt csinálja velem, akkor valószínűleg nagyobb hatással van rám, de így csak idegi feszültségeket okozott, amit sikerült leírnom, azt hiszem. Ezeket adtam ki, amikor például egyedül voltam: módszerem lett, hogy ezeket levezessem. Önterápiát alkalmaztam énekléssel, ilyesmivel. Azzal, ha megírom, megóvom magam attól, hogy fölém kerekedjen. Addig a határig mentem el, hogy ne kerekedjen fölém. Nem engedem közel magamhoz, az volt a játszmám.

 

Az önéletírásban lényegében kihagyja az önismereti vonalat, és a szöveg mentes mindenféle önstilizálástól is. Tudatos döntés volt ez, vagy alkati kérdés?

Megírás közben alakult ki, ennyiben nem tudatos. De a szöveg ellenőrzése és a megírás pontosságának ellenőrzése szabta a hozzáállásomat. A munkafolyamat alakított engem is, a szemléletemet is. Talán erre jó az irodalom. Talán ezért van.

 

Berem__nyi_G__za_Magyar_Copperfield.jpgMiként viszonyul a műben kirajzolódó helyszínekhez, megfordul-e ezeken a helyeken mostanában? Visszament esetleg az erdélyi gyökereihez?

Visszamentem az édesapám családjának, a Vetróknak a gyökereihez, hogyne, de később. Itt az idő korlátok között van, az idő tagolta ezt az egészet. Igazából Erdéllyel és az erdélyi rokonokkal akkor ismerkedtem össze, mikor a mostohaapám kivitt Nagybányára, az öccséhez. Illetve, az ő öccse látogatott el Magyarországra a feleségével, utána mentünk ki mi. Ekkor ismerkedtem meg Nagybánya városával, ez volt a szülői és neveltetési helye az anyai nagyanyámnak. Már egyetemista koromban mentem el az apai nagybátyámhoz, Vetró Artúr szobrászhoz. (Tizenöt éves koromtól ismertem az apámat.) Hozzájuk mentem ki egy erdélyi útra – akkor kezdtem külföldre járni. Először Bulgáriában voltam, utána Erdélyben és utána pedig Lengyelországban. Azóta is tartom a kapcsolatot az unokatestvéremmel, aki szintén szobrász.

Most, újabban Debrecenben lakom, de mikor visszajövök, olyan, mintha a szülővárosomba érkeznék, szóval haza érkezem. Rengeteg felén laktam Pestnek, vagyis Budának, de ha járok arra, mindig kinézek a villamosból.

 

Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy 25 éves kora után „a munka megette az életét”, kósza életnek nevezi az egyetem elvégzése utáni éveket. Hogyan értékeli a mostani életét?

Mostani életemben a Vadnai bébi című regényem írása vezetett be, mondhatnám. Ez a Copperfield előtti könyvem. Amikor azt megírtam, azt mondtam, hogy meg akarom írni saját nevükkel azokat az embereket, így lett a Magyar Copperfield (akkor még nem tudtam, hogy ez lesz a címe). Azóta van egy olyan szemléletem, hogy író lettem, most maga egy íróval beszél (nevet), az írói módszeremet próbálom elmondani, de nagyon nehezen megy. Megtaláltam ezt a szerepemet. Egyszer kaptam egy sugallatot, hogy vissza kellene térnem a filmezéshez, nyilván, ha én írhatom meg azt, de az volt a nagy szerencsém és azért nem tértem vissza, mert én egy műfajba szerettem bele, a nyolc részes tévésorozatba. Az olyan, mint egy hosszú regény. Ilyen sorozathoz hasonlít például a Magyar Copperfield is: fejezetekből áll, de inkább úgy mondanám, egy nyolcrészes tévésorozat hasonlít egy epikai műhöz (nem véletlen, hogy nyolcrészes tévésorozatok vannak, amelyek nagyon ismertek és nagyon jók: családokról stb.) Beleszerettem a műfajba és arra gondoltam, kellene egy tévésorozatot készíteni Kádár Jánosról, a születésétől kezdve az utolsó beszédéig. Színészek játszanának benne, például szovjet követek, és így tovább. Ez nagyon érdekelné az embereket, még akik nem tudnak róla, azoknak is érdekes lenne, hogy milyen volt az akkori Magyaroszág, a Horthy-korszak. Megpróbáltam ez a tervet beadni, de azt a választ kaptam az elfogadó szervektől, hogy nem érdekes a Kádár János – most. Mondtam, jó, viszont utánam szóltak, hogy írjak Petőfiről egy sorozatot… (tulajdonképpen sorozatot árultam). Rájöttem, hogy 17 éves korától kellene kezdeni, a haláláig, Pápára is érkezik, én meg jártam is Pápán, ismerem a helyszíneket. Felkértem Nyáry Krisztiánt, a kérdés legnagyobb szakértőjét, hogy Petőfiről csináljunk egy szinopszist. Hét oldalas szinopszist írtunk, beadtam, kiderült, hogy Petőfi sem kell. Ekkor történt velem egy olyan, ami kijózanított: irtózatos megkönnyebbülést éreztem azért, hogy akkor visszatérhetek az irodalomhoz, írhatok tovább. Én most már elintéztem, ha azt kérdezik, mióta van és meddig tartott. Ha visszatekintek az életemre, mint ahogy a nevelőapám szigorú, ellenőrző, rögeszmés tekintete elől elbújtam, úgy bújtam el az állami figyelem elől. Ahol egyszer felkeltettem, gyorsan odébb álltam. Tulajdonképpen egy bujdosó beszél most (nevet).

 

 Alkotói pályáján, hogy a maga ura lehessen, műfajról műfajra vándorolt. Melyik műfaj adta meg Ön számára a kívánt szabadságot?

Mindegyik. Oda mentem, ahol a szabadságot kaptam, ahol elterelődött az ellenőrző figyelem.

 

(Kérdezett: Pál-Lukács Zsófia)


Főoldal

2021. május 04.
Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA