Megkérdeztük

 

Kem__ny_Istvan_m__ret.jpg 

 

Megkérdeztük Kemény Istvánt

 

Amikor kezembe vettem legújabb könyvedet, a Lúdbőrt, elsőként a borító ragadta meg a tekintetem. A fotón barátaid társaságában ülsz a rendszerváltás idején a Parlament főbejáratának lépcsőjén. 1989 és 2017: a kötet közel három évtizedet fog át. Hogyan találkozik akkori és mostani tekinteted?

 

Nehezen, mert huszonhét év, az huszonhét év. Az akkori tekintetem egyszerűen a jövőbe nézett. A mostani tekintetem a számítógépem képernyőjére szegeződik, ami 2017.06.16. 12.59-et mutat: jelenleg ez a végpontja annak a korszaknak, ami abban az órában kezdődött ott a Parlamentnél: ez a posztkommunista Magyarország korszaka. Erről a korszakról szól a Lúdbőr egyik része. Hogy mi lett mostanra az 1989-es évjáratú jövőből.

 

A borító mellett a cím is szembetűnő. Mire utal, mit fejez ki szándékaid szerint a lúdbőr metaforája?

 

Azt a csodálatos állapotot, amibe egy műalkotástól kerülhet az ember. Lúdbőrös lesz tőle, talán még sír is. Katarzis néven tanítják az iskolában.

 

A vers és próza mellett a kétezres évek közepétől váltak rendszeressé esszészerű írásaid, kritikáid, azt követően, hogy a nagy figyelmet keltő Komp-ország, a hídról publikálásra került. Mit jelent számodra és mire ad lehetőséget ez a műfaj?

 

Az esszé izgalmas műfaj, mert bármi megtörténhet benne. Főleg egy irodalmi esszében. Alapjában ugyan tudományos igényű, de be is csaphatja az olvasót, mert az esszéíró bármelyik mondatában elrugaszkodhat az objektivitás talajáról. Ő megengedheti magának, hogy időnként olyasmiket jelentsen ki a tárgyáról, amiktől a téma szaktudósa a kardjába dől. A szaktudós nem írhat le semmi olyasmit, amit nem alapoz kutatásokra, mert a tudományos hitelét tenné kockára. Persze ettől még ő is tévedhet, ahogy az esszéírónak se az a célja, hogy hülyeségeket írjon, és nem is tiltja neki semmi, hogy annyi előtanulmányt végezzen, mint a szaktudós. Kettőjük közül mégis az esszéíró a szabadabb. Összekötheti a tudományos hitelességet a művészi hitelességgel. Én ezt szeretem az esszéírásban. Abban bízom, hogy szerencsés esetben jó ötleteket adhatok egy-egy szaktudósnak. A másik célom a mesélés. Mert az esszé tulajdonképpen próza.

 

Ludbor.jpgAmikor elővetted a korábbi szövegeket és dolgozni kezdtél a köteten, milyen volt szembesülni az anyaggal? Ma is érvényesnek, vállalhatónak találtad valamennyi írást, vagy itt-ott szükség volt némi változtatásra, kiigazításra?

 

Előkerestem ősrégi fájlokból ősrégi kisesszéket, könyvajánlatokat, kiállításmegnyitókat, amikről úgy rémlett, hogy meg voltam velük elégedve. Hát nagy csalódás volt. Elég rosszul is voltak megírva, de nem ez volt velük a fő baj, hanem az, hogy sütött belőlük az inkompetencia. Nem várt tőlem ebben a műfajban senki semmit. És én se magamtól. Szóval kiderült, hogy negyven éves korom előtt nem írtam vállalható esszét. Egy 2003-as írás lett a legrégebbi, ami a Lúdbőrbe bekerült. A többi mind újabb. Viszont így ezt az anyagot egységesnek érzem, nemcsak összeszedett esszéknek, hanem valódi könyvnek. Kisebb javításokat végeztem itt-ott, de fő szabályként igyekeztem mindent úgy hagyni, ahogy volt. Ahol az elgépeléseken kívül máshoz is hozzányúltam (stilizálás, pontosítás), azt jeleztem a szövegek végén a dátummal. De olyat nem csináltam, hogy teszem azt, egy 2009-es írásba beleírjak 2016-ban egy 2010-es eseményt, mert hamisítani nem akartam.

 

Egy időben az Élet és Irodalom kritikai rovatában is feltűntél, innen is vannak írások. Az utolsó ciklus szövegeit pedig, ha jól tudom, már kifejezetten az új könyv kedvéért írtad. Mi határozta meg választásaidat? Milyen szempontok mentén láttad összetartozónak ezeket az esszéket?

 

Igen, az utolsó ciklust, az 50+1 irodalmi pillért, kimondottan a Lúdbőrbe írtam. William Gass amerikai író-esszéista írt egy 50 mini (sőt, mikro-) esszéből álló ciklust, amire Sipos Balázs író-filozófus hívta fel a figyelmemet, hangsúlyozva, hogy valami ilyesmi hiányzik az esszékönyvemből. És igaza volt. Eléggé el voltam késve, ezért nekiláttam őrült tempóban válogatni az én „pilléreimet”: kiválasztottam kétszázvalahány, számomra különösen fontos művet, majd ezt húztam meg ötvenre. Nemcsak irodalmi művek kerültek be közéjük, hanem egy Watteau-festménytől a Kommunista kiáltványon át a Tutajjal a csendes-óceánon című útleírásig mindenféle, úgyhogy az összetartozást ezek között eleinte csak én magam jelentettem. De amikor elkezdtem sietve (a sietség fontos ebben a dologban) megírni az egyoldalas kisesszéket, azok elkezdtek önálló életet élni: összefüggeni egymással, lettek vezérmotívumok, amik fel-felbukkannak, lettek visszatérő szereplők, bekerültek önéletrajzi elemek. Szóval, bár eredetileg nem terveztem, az 50+1 irodalmi pillérből egy kisregényszerű nagyesszé lett. (És végül szerencsém is volt, mert a sietség ellenére mégiscsak elkéstem, és az ősz helyett már csak a tavasszal jelenhetett meg a Lúdbőr – ezért aztán télen volt időm tisztára csiszolni a pilléreimet.)

 

Tavaly látott napvilágot a JAK-füzetek 200. darabjaként a Turista és zarándok című kiadvány, mely a rólad szóló kritikák, esszék és tanulmányok legjavát prezentálja. A szerkesztők nem csupán a korábbi írásokat gyűjtötték össze, de újak megalkotására ösztönöztek fiatal irodalmárokat. Hogyan fogadtad a kötetet? Mit jelent számodra ez a figyelem?

 

Meghatottan és büszkén fogadtam. Ha szabad közhelyesen fogalmazni (de hogyan is fogalmazzon az ember egy könyv kapcsán, ami az ő írásairól szól?!), ez olyan volt nekem, mintha kitüntetést kaptam volna az élettől. Egy kézzelfogható bizonyítékot, hogy az, amit eddig írtam, működik, és képes megmozgatni ennyi embernek a fantáziáját, sőt, a szívét. Ezúton is köszönöm még egyszer mindenkinek, akinek az írásai a kötetben szerepelnek, és külön a szerkesztőknek, Balajthy Ágnesnek és Borsik Miklósnak.

 

(Kérdezett: Ménesi Gábor)


Főoldal

2017. július 03.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Arany János szépirodalmi és esszépályázatPályázatot hirdet a Színházi Kritikusok CéheHét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és KönyvvásáronKönyvtárlat VII. – Játékos évad
Versek
Kiss Ottó: Állatok, erdő, bátorságFilip Tamás verseiFarkas Wellmann Éva parancsolat-verseiTurai Laura versei
Prózák
Onyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeHajós Eszter: Virágot gyógyítaniFerdinandy György: Portréfilm
Kritikák
A csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túlHáta mögött délPárkapcsolati kórkép
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA