Megkérdeztük

 

Kiss_Judit___gnes.jpg 

 

Megkérdeztük a „karanténban”

Kiss Judit Ágnest

 

Amikor beütött a vírus-krach, sokan azonnal valami járványtematikájú olvasmány után nyúltak: pestis, bezárkózás, világvége. Neked mi volt az első „könyves” reakciód, miket olvastál akkoriban?

Azonnal rendeltem pár könyvet, hogy ne az interneten töltsem az időm. Margaret Atwood Testamentumok című regényét olvastam minden helyett. Ez A szolgálólány meséjének a folytatása, és nagyon felemelő.

 

Mások filmekkel, sorozatötletekkel jöttek, virtuális színházat, karanténkoncerteket ajánlottak, láthatóan felértékelődött a különféle médiaszolgáltatók szerepe is, özönlöttek a címek: mintha egy nagy mozivá alakult volna a világ. Tény, bőséges a kínálat, ha az ember tényleg ráér – te ráértél? Milyen jó sorozatba vagy filmbe futottál bele, milyen színházi produkciót, koncertet láttál, amelyet szívesen ajánlanál nekünk?

Akinek ilyesmire volt ideje, az vagy nem tanít a digitális oktatásban, vagy nincs játszótárs nélkül maradt kisgyereke. Nekem mindkettőben van részem, mégis nagyon örülök, hogy a színházak sorra megosztották az előadásaikat, mert a Pécsi Harmadik Színház is elérhetővé tette YouTube-on a Prága, főpályaudvar című darabomat.

 

Olvasni jó, színházazni se rossz, de talán írni a legjobb. Mit írtál vagy írsz ezekben a napokban-hetekben?

Egyrészt Barna Imre kérésére karanténnaplót a Mozgó Világnak, másrészt folytattam a korábbi munkáimat: egy ifjúsági történelmi regényt az 1956-os forradalomról, egy librettót Az ember tragédiájából Gyöngyösi Levente zeneszerzőnek. Illetve a Pagony kiadó Most én olvasok sorozatába és a 3-5-8 perces mesék antológia újabb kötetébe írtam meséket. És pár napja adtam le verset az új rovatot nyitó HVG360-nak.

 

(Kérdezett: Kiss László)


Főoldal

2020. május 16.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesTextLáng Zsolt nyerte a Libri irodalmi díjat, a közönségdíj Grecsó Krisztiáné1% a Körös Irodalmi TársaságnakKihirdették a megújult fordítástámogatási pályázat első nyerteseit
Ütőér
Molnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcái
Versek
Debreczeny György: Virágember - Tandori-kollázsokFodor Veronika verseiMarczinka Csaba verseiFellinger Károly versei
Prózák
Darvasi László: Egy tehén halálaFiatal írók a bezártságban - Csorvási Noémi: Fontos, hogy ne essünk ki a ritmusbólFiatal írók a bezártságban – Biró Sára: Egy rendszer összeomlása Molnár Krisztina Rita: Gombosdoboz
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA