Megkérdeztük

 

Korpa_Tamas-foto.jpg 

 

Megkérdeztük Korpa Tamást

 

Tavaly decemberben a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) közgyűlése a szervezet társelnökévé választott. Korábban is tagja voltál az elnökségnek. Mi késztetett arra, hogy megpályázd ezt a tisztséget? Mit szeretnétek megőrizni és továbbvinni az eddigi törekvésekből, s milyen téren látjátok leginkább szükségesnek a változtatást?

 

Annak az oka, hogy megpályáztam a FISZ társelnöki tisztségét, egyértelmű: hiszek a fiatal szépírókban, műfordítókban, irodalomkritikusokban, szerkesztőkben, kulturális újságírókban, kulturális rendezvényszervezőkben. Hiszek abban, hogy egy megfelelően szisztematikus, átfogó jellegű platform alkalmas lehet új tehetségek, új ötletek, új irányzatok produktív és jól átgondolt felkarolására, felépítésére, bevonására, túl az „ötletszerűségen”. Az elmúlt években számos kezdeményező erejű projekt valósult meg a két fiatal irodalmi szervezet, a József Attila Kör (JAK) és a FISZ koordinálásában. Itt szeretném megjegyezni: véleményem szerint a korábbi elnök, Kollár Árpád vezetői teljesítménye a kulturális szcéna elmúlt évtizedében a legmeghatározóbbak közé tartozik. Közelről láttam eddig is a FISZ működését, a szervezet által keretezett és közvetített kulturális, tehetséggondozói és könyvkiadói elképzelésekkel tudtam azonosulni, imponált a nyitottsága, az együttműködési készség az elnökségen és a FISZ-irodán belül, szerkesztők között, a műhelyvezetők és rendezvényszervezők vonatkozásában, a gyarapodó tagsággal és a tagságon túli szimpatizánsokkal. Fontos megőrizni továbbra is a reakciógazdagság értékét, és még inkább megtanulni, hogyan lehet mértékadó, sokféle kifutással és visszacsatornázhatósággal számoló irodalmi minifesztiválokat, konferenciákat és könyvmegjelenéseket elősegíteni. És természetesen: a szervezet esetében olyan sokszor emlegetett hálózatelvűség (fővárosi, vidéki, határon túli, közép-európai beágyazottság) hatékonyabb, egyben láthatóbb felmutatásának módját kidolgozni. 2017-ben elég sok külhoni magyar intézettel és egyetemmel megvalósuló koprodukcióra lehetünk figyelmesek. Az én eszményem a komplex szervezeti működés, úgy persze, hogy sose veszítsük el azokat az alapértékeket, amik a FISZ-t jellemezték az elmúlt majd’ két évtized alatt: alulról jövő, underground, (mégis) exkluzív. Könnyű dolgunk van ebből a szempontból, hiszen Antal Nikolett társelnökkel megegyeznek a prioritásaink és elhivatott csapattal dolgozhatunk együtt.

 

A pályázat egyik alapgondolata volt a társelnökség, s ennek megfelelően Antal Nikolettel ketten irányítjátok a szervezet működését. Miért tartottátok ezt fontosnak? Milyen a munkamegosztás közöttetek?

 

A társelnökség intézménye nem egy jelképes fejlemény a FISZ történtében, habár jelképes üzenetei is vannak. Előzetesen nagyon konkrét koncepciónk volt és feladatmegosztási protokollunk arra, hogy a gyarapodó és rengeteg energiát igénylő szervezet valamennyi arca, tevékenységi köre, sejtje képviseltetve legyen elviekben, avagy papíron. A valóság viszont az, hogy habár mind a társelnököknek (Nikolett esetében fővárosi képviselet, tudományos szektor, esetemben vidéki és határon túli képviselet, szépirodalmi szektor), mind az elnökségi tagoknak megvan a saját területe, „forró drót” működik köztünk, ahhoz, hogy lefedjük a „teljes” spektrumot. Mérlegelés és együttgondolkodás a sok szempontú tervezés – és ami szintén releváns – a konszenzusos megvalósítás záloga. Pataki Viktor, Szőllőssy Balázs, Tóth-Czifra Júlia, Urbán Bálint, Varga Betti, valamint Kellermann Viktória irodavezetőnk és Sifter Veronika pénzügyi vezetőnk napról napra sokat tesznek azért, hogy a honi extrém körülmények ellenére olyan FISZ-t lássunk viszont, amilyet elképzeltünk.

 

Három évvel első verseskönyved után a közelmúltban jelent meg második köteted (Inszomnia), melynek címe a kóros álmatlanságot juttatja eszünkbe. Te hogyan gondolkodtál erről? Miképpen születtek meg az egymásra reflektáló ikerversek?

 

A Parnasszus folyóirat 2009-es téli számában, a Borbély Szilárd-blokkban jelent meg az első ikervers, a 68. oldalon, mintegy az összeállítás lezárásaként. Nekem pedig valami új – a mostani Inszomnia – nyitányaként. Mindez négy évvel az első verskötetem, az Egy híd térfogatáról megjelenését megelőzően történt. Tehát van valamilyen furcsa hurok az időben, ezeknek a könyveknek az idejében, a bennük lévő idő alakulástörténetében. Kicsit olyan a két könyv viszonya, mint az Inszomnia párverseié: egymás háta mögött beszélnek, máskor egymás szeme előtt feleselnek. Fals kateketikus beszéd ez, be kell ismernem. Az Inszomniában az ikerversek adták át egymásnak az anyagot, szedelőzködtek a témák, odébbálltak a másikban – jóleső öngerjesztésként. Amikor egyre terjedelmesebbé, ám reményeim szerint korántsem tételesebbé vált a corpus, és láttatni engedte egyetlen nagykompozíció reményeként is magát, a kohezív potenciál kezdett foglalkoztatni, de csak módjával. Kibérelsz egy jókora, nem teljesen ártatlan, mert csak látásból ismert sziluettet, amiben addig tartózkodhatsz, amíg a fényviszonyok engedik. Kihajolni belőle veszélyes. Az Inszomnia vers-duettjeinek írásakor egy arcot képzeltem el, szinte sziluettszerűen, ezt igyekeztem bejárni és megszüntetni sziluettszerűségét: térbeliesíteni például. Milyen lehet egy arc utcaként, a Hajnal negyed egyik esőmosta teraszaként? A könnyek vízrajza, a verejték vízrajza, a tűnődések nyomán karakteresedő ráncok panírja, a sok álmatlanság, hogyan alakítja az arc nappali virrasztását? Összességében ilyen típusú kérdésekként tudok mostanság, 2017 áprilisában gondolni e könyv dilemmáira.

 

Az irodalomszervező tevékenység mellett marad időd a költészet gyakorlására? Újabb kötetterved körvonalazódik-e már?

 

Egy, az ementáli sajthoz hasonlóan lyukacsos karszthegységről írok – erről vettem a mintát és a példát magamnak az eljövendő évekre. A „terv” persze úgy körvonalazódik, hogy körvonalait is veszti a rajta végzett pszicho-geológiai „áskálódás” során. A nagy kérdés mégis valami olyasmi, hogy tud-e egy karsztvölgy nyelvi tapasztalatként jelentésesen (a humán perspektíva számára értelemtelítettként és megmagyarázottként) és jelentéskioltón (a természet ítéletmentes, ahumán önműködéseként) egyszerre működni a verseskönyv feljegyzőrendszerében? Leválik a beszélőről (legyen az akár egy sziklabaldachin, egy art deco stílusú katonai bunker, egy lombhulláson ért fa, vagy egy szórványközösség nyelvileg korlátolt tagja) egy tulajdonsága és önálló életet él a versek félig valós, félig fiktív imaginárius terében. Azt, hogy a természeti és az emberi jelenségek átkölcsönzése – és tegyük is hozzá – egymásnak meg nem feleltethetősége kecsegtet-e egy markáns, újszerű költészetnyelv „felfeslésével”, egyelőre még a delphoi jósda és a Szerencseforgandó nevű szádudvarnoki lottózó odds-kalkulátorainak a titka.

 

(Kérdezett: Ménesi Gábor)


Főoldal

2017. április 05.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Csider István Zoltán slamjeiKiss Judit Ágnes limerickjeiKodolányi Gyula: Az idő egészébőlMarkó Béla: Bronzvilág
Prózák
Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűenArról, hogy mi a groteszk
Kritikák
Áll a bálAz apokalipszis táncosaiA csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túl
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA