Nagy L. János
A rejtelem sugárzásához
Simai Mihály: Sugárzó rejtelem
„A Rejtelem és a Remény könyvét írom évek óta, azért is, hogy a legeslegnagyobb létcsodában, az Örök Élet csodájában gyökerező hitemet-reményemet megoszthassam kortársaimmal. Lehet-e szebb költői feladat ebben a hitehagyott világban?!” Simai Mihály így fogalmazza meg új kötetének célját mint költői működésének évek óta érvényes törekvését a kötet hátsó borítóján. Békési Imre írta 2009-ben, a Szegedért Alapítvány fődíjának méltatásában: „Simai Mihály nemzedékének egyik kiemelkedő költője”. Ezúttal a huszonharmadik kötetét tartja kezében az olvasó.
A kötet kezdő fejezetének (A rejtelem egyenlete) 22 verse és záró ciklusának (Legeslegvégül) 24 verse 48-48 oldalt foglal el; közöttük rövid ciklusokban (A hószín gyolcs toronyban, Misztériumok, Találkozások, Időkerék, Ige, Nézz az arcomra…!) 3–8 szöveget olvashatunk. Számos ciklus a benne szereplő vers címét emeli a fejezet élére, a kivétel a Misztériumok.
A halott fiú emlékét idézi az Időkerék ciklus. A Templom – klinika – templom címet három sorba tördeli, s a cím szavai az első, a harmadik és a hetedik sorban újra jelezhetik a kétségbeesett reménykedés helyszíneit. A zárás a Circumdederunt zsoltára: „a halál gyötrelmei körülvettek engemet!” S a szavakkal ki nem fejezhető fájdalmat három gondolatjel érzékeltetheti.
Az Ige öt verse a költészetről, a költőről szól. A Fogj kezet ezzel a verssel! a nyelvben teremtett világban fogja össze az olvasót, a költőt és a verset: „tudd: benne vagy ebben a versben / tudd: te magad vagy a vers bennem / tudd hogy nem is lehetne lennem / ha te nem lennél verssé bennem”. A vers lételeme a hangoztatás: „…mondd el / ujjongd és súgd és zokogd el / száddal szemeddel szíveddel”. Az Ige középre zárt sorai a vers költői világát az „ IGE / isteni üzenet” lényegi azonosságában ragadják meg. A Ballada a költészetről tízféleképpen közelíti a költészet fogalmát, az „újraélesztett szív dobogása” képétől „minden / Tudatalatti és a Kollektív Tudat/ HARANGJÁTÉKA” képéig, s a zárás „magukat-meg-nem-adó csodák!”-ként foglal össze. Simai szerint a vers a lélek ünnepe; a szabadság végtelenje. A Karthauzi a mai zűrzavaros hangorgia helyett Isten csöndjében leli igazi otthonát: „– – – minden csöndeknél csöndesebb/ de minden hangnál hangosabb – – –”. „Ha a létnek / álma az Élet / az életnek / álma a LÉT” (Felhőarcom szálltában visszanéz); a létezés végső értelmét a költő az Isten–ember kapcsolat rejtelemrendszerében keresi és véli megtalálni.
A Találkozások ciklus a magyarság összetartozását énekli meg. Kezdése a pünkösdi lángnyelveket idézi: „…és nyelvem szám szemem szívem tüzet fogott/ anyanyelv-láng azóta lángolok…” (És a lángnyelvek). Medgyesegyháza emlékei a „Meseegyháza” indítás szójátékát „EGY HAZÁNYI MESEHÁZBA” fonják össze. Szervesül az emlékezés a barát Schéner Mihály alakjával, a beljebb kezdett és ritmikailag kiemelt sorokkal. A Találkozások a kötet rajzos motívummal tagolt szövege. Pl. „MAGYARORSZÁG / …lehetetlenek labirintusához / pányvázott/ árva/ szerelmes hazám”. A megszólított haza: „te kezemből kiüthető kard / számból ellopható gyümölcs/ kiragadható játék / elvéthető út/ te fölgyújtható menedék”. Tüskés Tibor szerint: „Az országot megszólító szavai a Boldogasszony anyánk pátoszát és József Attila Hazámjának racionalizmusát visszhangozzák: áhítat és harag, múlt és jelen, történelmi átok és szerelmi sóvárgás kavarog benne” (Tiszatáj 1974: 85). Az Ige // Idő mottója: A nemzet – közös ihlet! Zárása: „…igékben együtt lenni hitekben eggyé válni/ egy anyanyelv-hazában mindig hazatalálni”. Az erdélyi Istensegítsért hangzott el a Himnusz-töredék, befejezése: „TESTVÉR! / SEGÍTS! / Istent segítsd / ̶ megvédeni Istensegítst!!!”
„Az ember minden alkalommal valami sajátost, egyénit, egyszerit akar közölni, a fogalmak azonban csak az általánost tudják kifejezni; s így nem tudjuk nyelvi eszközökkel kifejezni, amit mondani akarunk” (Fónagy Iván: A költői nyelvről). Az általános és az egyedi szemantikai paradoxona retorikai/stilisztikai alakzatokban érvényesül. Simai Mihály kötetének szavaiban, kifejezéseiben hatásra törekszik a fölépítés egyedisége: „megtörtének”, „s rózsállvást mégis rózsaablakultál”; a tájnyelvi íz: „vergölődök”, „prasnyaság”, „üstöllést”, „miccenésemre”; tréfa, szleng: „jófrancba”, „frásznagyokra” – és a példák még bőven sorolhatók. Az ismétlés fokozás, szövegszervező tényező lehet: „lesöpröm – lesöpröm – lesöpröm – lesöpröm – lesöpröm – lesöpröm – lesöpröm – le – le – lesöpröm”, „nincs, nincs, NINCS időm elég…!”, „vívódva, verdesve, cikázva, / surrogva, ujjongva, félve, fájva, / és szállna, / szállna, / szállna, / szállna…!” Retorikai megfordításai hatásosak: „…Ó, te Végtelen Rózsaság! Te Rózsa-Végtelenség…!”; „…a Kép/ életre/ kelt// életre kelt a Kép”; „reménytelen anyagból,/ anyagtalan reményből…”. Számos szójáték, paradoxon gondolkodtatja el az olvasót: „megfoghatatlan okból / megfoghatatlanokból”; „a sor(s)végnek rímelni kell, / …a sor(s)om végén állok”. Különböző eszközök együttesen hatnak: „…hallásotok ha volna hallomás helyett / most hallva hallanátok hogy zokog/ a mélységben az Elszakított Egység // a Haza amit kitagadtatok”.
Kompozíciós kiemelés érvényes Gyógyulásért gyönyörűt című szövegében: az elvárható 4–3–2–1 soros strófák helyén 4–3–2–2–1 valósul meg; az utolsó előtti kétsoros: „…Gyógyulásáért templomot / építek neked, gyönyörűt”.
Virók Csilla festőművész nyolc színes illusztrációja gazdagítja a kötetet (Nagy Gyula engedélyével), a Fényárban úszó Tisza a kötet címlapborítóját is díszíti. Vers szól Van Gogh-ról: Vincent van Gogh csillagos éjszakája. Tegyük hozzá a festőbarátokat: Schéner Mihály, Szűcs Árpád.
A kötetbe illesztett képek színvilága, motívumai derűsek: a pasztellszínek kiegyenlítődést, nyugalmat, békét, szeretetet sugároznak. Nyoma sincs bennük kibékíthetetlen ellentéteknek, háborgó indulatoknak, halálos veszélynek, szenvedélyes veszekedéseknek, dühös szembeállításoknak. Jellegük megfelel a textusok világának.
A szerkesztés a sorok jelentéséhez társítja a mellettük elhelyezett illusztrációkat. A 48. oldalon így végződik a textus: „…fénybe borítva a Létezés Nagytemplomát!” Szemben, a 49.-en a kép címe: Éltető föld. Az 50. oldalon a Tengerparti alkonyat képe, s ehhez a Lét-meditáció a tengerparton című vers. A 76. lap szövegének címe: Medgyesegyháza, benne pl. „…a szeretet-rónaságon” – és szemben a Búzamező illusztrációja. A 126. lap befejező sorai: „…nem ér a nevem – és nem/ érhet el a halál”, a mellette közölt kép a Holt-Tisza részlete.
A Sugárzó rejtelem versbeszédében is érvényes: „A költészet tartalmilag fogalmi, formailag auditív művészet” (Weöres: A vers születése).
A különböző tartalmak lényegi egységét sugallja a könyv alcíme: Versek, látomások, létmeditációk. Figyelmet érdemel, hogy Simai Mihály korábbi kötetének alcíme: Képlátomások – létmeditációk (Titkos testvériség, Tiszatáj Kiadó, 2008). Az egyik vers címében: Lét-meditáció a tengerparton. A fogalmak egymásra épülését jelezheti a Versek, látomások, létmeditációk alcím piramisformája: alul a létmeditációk, fölötte a látomások, a csúcson a Versek. Alapozók a létmeditációk, ezekre épülhetnek fogalmilag és érzékileg a látomások, s a látomásokból születhetnek a versek.
A kötet az Istenhitről és a szeretetről szól, a szerző világlátását érvényesíti. Hamvas Bélával szólva: „Abban, amit a művészet tesz, nemcsak van valami idealitás, hanem éppen mintha a tevékenység értelme ez az idealitás lenne” (Metapoiézisz). A magyarság összetartozása, a szülőföld szeretete, a fiát elvesztett apa fájdalma emelkedik ki a ciklusok tartalmai közül; az ismertetés a legtöbb figyelmet a „vers a versről” ciklusnak szentelte.
Feltűnik a címben a mély/magas hangzásellentét: a mély hangzású „Sugárzó” jelző dinamikus jelentésű, a három e-s szótagból álló „rejtelem” jelzett szó szemantikailag passzív(abb). A textusok hangzásának gyakori és hatékony tényezője a dinamizmus; ezt szolgálhatják a sortördelés változatai, ennek megjelenési eszközei a nagybetűsítések. Sajátos paradoxon érvényesül a kötetben: az istenhit, a béke, a szeretet egysége rendkívüli intenzitással hat az olvasóra; ez a hevület, ez a kisugárzás a dinamikus ritmika mellé társítja az írásjelek rendkívüli gazdagságát. Hogy az olvasót céljai mellé, a hit, a béke és a szeretet céljai mellé állítsa. A könyv 81 verse közül 21 központozás nélkül hat; 53 a befejező sorában három ponttal, kérdőjellel, felkiáltójellel (és ezek kombinálásával, sokszorozásával) az olvasó meggyőzésére, a fölvetett lehetőségek továbbgondolására, a gondolatok energikus továbbélésére késztet.
A címeket csupa nagybetűvel, a cikluscímeket dőlt betűvel nyomták. A kiemelt szavak, kifejezések olykor nagy kezdőbetűvel íródnak, máskor csupa nagybetűvel. Manapság kissé szokatlan kiemelés a betűk ritkítása. Gyakori a kötőjelezés: „Szeretet-Végtelenség… Hangvilla-Tornyokat… Harmónia-Végtelenbe”, „Virágvasárnap-gyönyörűen, létakarat-hárs… életöröm-mályva…/ jázmin-mámor… harangvirág-hozsánna…”. Számos összetétel szolgálja a jelentést: „tövisbozót – – – virágszivárvány”, „Kishercegrózsa” stb. Simai kedveli a három gondolatjel hangulati, gondolati jelzéseit. A Sugárzás, az És a lángnyelvek központozás nélkül indul, s a végén egyértelműsítik a jelek. Akad olyan szöveg is, amely csupán a befejező sorban, zárásként hoz írásjelet. (Elemzői szerint a versbeszéd világos, kristálytiszta; kár, hogy találunk olyan sajtóhibát, amely – a szerzői szándékkal ellentétben – rejtvény az olvasó számára.)
Így sugárzik tehát a rejtelem Simai Mihály új verseskötetében: festményekhez kapcsolódva, egyben látomásokat megidézve, létmeditációkat megjelenítve magyar nyelven. Békési Imre a költő egyik kötetének utószavában így nyilatkozott: „Simai az anyanyelvnek annyi húrján játszik, és olyan mesterien, úgy mondja ki a mondhatót és közelít a kimondhatatlanhoz, megnevezhetetlenhez, ahogy a mi gazdag költészetünkben is csak kevesen” (Valaki mindent elszeret, 2012).
Szegedi Írók Társasága, Szeged, 2022.
Megjelent a Bárka 2022/5-ös számában.
